2p

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter kedden kijelentette, hogy a Federal Reserve-nek 50 bázisponttal kellene csökkentenie a kamatlábakat szeptemberi ülésén, hozzátéve, hogy a Fed-nek már júniusban csökkenteni kellett volna a kamatlábakat.

Bessent a Fox Businessnek adott interjúban kifejezte reményét, hogy Stephen Miran, a Fehér Ház Gazdasági Tanácsadó Testületének (CEA) elnöke a Szenátus jóváhagyásával még a Fed jövő havi ülése előtt csatlakozhat a jegybank kormányzótanácsához. Adriana Kugler, a Fed kormányzó testületének tagja augusztus elején lemondott tisztségéről, így egy helyet kell betölteni a Fed hét tagú igazgatótanácsában.

A Fed honlapja szerint az igazgatósági tagokat az amerikai elnök jelöli, és a Szenátus hagyja jóvá. A lehetséges Fed-elnökjelöltekről Bessent az interjúban úgy nyilatkozott, hogy Donald Trump amerikai elnök „nyitott” a jelöltekre, hozzátéve, hogy a posztot olyan személynek kell betöltenie, „aki képes megújítani az intézményt”. Az elmúlt hónapokban Trump több alkalommal is bírálta Jerome Powell Fed-elnököt a jegybank monetáris politikai döntései miatt, a kamatlábak csökkentését szorgalmazva tőle.

Darrell West, a Brookings Institution vezető kutatója a Hszinhua hírügynökségnek elmondta: „Powell nem fog kamatot csökkenteni, amíg a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra vonatkozó adatok nem jelzik, hogy ez szükséges. (...) Trumpnak nincs sok befolyása, legfeljebb annyit tehet, hogy jóval Powell mandátumának lejárta előtt bejelenti utódját, hogy a Fed tisztviselőit arra ösztönözze, kövessék az új elnököt.” Powell Fed-elnöki mandátuma 2026 májusában jár le. A CME FedWatch Tool szerint a Fed szeptemberi 25 bázispontos kamatcsökkentésének esélye kedden 93,4 százalékra emelkedett az előző napi 85,9 százalékról.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG