2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Angela Merkel német kancellár megpróbálja megmenteni az Európai Unió és Törökország menekültügyi megállapodását sajtóhírek szerint.
Angela Merkel. EPA/Kay Nietfeld

Ennek érdekében azt tervezi, hogy a következő hetekben Ankarába utazik tárgyalni Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, írta pénteken a Süddeutsche Zeitung. A német lap értesülése szerint a kormányfő hivatalos törökországi útját januárra tervezik.

A látogatás hátterében elsősorban az áll, hogy a Törökországból az EU területére átkelő menedékkérők számának emelkedése miatt küzdeni kell a 2016-ban kötött menekültügyi megállapodás fenntartásáért.

Menekülthullámmal fenyeget Erdogan

A Süddeutsche Zeitung kiemelte: Recep Tayyip Erdogan a napokban arra figyelmeztetett, hogy újabb menekülthullám indulhat Európa felé, és már régóta sürget támogatást azon tervéhez, hogy a Törökországban tartózkodó szíriai menekülteknek hozzanak létre egy biztonsági övezetet hazájuk északi részén, a török határ térségében.

Berlinben egyelőre nem erősítették meg, hogy Angela Merkel Ankarába készül. A szövetségi kormány egy szóvivője arra hivatkozott, hogy a kormányfő hivatalos programjairól mindig a programokat megelőző hét végén tájékoztatnak.

A német kancellár legutóbb december elején találkozott a török elnökkel, a londoni NATO-csúcstalálkozón, és legutóbb 2018 októberében tett hivatalos látogatást Törökországban.

Migránsstop pénzért cserébe

A 2016 márciusában kötött EU-Törökország-megállapodás szerint a török hatóságok igyekeznek megakadályozni a menedékkérők távozását az EU felé, és cserébe Törökország 6 milliárd euró (2010 milliárd forint) támogatást kap az EU-tól a területén tartózkodó menekültek ellátására. Az Európai Bizottság a napokban közölte, hogy a megígért összeget maradéktalanul eljuttatták a török partnereknek.

A megállapodásban azt is rögzítették, hogy vissza kell küldeni mindazon elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket, akik Törökországból átkeltek a görög szigetekre.

Az uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG