1p
Idén sem várható beruházási fordulat Magyarországon a Buda-Cash és az Erste elemzői szerint, akik úgy vélik, kedvezőtlen képet mutatnak a frissen publikált, tavalyi utolsó negyedéves beruházási adatok, az NGM viszont azt emeli ki, hogy a feldolgozóiparban a beruházások a tavalyi magas bázis ellenére a 2012 negyedik negyedévében is emelkedtek.

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint tavaly a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,2 százalékkal maradt el az előző évitől, az utolsó negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,9 százalékkal, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított indexek alapján 3,7 százalékkal csökkent a beruházási volumen.

Az NGM a rossz adatban is meglátta a jót

Tavaly az utolsó negyedévben az építési beruházások nagymértékben, 15,1 százalékkal csökkentek, míg a gép- és berendezés beruházások 1,6 százalékkal emelkedtek. A nemzetgazdasági beruházások csökkenő tendenciájával szemben az egyharmad súlyt képviselő feldolgozóiparban a beruházások a tavalyi magas bázis ellenére a 2012 negyedik negyedévében 5,3 százalékkal emelkedtek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében szintén kiemeli: a nemzetgazdasági beruházások csökkenő tendenciájával szemben az egyharmad súlyt képviselő feldolgozóiparban a beruházások a tavalyi magas bázis ellenére a 2012 negyedik negyedévében emelkedtek. A feldolgozóipar mellett jelentős növekedést regisztráltak a közigazgatás, védelem és kötelező biztosítás ágazatban is: a beruházások volumennövekedése 26,1 százalék volt, amelynek hátterében részben a tározók, gátak, belvízcsatornák építése állt.

Az elemzők nem bizakodóak

Fazakas Péter

Fazakas Péter, a Buda-Cash elemzője az adatok kapcsán kifejtette, hogy csak a feldolgozóipari beruházások mutattak bővülést, ami azt jelzi, hogy az exportra termelő ágazatoknál van még valamekkora aktivitás. Ezzel szemben vannak olyan ágazatok, amelyekben 20 vagy akár 30 százalékkal estek vissza a beruházások - hívta fel a figyelmet Fazakas Péter.

Bár a KSH még nem közölte a nominális GDP adatokat, számításaik szerint a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított beruházási arány a tavalyi negyedik negyedévben 18,7 százalékra csökkent az előző év azonos időszaki 20,4 százalékról, míg a 2012-es arány 14,7 százalékra mérséklődött 15,8 százalékról - mondta a szakértő.

Kiemelte: a beruházási kereslet is része az aggregált keresletnek, így a beruházások visszaesése rontja a potenciális növekedési ütemet is. A kilátásokról Fazakas Péter elmondta, hogy a külső növekedési feltételek semlegesek, enyhén kedvezőtlenek, a belső környezet javulásának pedig nem látszanak a jelei. Ezek alapján 2013-ban bár kissé javulhatnak a beruházások, de fordulat nem várható.

Az Erste elemzője szerint aggasztóak az adatok

Nyeste Orsolya

Nyeste Orsolya, az Erste elemzője aggasztónak nevezte, hogy nemcsak éves, hanem negyedéves szinten is látványos volt a beruházások visszaesése. Ugyanakkor nem meglepő a csökkenés, mivel a negyedik negyedéves, előzetes GDP adatok a recesszió mélyüléséről tanúskodnak - fűzte hozzá.

A szakértő szerint egyelőre nem mutat sok jel arra, hogy 2013-ban számottevően élénkülne a beruházási aktivitás. Vannak ugyan olyan ágazatok - például az autóipar - ahol lehetnek fejlesztések, de mivel összességében kedvezőtlenek a gazdasági kilátások, nem lehet beruházási fordulattal számolni. Nyeste Orsolya szerint az év második felében már kicsit kedvezőbb lehet a kép, de a hitelezési aktivitás élénkülésétől is függ, hogyan alakulnak a beruházások.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG