5p
Bár hazánk egyike az offshore vagyonkimentés által leginkább érintett országoknak a világon, a miniszterelnök hallgatott a témáról. Az eddigi panamai anyagok csupán a jéghegy csúcsát jelentik. A brit, az izlandi, a máltai, az argentin, az orosz és az ukrán első számú politikai vezetők rögtön célkeresztbe kerültek, csakúgy mint az EU energiaügyekért felelős biztosa.

Michel Sapin francia pénzügyminiszter szerdán bejelentette, hogy az offshore-botrány miatt Franciaország felkéri a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet (OECD), hogy nyilvánítsa adózási kérdésekben nem együttműködő országnak Panamát. Angel Gurría, az OECD főtitkára azt emelte ki, hogy Panama az adózási átláthatóság erősítését célzó erőfeszítések "utolsó nagy kerékkötője", a panamai iratok néven is ismert botrány révén azonban az egész világ láthatja, mennyire mélyreható következményekkel jár a közös küzdelem hátráltatása.

A hazai kormány hallgat – és folytatja az offshore bizniszt

A magyar miniszterelnök éppen tegnap folytatott Párizsban megbeszélést Gurríával, majd felszólalt a szervezet tanácsülésén. A francia kormányzattal ellentétben azonban nem követelt semmilyen lépést az offshore-ellenes küzdelemben – sőt a közlemények szerint szóba sem hozta az ügyet. Igaz, a korábbi fideszes országgyűlési képviselő érintettségét is félvállról vette a kormánypárt és a több száz milliárdos letelepedési kötvény-bizniszt továbbra is offshore cégeken keresztül intézi.

Egy 2012-es nemzetközi kutatás szerint Magyarország egyike az offshore vagyonkimentés által legkedvezőtlenebbül érintett húsz fejlődő országnak. Az 1980-as évek óta Magyarországról kiáramlott összeg nyers számítások szerint a mostani magyar államadósság két és félszeresét teszi ki. Az államkasszából hiányzó adó nagyjából 242 milliárd dollár, és ez megelőzi a nálánál sokkal nagyobb, és korruptabb hírben álló Ukrajnát és Kazahsztánt is.

A valódi jogállamok már léptek

A 11.5 millió kiszivárgott panamai dokumentum eddig 72 volt- és jelenlegi államfő érintettségét tárták föl. A hatóságok a botrány kapcsán eddig az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Ausztriában, Svédországban és Hollandiában indítottak vizsgálatot. A brit, az izlandi, a máltai, az argentin, az orosz és az ukrán első számú politikai vezetők is rögtön célkeresztbe kerültek, csakúgy mint az EU energiaügyekért és klímaváltozásért felelős biztosa.

A magyar miniszterelnök által 2014 novemberében ’mintaállamnak’ titulált Azerbajdzsán elnöki családjának sötét üzelmei is napvilágra kerültek.

Az első ismert rendőrségi akció szerda délután történt, amikor a svájci hatóságok megrohanták az UEFA irodáit. Az ügybe azonnal belekeveredett Gianni Infantino, a FIFA új főtitkára, aki az UEFA offshore üzelmekkel teli időszakában – 2006 körül – jogi főnökként dolgozott a szervezetnél. Infantino alig másfél hónapja lett a korrupciós botrányokba keveredett Sep Blatter FIFA elnök utódja és tisztakezűként mutatták be a közvéleménynek.

Az eddigi panamai anyagok azonban csupán a jéghegy csúcsát jelentik. A Boston Consulting Group felmérése szerint 2014-ben az adóparadicsomokban fialtatott magánvagyonok nagysága elérte a 8.9 ezermilliárd dollárt – a globális pénzügyi vagyon mintegy 6 százaléka –, és a cég véleménye szerint 2018 végére ez az összeg elérheti a 12.4 ezermilliárd dollárt.

Delaware megfelel az amerikaiaknak

Káncz Csaba

Ezek az összegek nem foglalják magukba azokat az onshore adóparadicsomokat, mint amilyeneket az USA Delaware és Wyoming szövetségi államaiban találhatunk. Nem véletlen, hogy a panamai botrányban ilyen kevés észak-amerikai politikust találunk, hiszen ők kényelmesen tudják használni azt a Delaware szövetségi államot, ahol például Wilmington városkában egyetlen épületbe van bejegyezve 285 000 cég. Moszkva mindenesetre nem tudja megbocsátani, hogy Putyin elnök is belekeveredett, ezért a Kreml az utóbbi órákban a CIA műveletének próbálja beállítani a panamai botrányt a házi-sajtóján keresztül

Visszaüthet a kínai elnök eddigi kampánya?

Kínában is ráomlott a mennyezet jó pár politikai vezető fejére, amely tényt egyelőre a kínai állami sajtó nem volt kegyes közölni a lakossággal. Holott érintettsége derült ki közeli rokonain keresztül Hszi Csin-ping elnöknek és a Kínai Kommunista Párt legfelsőbb döntéshozó szerve – a Politbüro Állandó Tanácsa – hat tagja közül kettőnek. A hivatalos kínai csoda propagandájában egyre kevésbé hívő kínai elit mintegy 1 ezermilliárd dollárt mentett ki az országból a tavalyi év során.

Kínában a kommunista csúcsvezetők és a milliárdosok kapcsolata rendkívül érzékeny kérdés. Hszi elnök ugyanis átfogó korrupció-ellenes kampánnyal zúzta szét politikai ellenfeleit és szerzett magának támogatottságot a nép körében. Ha tehát a panamai iratok egyértelműen bizonyítják az elnök és közeli politikai támogatóinak az érintettségét, az akár politikai válságot is kirobbanthat Pekingben.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG