4p

Azerbajdzsán visszaszerezte az ellenőrzést a szakadár hegyi-karabahi régió felett egy kétnapos katonai akció során, és megkezdte a tárgyalásokat az ott élő örmény lakosság képviselőivel a terület Azerbajdzsánba történő reintegrációjáról - jelentette ki Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki ülésén.

Bayramov megerősítette országa eltökéltségét, hogy a Hegyi-Karabahban élőknek "minden jogot és szabadságot" garantálnak az ország alkotmányával és nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel összhangban, beleértve az etnikai kisebbségek számára nyújtott biztosítékokat is. Elmondta, hogy folytatódnak a tárgyalások a hegyi-karabahi örmények képviselőivel az azerbajdzsáni Yevlaxban.

Bayramov szerint most "történelmi lehetőség" nyílik arra, hogy 30 évi konfliktus után jobb kapcsolatot alakítsanak ki Örményországgal.

A bakui kormány kedd reggel jelentette be, hogy "terrorelhárító" műveletet indított a főként örmények lakta, azeri területen található, szakadár dél-kaukázusi Hegyi-Karabahban. Nikol Pasinján örmény kormányfő szerint viszont etnikai tisztogatásról van szó, és leszögezte, hogy az azeri vádakkal ellentétben az örmény hadsereg nincs jelen Hegyi-Karabahban. Szerdán tűzszüneti megállapodás jött létre, amelyet követően a bakui kormány megkezdte a tárgyalásokat az örmény szakadárokkal. Azerbajdzsán csütörtökön tervezetet adott át Örményországnak egy békemegállapodásról.

Örmény katona a fegyveres összecsapásokban (Fotó: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala/PAN Photo/Sipan Gyulumyan )
Örmény katona a fegyveres összecsapásokban (Fotó: MTI/AP/Örmény védelmi minisztérium sajtóhivatala/PAN Photo/Sipan Gyulumyan )

Ararat Mirzoján örmény külügyminiszter, aki Franciaországgal együtt a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kérte, "provokálatlan és jól megtervezett katonai támadással" vádolta Azerbajdzsánt, amelyet Baku szerinte a világszervezet közgyűlésének őszi ülésszakára időzített.

"Szó szerint Hegyi-Karabah egész területét, beleértve Sztepanakertet (a székhelyet) és más településeket is, intenzív és válogatás nélküli támadás érte, rakéták, nehéztüzérség, tiltott kazettás bombák, harci drónok és repülőgépek bevetésével" - mondta Mirzoján.

Az örmény külügyminiszter szerint a támadás célpontja a létfontosságú infrastruktúra volt: elektromos alállomások, telefonkábelek és internethálózatok. Több mint 200 embert meghalt, és 400 megsebesült, köztük nők és gyerekek. Több mint 10 ezer ember menekült el az offenzíva elől. Állítása szerint megszűnt az áram- és telefonszolgáltatás, így az emberek nem tudnak kapcsolatba lépni egymással, és "azerbajdzsáni csapatok ellenőrzik a Hegyi-Karabahba vezető főbb utakat, ami lehetetlenné teszi a helyszíni látogatást és az információszerzést".

"Az azerbajdzsáni közösségi média tele van felhívásokkal, hogy keressék meg az eltűnt gyerekeket és nőket, erőszakolják meg, darabolják fel, és etessék meg őket kutyákkal" - mondta Mirzoján a tanácsnak.

Szavai szerint az azerbajdzsáni agresszió "barbársága" és a civil lakosság elleni szándékos támadások "az utolsó állomása ennek a tragédiának, amelynek célja Hegyi-Karabah lakossága távozásának kikényszerítése".

Örményország úgy látja, "hogy ez már nem szándék, hanem az etnikai tisztogatás és a tömeges atrocitások politikájának világos és megdönthetetlen bizonyítéka" - mondta az örmény külügyminiszter.

Az azeri külügyminiszter kategorikusan tagadta az etnikai tisztogatás vádját. Ceyhun Bayramov elmondta, hogy a hegyi-karabahi vezetők a csütörtöki tárgyalások során humanitárius segélyt kértek, beleértve az iskolák, kórházak és más létesítmények számára szükséges élelmiszert és üzemanyagot, melyeket a kormányzat hamarosan biztosít számukra.

Oroszország helyettes ENSZ-nagykövete, Dmitrij Poljanszkij elmondta a tanácsnak, hogy "fokozatos ütemtervet kell kidolgozni Hegyi-Karabah lakosságának Azerbajdzsán alkotmányos rendjébe történő integrációjára, egyértelmű garanciákkal a jogaikra és biztonságukra vonatkozóan". Közölte, hogy az orosz békefenntartók támogatni fogják ezeket az erőfeszítéseket, hozzátéve, hogy "a hegyi-karabahi örmények biztonsága és jogai kulcsfontosságúak". (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG