3p

Eddig többnyire a szép kilátás, a lokáció meg a garázs volt a legfontosabb vonzerő a moszkvai ingatlanhirdetésekben. Újabban azonban az óvóhelyes lakások kelendőbbek lettek, és élénkíthetik az egyébként stagnáló keresletet.

A hruscsovkákban pince sem volt

Az orosz birodalom fővárosában mindig káosz uralkodott a lakáspiacon, leginkább kevés volt belőle - ezért alakult ki a társbérleti rendszer, ami 45 után sem enyhült, sőt, hiszen akkor lakások millióit kellett felépíteni. Megszülettek a nagyon egyszerű hruscsovkák, a 3-5 szintes, lift és pince nélküli, Hruscsov idején épült házak. De az is boldog volt, akinek itt utaltak ki egy szűkös kislakást. Bár ideiglenes megoldásnak szánták, ma is százezrével laknak ilyenekben az emberek. (Moszkvában időközben az ilyenekből már 1300 épületet lebontottak.)

A közelmúltban tömegével felhúzott felhőkarcolókban lévő apartmanok természetesen méregdrágák, de újabban még ezek árát is felviszi, ha valamiféle bombáktól megvédő menedék található az ingatlanon – írja a Kommerszant. Kifejezetten ilyen célú helyiséget persze ezekbe sem terveztek be, legfeljebb a mélygarázsok nyújthatnának vészhelyzet esetén ideiglenes biztonságot.

Mélygarázs is megfelel

Évtizedekig, a panellakótelepek építésének korszakában egyetlen szocialista országban sem gondoltak óvóhelyek létesítésére, - még pincékre se nagyon - hiszen senki nem tudta volna elképzelni, hogy létezhet egyszer háború, főleg nem a fővárosokban.

Most azonban a moszkvaiak is elkezdtek ezek szerint félni, jóllehet, a fővárost és Szentpétervárt semmilyen áron nem engedné megtámadni az orosz védelmi rendszer. A lap egy olyan ingatlan adatbázisra utal, amelyben egyre több a hasonló hirdetés.

"Van egy kétszintes őrzött földalatti parkoló, kiváló menedék lehet a bombák ellen" – ezzel csábít az egyik hirdetés .

Egy utca Moszkvában. Fotó: Depositphotos
Egy utca Moszkvában. Fotó: Depositphotos

Mikor komfortos egy bunker?

A bunker jelenléte az ilyen hirdetésekben egyértelmű pluszként szerepel. Az egyik lakást értékesítő ingatlanügynök külön leírja, mennyire összkomfortos ez a helyiség, és hogy onnan a kijárat egyenesen a metróállomáshoz vezet, ami tényleg ritkaság.

A városokban található menedékhelyek témájára a különböző közösségi oldalakon is sokan rákattintanak. A Wordstat szerint szeptemberben a Yandexben a szóra vonatkozó keresési lekérdezések száma 17-szeresére nőtt egyik évről a másikra, a moszkvai óvóhelyek iránti érdeklődés nulláról 48,4 ezerre emelkedett, rövid idő alatt.

Az, hogy az eladók minden eszközzel próbálják felhívni a figyelmet ingatlanjaikra, érthető, mert egy felmérés szerint szeptemberben, Moszkvában 10,3 ezer lakásvásárlási, illetve eladási szerződést regisztráltak az ügyvédi irodákban és hivatalokban, ami 29 százalékkal alacsonyabb az előző évhez képest.

Ezt sem gondolta volna senki

A CYAN Telegram csatorna felmérése szerint a válaszadók 13 százaléka nem bánná, ha ezzel is fel lenne szerelve az otthona, míg a közvéleménykutatás szerint 51 százalékuk egyszerűen hihetetlennek tartja, hogy meg kellett érniük a XXI. században ilyen időket. Sem a hidegháború, sem az 1973-as olajválság, de a COVID járvány idején sem beszéltek az emberek óvóhelyekről.

De egy stagnáló, sőt csökkenő ingatlanpiaci helyzet idején, minden csáberő és plusz  szolgáltatás jól jöhet. Egyszercsak érkezik egy vevő, akit megragad a ház bombabiztos helyiségének vonzó bemutatása - persze a szokásos értékek, mint a csendes udvar, a jó közlekedési infrastruktúra és a kellemes szomszédok mellett - és megköttetik az üzlet.

(Kommerszant)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG