3p
Martin Schulz, a szociáldemokraták új vezetője és kancellárjelöltje elsősorban a nacionalista, az Európai Uniót gyengítő erők visszaszorítását tűzte ki célul kampányában, egyértelműen kijelentve, hogy Németország kancellárja akar lenni. Merkel is hasonló témákat hangoztat, kiemelve a stabilitást, mint értéket, utalva hosszú hivatali idejére.

A polgárok zsebe

A szocdem kancellárjelölt teljes erőbedobással megkezdte a kampányt a szeptember 24-én tartandó választásokra. Mindenekelőtt veszélyt hirdetett, miszerint különböző országok nacionalista erői le akarják rombolni az Európai Uniót, megfosztva ezzel Németországot legfőbb exportpiacának egységétől.

Martin Schulz (Kép forrása: EPA)

Példaként Donald Trump elnök-jelöltként való találkozását említi Nigel Farage korábbi UKIP (Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) vezetővel.

Egy berlini konferencián hétfőn Schulz elmondta, hogy van egy nyilvánvaló szándék az Európai Unió megosztására, ami azt a veszélyt hordozná Németország, a világ harmadik legnagyobb exportőre számára, hogy elveszítené legfőbb egységes piacát. Ezzel nyilvánvalóan a lehetséges gazdasági hatásokra és így a választópolgárok jólétének veszélyeztetettségére utal, és feltehetően erre akarja építeni kampányát, miszerint megvédi majd népét ettől a veszélytől.

Van mit behozni

Schulz múlt héten lett a szociáldemokraták vezetője és kancellárjelöltje, miután Sigmar Gabriel jelenlegi alkancellár váratlanul lemondott pártvezetői posztjáról, megnyitva az utat a sokkal népszerűbb, és így a jelenlegi kancellár számára sokkal nagyobb kihívást jelentő jelölt számára. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az eddig nem túl erős szocdemek számára lökést adhat Schulz előtérbe kerülése, és leszűkítheti a Merkel vezette CDU és a bajor CSU alkotta szövetség előnyét. A Bloomberg szerint egy hétvégi felmérésen a CDU-CSU 37 százalékos, az SPD 23 százalékos támogatottsággal rendelkezett.

Az elmúlt 11 év

Schulz hirtelen megindított offenzívájára válaszul Angela Merkel is megkezdte a kampányt. Egy párttalálkozón elmondta, hogy saját szerepét a stabilitás megtestesítőjeként határozza meg bő 11 év hivatali idő után. Hangsúlyozta, hogy rengeteg a bizonytalanság, sok a változás és a váratlan kihívás, ezért nagyon fontosak a CDU eddigi gyökerei, céljai, az általa képviselt stabilitás. Bírálta az amerikai elnök döntését, miszerint hét ország polgárai számára beutazási tilalmat rendel el az Egyesült Államokba. Merkel szerint ez egy értelmetlen lépés, melyet ebben a formájában egyáltalán nem indokol a terrorizmus elleni harc.

Menekültkérdés halasztva

A CSU, a Bajorországot kormányzó Keresztényszociális Unió vezetője, Horst Seehofer kijelentette, hogy támogatja Merkelt a közös kampányban, félretéve a menekültkérdésről folyó vitát. A két párt vezetője jövő héten Münchenben fog találkozni, hogy egyeztessék álláspontjaikat. Seehofer a Bild am Sonntag c. lapnak elmondta, hogy erős kancellárt szeretnének, és hogy szerinte Merkel nemcsak Németország elsőosztályú képviselője, de nemzetközi szinten, azaz a világ vezetői között is kimagasló egyéniség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG