4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A kormány együttműködik az Európai Bizottsággal és a testülettel folytatott egyeztetések után hétfőn benyújtja a jogszabály-módosítások első csomagját az Országgyűlésnek - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

A miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta: június óta tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de - mint mondta -

az alapvető problémát még mindig az okozza, hogy azonosítsák, pontosan mi a problémája a bizottságnak az európai uniós források felhasználásával.

Hozzátette, nagyon intenzív tárgyalásokon vannak túl, és a javaslataik általában megkapják a bizottság támogatását, de az újabb és újabb követelményeket fogalmaz meg.

Navracsics Tibor emlékeztetett: három témában folynak a tárgyalások. Az első - amelyet Varga Judit igazságügyi miniszter koordinál - a jogállamisági feltételrendszerről szóló eljárás, ami az áprilisi országgyűlési választás után indult az Európai Bizottság levelével. A feladat az, hogy eloszlassuk az Európai Bizottság aggályait, miszerint Magyarországon hiányos lenne a jogállamiság és ez befolyásolná az uniós források elosztását.

A másik két témát - az operatív programok finanszírozásával, illetve az újjáépítési alappal kapcsolatosat - ő maga koordinálja. A miniszter közölte: az összes operatív programot benyújtották a bizottságnak, és most folyik az értékelése, egyúttal reményét fejezte ki, hogy október körül konkrétan tárgyalhatnak azokról. Az újjáépítési alap pénzeiről azt mondta, dolgoznak a nemzeti program véglegesítésén, és napokon, heteken belül benyújtják azt. A miniszter bízik abban, hogy ősszel jóváhagyják és még ősszel aláírhatják a megállapodást.

Navracsics Tibor nincs könnyű helyzetben, a kormánynak kellene a pénz, de nem akarja megadni azt, amit Brüsszel kér. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Navracsics Tibor nincs könnyű helyzetben, a kormánynak kellene a pénz, de nem akarja megadni azt, amit Brüsszel kér. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Navracsics Tibor a tárgyalások folyamatáról azt mondta: a bizottság tárgyalócsapata felvet egy problémát, ezt értelmezik, és ha az értelmezés szintjén nem tudják eloszlatni a felvetéseket és jogszabály-módosításra van szükség, akkor konszenzusos megállapodás születik a jogszabály-módosítás szövegéről.

Mint mondta, az első csomagot hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek. A miniszter szerint a csomag olyan törvénymódosításokat tartalmaz majd, amelyek a bizottság számára is transzparensebbé teszik a közbeszerzési eljárásokat, és módosítják az összeférhetetlenségi szabályokat is. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok által működtetett szervezetek, így például a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira egy meglehetősen széles körű összeférhetetlenségi szabályt állapítunk meg, amely az európai uniós összeférhetetlenségi szabályok mintáját követi - mondta.

Hozzátette: a bizottság azt kérte, a hagyományos magyar összeférhetetlenségi szabályok helyett térjenek át a sokkal szélesebb körű uniós összeférhetetlenségi szabályokra. A miniszter szavai szerint a jövőben a kuratóriumi tagok nem vehetnek részt olyan döntésekben, amelyek nemcsak őket, illetve hozzátartozóikat, hanem baráti vagy politikai szimpátiák alapján hozzájuk közel álló embereket is érinthet. A miniszter megjegyezte, az élet általában ezt szabályozta, a kuratóriumi tagok maguk kérték, hogy ne vehessenek részt az ilyen döntésekben.

Navracsics Tibor szerint a csomag tartalmaz egyéb, kisebb jelentőségű módosításokat is, a közbeszerzési eljárás ellenőrzéséről, monitoringozásáról is. Úgy vélte, a módosítások összességében nem jelentenek nagy újdonságot, de a bizottság értékelése szerint nagyobb garanciát jelentenek az átláthatóság érdekében. Jelezte: a második csomag - amelyben egy új törvény is lesz a Közbeszerzési Integritási Hatóságról - várhatóan pénteken kerül az Országgyűlés elé.

A miniszter kérdésre válaszolva kifejtette: hivatalosan egyik tárgyalási fordulóban sem vetették fel a bizottság képviselői az Európai Ügyészséghez csatlakozást. Navracsics Tibort kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a bizottság vasárnap dönt a jogállamisági eljárás folytatásával kapcsolatban. A miniszter elmondta: korábban abban állapodtak meg, hogy a tárgyalások hatékonysága érdekében nem üzengetnek a felek nyilvánosan egymásnak, a magyar fél ezért nem hozta nyilvánosságra a bizottságnak küldött válaszlevelét. A miniszter megjegyezte: várják a döntésről szóló sajtótájékoztatót. Ha az a változat lesz a hivatalos, ami a sajtóban megjelent, akkor ez azt jelenti, folytatjuk tovább a tárgyalásokat és megkezdődik a vállalások végrehajtása, és ez egy elég jó esélyt ad nekünk arra, hogy tudjuk tartani az eredeti menetrendet és év végéig alá tudják írni a megállapodást az Európai Bizottsággal, ami biztosítja az uniós források lehívását - jelentette ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG