2p

Kína április 10-től 34 százalékig terjedő vámot vet ki az Egyesült Államokból származó importra és az amerikai vámok ügyében pert indít a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium pénteken.

A minisztérium közleményében hozzátette: „a biztonság és a nemzeti érdekek védelme érdekében” összesen 27, köztük 16 amerikai céget vett fel a kereskedelmi szankciók vagy exportellenőrzés alá eső vállatok listájára.

További ellenőrzéseket fognak bevezetni a ritkaföldfémekre, amelyek olyan csúcstechnológiai termékekben használt anyagok, mint a számítógépes chipek és az elektromos járművek akkumulátorai – írták.

„Az Egyesült Államok úgynevezett +viszonossági vámjai+ súlyosan sértik a WTO szabályait, jogait és érdekeit és nagymértékben aláássák a szabályokon alapuló többoldalú kereskedelmi rendszert, valamint a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi rendet” – közölték.

„Ez egy tipikus egyoldalú zsarnoki gyakorlat, amely veszélyezteti a globális gazdasági és kereskedelmi rend stabilitását, ezt Kína határozottan elutasítja” - tették hozzá.

A pekingi válaszlépés azt követte, hogy szerdán Donald Trump amerikai elnök a már korábban kivetett 20 százalékos importvámon felül további 34 százalékos vámot jelentett be a Kínából érkező termékekre.

A kínai külügyi tárca csütörtökön sürgette Washingtont, hogy „haladéktalanul törölje az egyoldalú vámintézkedéseket és oldja meg megfelelő módon a kereskedelmi partnereivel fennálló nézeteltéréseket”.

(MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
Makro / Külgazdaság KSH: kedvezően alakultak az árak az iparban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:42
Az ipari termelői árak átlagosan 2,9 százalékkal alacsonyabbak.
Makro / Külgazdaság Kevesebb lett a foglalkoztatott, több a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:30
Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság 100 ezren sztrájkolnak szombatig Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:59
Leáll a tömegközlekedés nagy része, nem haladnak az egyeztetések.
Makro / Külgazdaság Péntek hajnaltól dübörög a Budapest-Belgrád vasút
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 06:39
Elindult a rendszeres teherforgalom a vonalon.
Makro / Külgazdaság Nincs okunk örömre, még az uniós átlagtól is lemaradtunk
Dobos Zoltán | 2026. február 27. 05:44
Nem hozta meg a várva várt áttörést a hazai gazdaságban 2025 utolsó negyedéve sem. Mind negyedéves, mind éves összevetésben az uniós átlag alatt teljesítettünk, és még V4-es társaink közül is mi voltunk a leggyengébbek. Fordulatot talán a hazai jegybank kamatvágási lépései hozhatnak.
Makro / Külgazdaság Valamit babrált Mészáros Lőrinc a vagyonkezelő alapítványán
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 19:14
Száznyolcnál megállt a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de  ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 15:41
A brüsszeli Általános Ügyek Tanácsán vett részt Navracsics Tibor, és arról is beszélt, hogy Magyarország nem fogadja el a következő hétéves uniós költségvetés tervezett szerkezetét. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért is járt Szijjártó Péter Washingtonban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:43
Tizenkét kelet-közép-európai állam, köztük Ukrajna képviselője is aláírta azt a földgázegyezményt, amihez Szijjártó Péter is hozzájárult Washingtonban. Állítólag az ígéretek között szerepel az orosz gázellátás kiküszöbölése is, az európai politikai irányvonalnak megfelelően. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG