2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kínai vezetés a tavalyinál valamivel kisebb idei gazdasági növekedésre számít.

A kínai kormány legfrissebb jelentése szerint az idei évre valamivel szerényebb, 6,5 százalékos növekedéssel számolnak, szemben a tavalyi 6,9 százalékos bővüléssel. Tavaly a GDP mértéke elérte a 82,7 ezer milliárd jüant (mintegy 12,84 ezer milliárd dollár). A jelentés szerint a tavalyi utolsó negyedévben a GDP 6,8 százalékkal bővült, hasonlóan a harmadik negyedévhez látottakhoz.  A kormányzati előterjesztés szerint az idei államháztartási hiány a GDP 2,6 százaléka lesz a tavalyi 3 százalékos deficit után.

A kínai kormány emellett ígéretet tett arra, hogy semleges monetáris politikát folytat, és stabilan tartja a jüant a dollárhoz képest. Tavaly a jüan közel 6,28 százalékkal erősödött a dollárral szemben, egy évvel korábban viszont még 6,7 százalékkal gyengült. Több beruházást is terveznek, tavalyhoz képest 30 milliárd jüannal több, 537,6 milliárd jüan (84,7 milliárd dollár) áll majd rendelkezésre ilyen célokra.

2018-ban a fő hangsúlyt a mezőgazdaság korszerűsítésére, a vidék felzárkóztatására, környezetvédelme, és általában a lakosság életszínvonalának a növelésére helyezik. Emellett 8,1 százalékkal 173 milliárd dollárra növelik idei védelmi kiadásokat, miután tavaly 7 százalékkal emelték azokat. A bányászat azonban idén szintén lassul, a széntermelést 150 millió, az acéltermelést 50 millió tonnával csökkentik majd.

Nincs kivétel: senki sem menekülhet Trump eszetlen háborújábólBombaként robbant a hír, hogy az amerikai elnök hatalmas vámokkal indítana kereskedelmi háborút, amellyel az amerikai acél- és alumíniumipart védené meg. A döntést nemzetközi felháborodást okozott, és míg eddig reménykedtek benne, hogy lesznek kivételek, gazdasági miniszterének nyilatkozata szerint nem lesznek. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide!>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG