1p
Az EKB a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1 százalékra csökkentette az irányadó kamatot. Csökkentették a bankok tartalékrátáját, és három éves likviditási programot indítanak, ugyanakkor elmaradt amiben titkon sokan reménykedtek: az eszközvásárlási program bejelentése. A piacok esni kezdtek az EKB elnök szavaira, az euró árfolyama 306 forint felett is járt.

17:35

Nagyot estek a nyugat-európai piacok is. Zárás előtt a londoni FTSE -0,78%-os esést mutat, a frankfurti tőzsde részvényindexe 1,81%-os mínuszt mutatott, míg a párizsi DAX is nagyot esett a kereskedés vége előtt nem sokkal: -2,5%-on a benchmark. 

Forrás: Yahoo Finance



A BUX 1,85%-ot esett, amiben az OTP délutáni mélyrepülése játszotta a főszerepet.

17:14


Tovább gyengült a hazai fizetőeszköz. A forint a hét eleje óta a 300 szint körül ingadozott az euróval szemben, majd az EKB kamatdöntést követő sajtótájékoztató után gyengülni kezdett. 17 óra után a bankközi kereskedelemben az árfolyam már átlépte a 305-ös szintet is, sőt 306,45 forinton is jegyezték a közös európai valutát.


 

15:08

Az EKB kamatvágása mindössze néhány órával előzte meg a Brüsszelben ma kezdődő kétnapos EU-csúcsot, aminek eredményeitől az EKB korábban függővé tette a további segítséget. A kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón Mario Draghi a bank elnöke gyakorlatilag megismételte azon aggodalmait, és inflációs várakozásait, amelyeket az előző, november eleji kamatdöntéskor már részletesen kifejtett.

A mai beszédben ugyanakkor volt bőven új elem. Mario Draghi elmondta, hogy hároméves likviditási eszközt vezet be az EKB, teljes kihelyezéssel, rögzített kamatszintek mellett. Ez a várakozások szerint nem csak a bankok közötti hitelezési feszültséget, hanem a vállalatok, és a bankok közötti feszültséget is oldani fogja. Mario Draghi elmondta, hogy bővítik a fedezetként elfogadható eszközök körét: az úgynevezett ABS-ek (asset backed securities) közül a továbbiakban 'A' minősítésűeket is elfogadnak, illetve a tagországok jegybankjai banki papírokat is elfogadhatnak.

Csökkentették a növekedési előrejelzést, most már nem zárják ki a recessziót sem a valutaövezet átlagában. Ezt támasztják alá az új, hivatalos számok, amelyek szerint az Európai Központi Bank -0,4 százalék és +1 százalék közötti euróövezeti gazdasági növekedést lát 2012-ben. Egy harmadik bejelentés pedig arról szólt, hogy az EKB 2 százalékról 1 százalékra csökkentette a bankok kötelező tartalékrátáját. Ez a lépés hasonló ahhoz, amit nemrég Kína jelentett be, a jelentősége pedig abban rejlik, hogy a csökkenő kötelező tartalék miatt a bankok nagyobb pénzeket tudnak mozgatni, tehát javulhat a hitelkihelyezési hajlandóság, és csökkenhetnek a hitelkamatok.

Többeknek csalódást okozhat ugyanakkor, hogy Monti elzárkózott a kötvényvásárlási programmal kapcsolatos találgatások kommentálásától. Sokan ugyanis arra számítanak, hogy a lépés kikerülhetetlen az euróövezeti válság megoldásában. A hír egyebek mellett azért felemás, mert a piaci hatása a holnap záródó EU-csúcs eredményei után látszik majd.

 

 

Mario Draghi sajtótájékoztatója alatt jelentősen gyengült az euró a dollárral szemben, az EUR/USD bőven 1,34 alá került. Hirtelen nagyot gyengült a forint is, az eurót 303 forint fölött jegyzik.

Egyelőre nem tudni, hogy átmeneti vagy tartós a hangulat romlása a piacokon, ami valószínűleg a sajtótájékoztató okozta csalódásnak köszönhető. Itt talál friss árfolyamokat >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG