1p
A Nemzetközi Valutaalap közleményben szólította fel Argentínát arra, hogy 180 napon belül hiteles és pontos adatokat szolgáltasson az IMF részére a gazdaság állapotáról, azon belül is az inflációról és a gazdasági növekedésről. Hivatalos adatok szerint az argentin infláció 10 százalék körül mozog, nem hivatalos becslések szerint azonban a 25 százalékot is elérheti.

Az IMF közleménye szerint valamennyi tagországnak kötelezettsége az IMF részére pontos adatokat szolgáltatni gazdaságának helyzetéről. Az Igazgatótanács február elsején ült össze, hogy megvitassa a teendőket, annak érdekében, hogy Argentína megfelelő minőségű hivatalos adatokat szolgáltasson a buenos airesi tágabb térség inflációs adatairól és a gazdaság GDP-jéről.

Az Igazgatóság szerint nem történt előrelépés az argentin módszertan és a nemzetközi statisztikai módszertan összehangolásában, és a kormány nem vette tudomásul az IMF azon kérését, hogy eszközöljenek bizonyos korrekciókat a már korábban közölt GDP adatokkal kapcsolatban.

Az Igazgatótanács jóváhagyta, hogy Argentínának 180 napos határideje van arra, hogy pontos adatokat szolgáltasson az IMF-cikkelyben foglalt kötelezettségének értelmében. Az IMF vezérigazgatója szeptember 6-án tesz újra jelentést arról, hogy Argentína maradéktalanul végrehajtotta-e a pontosításokat, korrekciókat a statisztikai adatain.

Argentína és az IMF kapcsolata már korábban is viharos volt, 2005-ben az argentin kormány elzavarta az IMF-et, és azóta sem járult hozzá, hogy az IMF végrehajtsa a felülvizsgálatait. A felhalmozódott adósság egy részét az argentin kormány a magánnyugdíjpénztári vagyon 2008-as államosításából finanszírozta, a 2010. évben lejáró devizaadósságot pedig a jegybanki tartalék egy részéből finanszírozták.

Az argentin statisztikai hivatal adatai szerint 2011-ben az inflációs ráta 11,5 százalékon állt, habár a hivatalos adatok szerint az infláció mindössze 10 százalék körül mozog, nem hivatalos becslések szerint akár a 25 százalékot is elérheti éves szinten - mindezek ellenére a kormány még továbbra is tagadja, hogy az infláció problémát jelentene.

Az infláció mellett több elemző a GDP adatok pontosságát is vitatja, hivatalos adatok szerint 2008-ban a reál GDP 6,7 százalékos növekedést produkált, míg 2009-ben csupán csak 0,86 százalékkal csökkent a gazdaság növekedési üteme, amely többek szerint a valós visszaesés mértékénél jóval alacsonyabb.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG