5p

Hamarosan találkozhatunk annak az orosz üzletláncnak a hirdetéseivel, amelyet korábban Mere néven akartak elindítani Magyarországon. Az első bolt a Mohu egyik budapesti hulladékudvara mellett kap helyet, az egyik álláshirdetésükre pedig litvániai telefonszámon lehet jelentkezni. A céghálóban Rogán Antal apósának egyik üzlettársa is a képbe kerül.

„November végén nyit az üzlet. Plakátolni is fogunk, és a közösségi médiában is hirdetjük majd” – válaszolta a Privátbankár kérdésére a Basket Plusz. Ez az a fapados diszkontáruház, amelyet az orosz tulajdonosi hátterű Svetofor-csoport korábban Mere néven szándékozott megnyitni Magyarországon.

Mindössze két hete, október 27-én jelent meg az Országos Kereskedelmi Nyilvántartásban a TS Retail Kft., amelyet korábban Mere-üzletek nyitásának tervével hoztak összefüggésbe a magyar sajtóban. A Google térképén is nemrég tűnt fel a többi ország Mere-boltjaihoz hasonló, sárga-piros színvilágú Basket Plusz logó.

A Basket Plusz az Országos Kereskedelmi Nyilvántartásban
A Basket Plusz az Országos Kereskedelmi Nyilvántartásban
Fotó: Országos Kereskedelmi Nyilvántartás

Az üzlet az M5-ös autópálya bevezető szakaszához közel, a XVIII. kerületi Besence utca 1. szám alatt található, közvetlenül a Mohu hulladékudvara mellett. A nyilvántartás szerint a helyiség 779 négyzetméteres, amiből az árusítótér 570 négyzetmétert tesz ki. A Privátbankár a helyszínen több raklapnyi árut, kasszasorokat látott, de zárt ajtókat talált.

Még a név sem egységes

„Az orosz boltra gondol? Itt lesz az épület sarokrészénél. Már a harmadik hónapja minden hónapban azt mondják, hogy kinyit, nem tudom, mikor lesz nyitva” – mutatott a piros épületre egy közeli üzlet dolgozója.  

Az elmúlt hónapokban is azt mondták, megnyitnak, most november végére ígérik
Az elmúlt hónapokban is azt mondták, megnyitnak, most november végére ígérik
Fotó: Klasszis Média

A leendő bolthoz már toborozzák a munkatársakat a közösségi oldalak csoportjaiban. Itt például targoncás állást hirdetnek a XVIII. kerületi diszkontáruházban (nettó 350 ezer forintért), máshol pedig pénztárosokat keresnek. Utóbbi hirdetésben a levelezési címben az üzlethelyiség utcájának a neve is szerepel.

Érdekesebb az a bejegyzés, ahol egy alacsony árú kiskereskedelmi lánc fejlesztési menedzsert keres üzletek felkutatására és megnyitására. Itt 1000-1300 négyzetméteres helyiségeket keresnek, amely jóval nagyobb a Besence utcai épületnél. A hirdetés képén lévő „Töltsd meg a kosarad!” szlogen hasonlít a Google térkép Besence utcai találatához, de a logó már fehér-piros színű, és Plusz helyett Plus néven látható. Az állásra egy litvániai telefonszámon lehet jelentkezni.

Plusz, vagy Plus? Ez a logó különbözik attól, amit a Google térképén lehet látni
Plusz, vagy Plus? Ez a logó különbözik attól, amit a Google térképén lehet látni
Fotó: Basket Plus / Facebook

A Basket Plusz – a többi ország Mere-üzleteihez hasonlóan – minimális személyzettel működhet, a vásárlók raklapokról, ládákból, kartondobozokból válogathatnak az áruk között. A nyilvántartás szerint reggel 9 órától este 9 óráig lesz nyitva a hét minden napján.

Szlovákiában már sikerült

A orosz üzletlánc terjeszkedését nem minden európai országban fogadták kitörő örömmel. Lengyelországban egy bojkott miatt kellett bezárni a Mere-üzleteket, amelyeket több mint két év után MyPrice néven nyitottak újra. A balti államokban tüntetések után nevezték át szintén MyPrice-ra a cégcsoport boltjait. Szlovákiában azonban sikerült az indulás: a besztercebányai Mere üzlet október 6-án nyitott ki. Gyümölcsök és zöldségek mellett konzervek, édességek, kávékapszula, alkoholos italok, fagyasztott termékek, tisztítószerek, párna és takaró is látható a Facebook-oldalukon.

Az orosz üzletlánc magyarországi terjeszkedése több mint másfél éve húzódik. Először tavaly április 1-jén jelentették be, hogy Magyarországon is üzleteket nyitnak. Februárban arról írt a Telex, hogy több tucatnyi beszállítóval és üzlethelyiséggel is tárgyaltak, és beszerzési menedzsereket is toboroztak, de azóta sem sikerült az indulás.

Ennek is köszönhető, hogy a magyarországi leánycég, a TS Retail Kft. 187,3 millió forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet. A vállalat dolgozóinak száma augusztusig 32 főre nőtt, szeptemberben viszont 26 főre csökkent az állomány.

Orosz milliárdos a Kertész utcában

A Svetofor-csoport milliárdos tulajdonosát, Szergej Schneidert, és öccsét, Andrejt szankciókkal sújtották az orosz-ukrán háború kitörése után. A csehországi érdekeltségüket, a Torgretailt ezért Anna Schneider nevére íratták át, aki éppen akkor jelentkezett át moszkvai lakcíméről a budapesti Kertész utca 20. szám alá. A Telex később kiderítette, hogy Szergej is ugyanennek a VII. kerületi bérháznak a harmadik emeletére jelentkezett be, a milliárdos a Mere franciaországi alapító dokumentumában is ezt a lakcímet adta meg.

A cég magyarországi menedzsmentjében Farkas Zsigmond is részt vesz – írta meg az Átlátszó. A lap részletesen beszámol arról, Farkasnak milyen üzleti kapcsolatai vannak Rogán Antal apósával, Obrusánszki Zsolttal. Az előzetes tervek szerint a bolthálózatot különböző cégek működtethetik a magyarországi régiókban. A TS Retail Kft. felelhet a fővárosért és környékéért, a Farkas vezette Hungarétel Kft. fedheti le a Debrecen-Miskolc-Nyíregyháza háromszöget, a Huntorg Service Kft. pedig Nyugat-Magyarországot.

A Basket Plusz leendő üzlete előtti parkoló közel 80 férőhellyel
A Basket Plusz leendő üzlete előtti parkoló közel 80 férőhellyel
Fotó: Klasszis Média

Az továbbra is kérdéses, hogy a Basket Plusz hogyan kerülheti meg az ősszel szigorított plázastopot. A jogszabály szerint a 400 négyzetméternél nagyobb, napi fogyasztási cikket értékesítő üzletek nyitásához engedélyt kell kérni a kormányhivataltól. Ráadásul a kormány általában nem nézi jó szemmel a multinacionális kiskereskedelmi láncok magyarországi jelenlétét, és egyelőre nincs információ arról, hogyan állnak az oroszországi székhelyű multi terjeszkedéséhez.

Ha sikerül megnyitni a Basket Pluszt, érdekes lesz figyelemmel követni a forgalom alakulását. Válságos időszakokban, amikor a keresetek vásárlóereje csökken, az alsó-középosztály és a szegényebbek körében az üzletnek akár kiugró forgalma is lehet. A Mere más országokban is azzal igyekszik meggyőzni a vásárlókat, hogy az alacsony költségvetésű működtetés mellett alacsonyabb árakat tudnak kínálni a többi multinál. A Basket Pluszt kérdeztük arról is, nyitnak-e máshol is üzletet a Besence utcán kívül, de erre nem válaszoltak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brüsszelből már órákon belül érkezhet egy jó hír Magyarország számára
Csabai Károly | 2026. május 20. 05:43
Az Európai Unió Luxemburgban székelő statisztikai hivatala, az Eurostat ugyanis szerda délelőtt teszi közzé a 27 tagországra általa kiszámított áprilisi harmonizált fogyasztóiár-indexeket, amelyek közül a Privátbankár Európai Inflációs Körkép becslése szerint a nyolcadik legalacsonyabb a magyar, 2,6 százalékos érték. Az általános inflációk összevetésében még előkelőbb helyen, a hatodikon végeztünk, ráadásul egész Európában. Kérdés, mi lesz akkor, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy az előző kormány hatósági intézkedéseit (árrésstop, védett üzemanyagárak) kivezesse a Magyar-kabinet.
Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG