1p
Idén is az átlag alatti jövedelemmel rendelkezők járnak rosszul, mivel januártól megszűnt az adójóváírás, melyet csak részben tudott kompenzálni a havi 202 ezer forint feletti szuperbruttó. Mindezek hatására a bruttó 216 ezer forint alatt keresők nettó jövedelme béremelés híján csökken, miközben a magasabb jövedelmi kategóriában levő személyek ezúttal is jobban járnak.

A BDO Magyarország felmérése szerint az adatokból világosan látható, hogy az adójogszabályok éppen a legrosszabb jövedelmi pozícióval rendelkezőket érintik a leghátrányosabban: ha nincs a gyermek a családban, a visszaesés jóval meghaladhatja a tíz százalékot is. Árnyalja ugyanakkor a képet a minimálbér közel húsz százalékos emelése, melynek értelmében mindazok, akik a tavalyi 78 ezer forint helyett idén már havonta 93 ezer forintra lesznek bejelentve, a tavalyi 51 090 forint helyett az idén közel húsz százalékkal többet kapnak kézhez.

Érzékelve a nettó pozíciók jelentős rétegeket fenyegető romlását, a kormányzat több eszközzel is igyekszik ösztönözni a béremelést annak érdekében, hogy minél kevesebb alkalmazott nettó keresete csökkenjen ebben az évben. Egyrészt jogszabály mondja ki, hogy az a munkáltató, aki nem hajtja végre a rendelet szerint tételesen meghatározott elvárt béremelést, két évig kizárja magát a közbeszerzési pályázatokból és az állami támogatásokból. Másrészt az állam pályázható támogatást is nyújt a nettó bérek szinten tartásához.

Bérkompenzációval a cégek közel fele tud élni

A felmérés szerint tekintettel arra, hogy a minimálbér 15 ezer forintos emelése eleve sok vállalkozás számára generál jelentős pluszterhet, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara becslése szerint a bérkompenzációval a cégek mintegy fele tud majd élni. Az állami támogatás feltétele egyrészt, hogy nincsen 60 napnál régebben lejárt köztartozás, illetve, hogy az év során nem lesz létszámleépítés, ami szintén sok hazai cég számára teljesíthetetlen elvárás marad.

Bruttó bér 93 ezer forint/hó
160 ezer forint/hó 350 ezer forint/hó
Nettó bér 2011 2012 +/- % 2011 2012 +/- % 2011 2012 +/- %
Nincs gyerek 69927 60915 -12,9 111588 104800 -6,1 217630 222856 2,4
1 gyerek 76725 70915 -7,6 121588 114900 -5,6 227630 232856 2,3
2 gyerek 76725 75795 -1,2 131588 124800 -5,2 237630 242856 2,2
3 gyerek 76725 75795 -1,2 132000 130400 -1,2 288750 285250 -1,

Forrás: BDO Magyarország

Mindezek mellett a bérkompenzációt segítő támogatáshoz leghamarabb áprilisban juthatnak hozzá azok a vállalatok is, amelyek tervezik a bérkompenzációt, de azt csak állami segítséggel tudják végrehajtani – ha egyáltalán elnyerik a támogatást. Ezeknél a társaságoknál visszamenőleges lehet majd a béremelés, azonban a februári borítékba – kevés kivétellel – addig is csupán a csökkentett nettó bér kerül majd.

Az idei és a jövő évi adóváltozások is az átlagjövedelem felett keresőknek kedveznek

A BDO felmérése alapján a szuperbruttó részleges kivezetése ellenére a 2012. évi adószabályok csak az átlagjövedelem szintjét elérő fizetések esetében jelentenek pozitív változást. Egyelőre bizonytalan, hogy a csökkenő nettó pozícióval rendelkező közel 2 millió munkavállaló hány százaléka részesül majd bérkompenzációban.

A 2013-as szja-tervek a szuperbruttó teljes kivezetését tartalmazzák, ami szintén nem az alacsonyabb jövedelműek már jelenleg is fennálló jövedelemcsökkenési problémáira ad adójogi megoldást. Ezt a forgatókönyvet azonban addig még sokszorosan átírhatják olyan gazdasági kényszerek, amelyek akár évekkel kitolhatják az egykulcsos szja teljes körű megvalósítását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG