1p
A FED 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentése, az úgynevezett Bézs Könyv szerint a lassútól a mérsékelt ütemig terjedt az amerikai gazdaság növekedése októberben, illetve november közepéig az Egyesült Államok legnagyobb részén

A jelentés szerint a növekedés motorja a fogyasztói kiadások szerény mértékű bővülése, illetve az idegenforgalom és feldolgozóipar erőteljesebb növekedése volt, miközben az ingatlanpiacon és az építőiparban pangás volt tapasztalható, a bérek és a fizetések stabilizálódtak, az infláció megszelídült.

Az összeállítás szerint egy kivételtől eltekintve a Fed minden körzetében javultak a gazdasági körülmények az előző, október végén ismertetett Bézs Könyv megjelenése óta, csupán a St.Louis-i körzetben romlottak.

A felmérésből kiderül, hogy az amerikaiak többet költöttek ebben az időszakban a korábbinál - főként autóra és utazásra - , és javult a fogyasztói hangulat is. A munkaerőpiac azonban továbbra sem mutat komolyabb javulást a növekedési kilátások bizonytalansága miatt. A Bézs Könyv megállapításait figyelembe veszi majd a FED kamatdöntő Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC), amely december 13-án tartja következő ülését.

Az amerikai gazdaságból az utóbbi napokban felemás hírek érkeznek, a vártnál kevésbé erősödött a termelékenység az amerikai gazdaságban. Míg egy másik hír szerint a várakozásoknál többen kezdtek dolgozni a magánszektorban. A múlt héten az amerikai kormány 2,5 százalékról 2 százalékra rontotta a harmadik negyedévi GDP-növekedésre vonatkozó becslését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG