Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
A vártnál kevésbé erősödött a termelékenység az amerikai gazdaságban. Egy másik hír szerint viszont a várakozásoknál többen kezdtek dolgozni a magánszektorban.

A vártnál kevésbé nőtt a termelékenység az amerikai mezőgazdaságon kívüli ágazatokban a harmadik negyedévben, amikor a bérek már a második egymást követő negyedévben csökkentek. Az éves szintű növekedés 2,3 százalék volt az amerikai munkaügyi minisztérium adata szerint. Ez elmarad a minisztérium által korábban becsült 3,1 százaléktól, és szerényebb a szakértők által várt 2,6 százaléknál. A második negyedévben a termelékenység 0,1 százalékkal csökkent.

A múlt héten az amerikai kormány 2,5 százalékról 2 százalékra rontotta a harmadik negyedévi GDP-növekedésre vonatkozó becslését. Szintén friss adat szerint a harmadik negyedévben 2,5 százalékos volt a munkaerőköltség csökkenése a második negyedévi 0,1 százalékos csökkenés után. A mezőgazdasági ágazaton kívüli termelés 3,2 százalékkal bővült a július és szeptember között. A feldolgozóiparban 5 százalék volt a termelékenység növekedése a harmadik negyedévben a második negyedévi 2,2 százalékos csökkenés után.

Egy másik beszámoló szerint az Egyesült Államokban a vártnál jóval nagyobb mértékben, 206 ezerrel nőtt novemberben a foglalkoztatottak száma a magánszektorban. Elemzők szerényebb, 130 ezres növekedésre számítottak az októberi 130 ezres és a szeptemberi 116 ezres emelkedés után. Az ADP havonta rendszeresen összeállított országos foglalkoztatási jelentése a mezőgazdaságot leszámítva a magánszektor valamennyi területét lefedi, és az első az amerikai munkaerőpiac alakulásáról a héten megjelenő makroadatok sorában.

Később két jó hír is érkezett: héthavi csúcsra emelkedett a chicagói beszerzési menedzser index, egy másik beszámoló szerint pedig jelentősen, 10,4 százalékkal nőtt a használtlakás-eladások száma októberben.

Csütörtökön a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikája jelenik meg az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők számának heti alakulásáról, pénteken pedig a novemberi havi munkanélküliségi és foglalkoztatási adatokat ismerteti a minisztérium. Az elemzők várakozása szerint a munkanélküli segélyt először kérők száma nem változott érdemben a múlt héten a megelőző héthez képest, a novemberi munkanélküliség pedig az októberi 9 százalékon stagnált.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
Makro / Külgazdaság Nem bírtak a vámok a német gazdasággal, hasít az ipar
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:22
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés júliusban havi összevetésben – áll a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Európa „trumposodik” – a mérsékelteket eltiporják
Káncz Csaba | 2025. szeptember 8. 10:37
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak: adócsökkentéseket, plusz mesebeli megtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetést okozott a japán gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 10:15
Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.
Makro / Külgazdaság Lemondott a világ 4. legerősebb gazdaságának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 14:23
A japán kormányfő távozása a világ negyedik legnagyobb gazdaságában elhúzódó politikai bizonytalanságot okozhat.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 13:02
Ez a csapás most tényleg csak az oroszoknak fájt, a magyaroknak nem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG