3p
Nem vált be Vlagyimir Putyin orosz elnök számítása, a NATO és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport nem vált megosztottá Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának hatására - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök vasárnap a G7 csoport németországi csúcstalálkozójának helyszínén, Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélésén.

Az amerikai elnök és a német kancellár több órán keresztül tárgyalt a Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau) vasárnap délután kezdődő csúcstalálkozó előtt. Megbeszélésük sajtónyilvános részén Joe Biden köszönetet mondott Olaf Scholznak Németország Ukrajna melletti kiállásáért. Mint mondta, Putyin arra számított, hogy a NATO-t és a G7 csoportot megosztja az Ukrajna elleni orosz támadás, de ez nem történt meg, és az egység továbbra is megmarad. Hozzátette: az a meggyőződése, hogy a Nyugat "megerősödve" kerül ki a konfliktusból.

A keddig tartó találkozó fő témája az ukrajnai háború, illetve a háború következtében a világ számos térségében egyszerre jelentkező élelmezési, energetikai és pénzügyi válság kezelése. Az előzetes nyilatkozatok szerint a hetek nem csupán Ukrajna humanitárius, pénzügyi és katonai támogatásának folytatásáról és az orosz támadás miatt élelmezési válsággal küszködő országok megsegítéséről állapodnak meg, hanem újabb szankciókról is Oroszország ellen.

A nyugati világ összefogott Putyin ellen. Fotó: EPA/KREMLIN POOL
A nyugati világ összefogott Putyin ellen. Fotó: EPA/KREMLIN POOL

Már a találkozó hivatalos kezdete előtt ismertté vált, hogy mindenki egyetért az Oroszországban kitermelt arany importjának azonnali betiltásáról. Ez a Hetek reményei szerint újabb jelentős csapás az orosz háborús gépezetre, tekintve, hogy Oroszország a legnagyobb aranyexportőrök közé tartozik, legnagyobb piacai pedig éppen a G7 csoport országai.

Az informális egyeztető fórumként működő csoport az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát, Németországot és Olaszországot, valamint az Európai Uniót mint nemzetek feletti intézményt fogja össze. A fórum 1975 óta működik, és 1998-ban tagjai közé fogadta Oroszországot, így átalakult G8 csoporttá. Azért működik mégis G7 csoportként, mert Oroszország tagságát 2014-ben az Ukrajnához tartozó Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt felfüggesztették.

A bajoroszági találkozóra meghívták India, Dél-Afrika, Szenegál, Indonézia és Argentína kormányfőjét is, hogy közösen egyeztessenek a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozó Ukrajna elleni orosz agresszió miatt fenyegető globális élelmezési válság kezeléséről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG