1p
Magyarországon 2006 óta lényegében nem nőtt a GDP - mondta Bod Péter Ákos. A Corvinus Egyetem professzora szerint a kormány túl sok konfliktusos ügyet vállalt magára, Vértes András szerint a jogbizonytalanság és a kiszámíthatatlanság a legnagyobb baja a hazai gazdaságban.

A "Magyarország hogyan tovább? - gazdasági boksz utca" című rendezvénysorozat nyitó eseményén, amelyet a Menedzserek Országos Szövetsége szervezett, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke Vértes Andrással, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökével cserélt véleményt a magyar gazdasági folyamatokról. Mindkét szakember egyetértett abban, hogy a mostani nehéz gazdasági helyzetből az ország csak lassan lábalhat ki. Vértes András hozzátette: a tényleges kilábaláshoz szerinte elengedhetetlen lenne a szakemberek közvetlen véleménycseréje.

Nem sikerült bebikázni a motort

Bod Péter Ákos kifejtette: a mostani kormányzat gazdaságpolitikai törekvése arra irányult, hogy ne megszorításokkal, hanem a munkára való ösztönzéssel, valamint az állam aktivitásának növelésével hozza lendületbe a magyar gazdaságot. Jelezte ugyanakkor, hogy a gazdaság motorjait ténylegesen nem sikerült beindítani, mivel 2010-11-ben a GDP növekedése 1 százalék körüli volt, míg az idén várhatóan nem nő a GDP Magyarországon. Jövőre azonban már ambiciózusabb növekedési célt, a GDP 1,6 százalékos emelkedését tűzte ki a kormány gazdaságpolitikája.

A volt jegybankelnök a kormány javára írta, hogy nekilátott a munkaerőpiac megreformálásának, ami szerinte nem kis feladatot jelent. Megjegyezte: ő maga nem vágott volna bele ebbe a munkába a jelenlegi gazdasági körülményeket ismerve.

Bod Péter Ákos úgy vélte: összességében a kormány túl sok konfliktusos ügyet vállalt magára. Kiemelte: szerinte ez abból is adódhatott, hogy az első Orbán-kormány idején az ország még nem volt az Európai Unió tagja. A kis- és középvállalkozások megsegítésének eredményei, amit a kormány célul tűzött ki, még nem látszanak - jegyezte meg.

A jogbizonytalanság és a kiszámíthatatlanság a legnagyobb baj

Vértes András a helyzetet értékelve elmondta: a 2007-es magyar GDP-hez képest most a magyar bruttó hazai termék 4,7 százalékkal alacsonyabb.

Jelezte: a lakossági fogyasztás az akkorihoz képest 10 százalékkal mérséklődött, míg a beruházások 18 százalékkal estek vissza. A közgazdász szerint a magyar gazdaság bajainak eredője pillanatnyilag a jogbizonytalanság, a gazdasági kiszámíthatatlanság, valamint a hibás gazdaságpolitika. Vértes András hangsúlyozta: a hibás gazdaságpolitika pillanatnyilag a magyar gazdaságban kisebb gond, mint az előző két "bajforrás".

Hozzátette: a GDP idei csökkenése, illetve a jövő évi növekedése lényegében kioltja egymást, és együtt nulla eredőt eredményez. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a gazdasági bajokból való kiút nehéz és hosszú lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG