4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Többek között a gazdasági újraindítás lehetőségeiről, az OTP eredményeiről, valamint a magyar euró is beszélt Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorának.

„A banki eredmények megsínylették az elmúlt évet, hiszen nagyon sok céltartalékot kellett képezni, ami remélem, hogy nem véglegesen elveszített pénz. A szabályozói követelmények meg a konzervatív tartalékolási politika azonban megköveteli, hogy a legrosszabb helyzetre készüljön föl a bankszektor. Ezért a bankszektor eredményessége romlott, de ez is gyorsan helyre fog állni. Úgy tűnik, a bevételek elkezdtek nőni, a vállalati és a lakossági hitelfelvétel is viszonylag jó ütemben emelkedik” – nyilatkozta az interjúban Csányi Sándor. 

Arra a kérdésre, hogy szerinte milyen típusú adósvédelmi intézkedések kellenek, az OTP Bank vezére azt mondta, a kormány most az előtt a döntés előtt áll, hogy folytatódik-e a moratórium, és ha folytatódik, akkor ilyen formában folytatódik. Olyan formában-e, ami a világra jellemző, ahol az adósok maguk kérhetik, hogy kerüljön meghosszabbításra a moratórium? A Bankszövetség egyébként ezt támogatja – tette hozzá, egyúttal megjegyezte: nincs gazdasági indoka annak, hogy fenntartsuk ezt a fajta moratóriumot, hogy mindenki, aki jelenleg moratóriumban van, abban is marad még a következő hónapokra, vagy akár fél évre.

Csányi Sándor (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Csányi Sándor (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Hogy a gazdasági növekedés beindításához milyen lépéseket tart szükségesnek, Csányi Sándor úgy látja, leginkább a turizmushoz, vendéglátáshoz kapcsolódó ágazatok sínylették meg az elmúlt időszakot. Ezek viszont az elmúlt időszakban kiemelt támogatásban részesültek, ilyen szempontból nincsenek annyira rossz helyzetben. Szerinte azokra a vállalatokra kell koncentrálni, amelyeknek az újraindítás nehézséget okoz, amelyek fenntartható működési modellel, eszközökkel, üzlettel rendelkeznek, de adott esetben nehezen tudják újraindítani az üzleti tevékenységüket, mert elmentek a dolgozók, pénzügyileg nincs elegendő forgóeszköz-likviditásuk vagy kisebb beruházásokra van szükségük.

„Akár hazai, akár uniós forrásról beszélünk, erre lesz pénz a jövőben. És vannak olyan ágazatok, amelyeknek a szerepe felértékelődött. Ilyen az agrárium és az élelmiszeripar, hiszen láthattuk, hogy milyen mértékben értékelődött fel az, hogy Magyarország önellátó, és mégis voltak ebben az ellátási láncban zavarok” – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a 7300 milliárdos újraindítási alapból mit finanszírozna, azt mondta: a hosszú időre szóló nemzetgazdasági előnyöket tartalmazó beruházásokon kívül elsősorban a tartósan működőképes és piacképes kapacitások életben tartását és újraindítását kell támogatni. Például az agráriumban a fejlesztésre rendelkezésre álló forrásokat jelentős mértékben kiegészíti az állam, és Lázár János, aki sokat foglalkozik vidék- és agrárpolitikával többször elmondta, hogy nagyon szükséges, hogy a magyar élelmiszeripar fejlődjön. (Erről bővebben a Lázár Jánossal készült interjúnkban is olvashat.)

Az OTP-csoport helyzetét firtató kérdésre Csányi Sándor azt válaszolta:

"Nyilvánvalóan nekünk is esett a jövedelmezőségünk, de a tőkére vetített megtérülésünk ezzel együtt 13 százalék volt az elmúlt évben, ami példa nélküli az európai bankszektorban. Erre az évre azt várjuk, hogy újra 18-20 százalék között vagy akár 20 fölött legyen. Nagyon gyorsan talpra fogunk állni. Rendkívül konzervatívak vagyunk, a teljesítő hitelállományokra képzett céltartalékunk a legmagasabb Európában, és a nem teljesítő hitelekre képzett céltartalékunk is eléri a 62 százalékot, tehát nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés, csak kellemes, mert ennek egy része, remélem, visszajön az eredményben". 

Hogy lesz egyszer Magyarországon euró, Csányi Sándor szerint kell, hogy legyen, mert amikor az Európai Unióhoz csatlakoztunk, akkor vállaltuk az eurózónához való csatlakozás kötelezettségét is, és nyilvánvalóan teljesíteni fogjuk majd valamikor.

A beszélgetésből további részleteket, a teljes interjút itt olvashatja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG