Erről lesz szó az interjúban:
- Lázár János szerint óriási lesz az egészségügyi veszteség a koronavírus-járvány miatt, a végén mérleget kell vonni, hogyan vizsgázott az ágazat.
- A kormánybiztos szerint "Budapestország" lettünk, eltűntek a vidéken élő politikusok az ország irányítói közül, de így nem lehet a vidékpolitikát megfelelő rangra emelni.
- Márpedig radikális változás kell a politikában a következő tíz évben: ami forrást csak lehet, vidékre kell rendelni, osztrák, német életminőséget biztosítva a falvakban lakóknak. A legfontosabb a közlekedés fejlesztése, a kötött pályás beruházásokat a főváros körzete helyett vidékre kell vinni. Gigantikus fejlesztés kezdődik továbbá az élelmiszer-feldolgozóiparban, a cél az iparág magyar kézben tartása.
- A kiskereskedelmi multik ellen harcolni kell, fogyasztóvédelmi és építési szabályozásokkal, és támogatni kell a magyar tulajdonú cégeket, mint a Coop és a CBA. Az online élelmiszer-kereskedelem magyar kézben tartása szintén kormányzati stratégia.
- Ami Mészáros Lőrinc terjeszkedését illeti, erről az a véleménye, hogy hosszú és kemény menet lesz, de legitim és reális célnak tekinti, hogy az erőforrások magyar kézben legyenek, és egy erős magyar, nemzeti tőkésosztály jöjjön létre.
- Csányi Sándor OTP-vezérrel való kapcsolatépítését Orbán Viktor egyengette, de hogy mit gondol a saját karrierjének újraépítéséről, azt is elárulja az interjúban.
- Az alapítványi rendszerrel a kormány a nemzeti vagyon privatizációját akarja megakadályozni, de ami a kuratóriumi tagságokat illeti, ha jön egy új kormány, és más szempontjai lesznek, azt a tagoknak szerinte "mérlegelniük kell".
- Az általa felügyelt Mezőhegyesi Ménesbirtok szerbiai és romániai terjeszkedésre készül.
Agrárügyek átbeszélése miatt találkoztunk, de muszáj valami mással indítani az interjút. A közelmúltban volt egy nyilatkozata, mely szerint a nyugati vakcinák hiánya tehető felelőssé akkor már 20 ezer honfitársunk elhunytáért a koronavírusban. Erre még miniszter elődje, Navracsics Tibor is reagált, értetlenségét fejezve ki az elhangzottak miatt. Továbbra is fenntartja állítását, és van-e válaszüzenete Navracsicsnak?
Természetesen fenntartom, Tibornak viszont semmiképpen nem szeretnék „üzenni”, egyrészt, mert neki köszönhetem, hogy anno kapcsolatba kerülhettem az országos politikával, másrészt mert ma sincs szükségünk közvetítőkre, ha mondanivalónk volna egymás számára. Nem nagy titok, hogy más a stílusunk, őrá mindig jellemző a szakmai udvariasság, rám meg a hétköznapi őszinteség. Ez mondatja velem azt, hogy az Európai Bizottság kapott egy óriási lehetőséget a sorstól, hogy megszerettesse magát Európával, hogy egy hétköznapi dologban segítsen az európai embereknek. És ezt az esélyt szalasztotta el azzal, hogy mind a mai napig nem tud megfelelő mennyiségű nyugati vakcinát biztosítani. Azért is tartom fönn, amit mondtam, mert a szülővárosomban, Hódmezővásárhelyen, a húsvéti hétvégén (interjúnkat április 7.-én rögzítettük – a szerk.) kétezer Szputnyik-vakcinával oltották a választópolgárokat. Ha ez a készlet nem állt volna rendelkezésre, akkor azon a hétvégén senkit nem oltottak volna be ott, közülük sok százan megbetegedhettek, jó páran pedig meghalhattak volna. A keleti vakcina egyelőre megmenti az embereket, a nyugati vakcina hiánya viszont még mindig gondot okoz.
Azért ez még egy nyitott vita, hogy mekkora volt az Európai Bizottság szerepe a nyugati vakcinák beszerzésében, és mekkora a tagállamoké.
Legföljebb kommunikációs vita, mert a helyzet napnál világosabb, és ezt már az ellenzék sem tagadhatja, miután az Európai Bizottság által kötött szerződések napvilágra kerültek. Megjegyzem, nem a transzparenciára máskor oly kényes Bizottságnak köszönhetően. Az EU közös vakcinabeszerzését Brüsszel vállalta és bonyolítja. Sajnos a szó mindkét értelmében.
Amire az az EB válasza, hogy egy keretmegállapodást kötöttek és minden továbbit a tagállamoknak kellett intézniük.
Igen, de magukra húzták az egésznek az engedélyezési eljárását, garantálni akarták a vakcina beszerzését, és mindenkit arra kértek, hogy a közös úton haladjon. Majd politikai kampányt indítottak azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek az orosz vagy kínai vakcinák beszerzéséről kezdtek tárgyalni.
Mindenesetre ez a megszólalása kilógott a sorból, mostanában ritkábban nyilvánult meg közéleti témákban, ahhoz szoktunk hozzá, hogy szakpolitikai kérdésekben formál véleményt, elsősorban az agráriumot érintően.
Ez egy helyi rádiónak adott nyilatkozat volt, mert országgyűlési képviselőként az is a dolgom, hogy figyelmeztessem a választópolgárokat arra, mekkora a felelősségük abban, hogy mit hisznek el a sok elhangzó butaságból, hogy kinek a szavára hallgatnak. Arra buzdítom az embereket, hogy minél többen menjenek el beoltatni magukat. Ezt sajnos még nem mindenki akarja megtenni azok közül sem, akik már tehetnék. Ezeknek a honfitársainknak egy része oltásellenes, egy része pedig nem magát az oltást utasítja el, csak válogat a vakcinákban.
Egyetértett azzal a kormányzati döntéssel, amely április hetedikével első lépcsőben lazított a korlátozó intézkedéseken?
Igen. A gazdaság, az emberek szenvednek, a lelkekben pedig hatalmas károkat okozott a járvány az elmúlt egy évben. Nagyon sok embert érint hátrányosan ez a helyzet, a vengélátóiparban, a szolgáltatási szektorban vagy a kereskedelemben dolgozókat, hogy csak néhány példát említsek. Miközben van egy jogos félelem a Covid miatt, van egy várakozás is azzal kapcsolatban, hogy mikor indulhat újra az élet.
Sok mindennel kell egyszerre megbirkózni.
Az egészségügyi veszteség óriási lesz. Amikor majd a végén levonjuk a tanulságokat, bőségesen lesz miről beszélnünk arról, hogyan teljesített az egészségügyi ellátórendszer, mit mutatnak az adataink, mennyi embert veszítettünk el, megtettünk-e mindent, amit megtehettünk volna.
De azt is látni kell, hogy az egészségügyi típusú károkon túl a lelki típusú károk – a szociális, személyes kapcsolatoknak a lazulása – felbecsülhetetlenek.
Járványügyi szakemberek szinte kivétel nélkül azt mondták, hogy talán korai még a nyitás, és ez még egy visszafogott vélemény volt.
Egy szó mindig elsikkad, amikor a nyitásról beszélünk: a lépcsőzetesség. Senki sem a korlátozások egyik napról a másikra történő teljes feloldásáról beszél, hanem olyan óvatos lépésekről, amelyek a járványügyi szakemberek szerint megtehetők. A történelem azt tanította nekünk, hogy válsághelyzetben a gyors alkalmazkodóképesség a legfontosabb. Ember tervez, a vírus végez, a jó vezető pedig a lehető leggyorsabban változtat a védekezés módján, hogy a járványt is kordában tarthassuk, de a hétköznapok is élhetőbbek maradjanak, mint sok más helyén a világnak. A kormány eddig mindig gyorsan és jól reagált a változásokra. A lépcsőzetes nyitás is jó döntés volt és én várom az iskolakezdést is, mert szükség van arra, hogy a diákok visszamenjenek az iskolába. Nagyon sok gyerek elveszített egy évet, nem csak a tanulmányok szempontjából, hanem a személyes kapcsolataiban is. (Orbán Viktor miniszterelnök lapzártánk után jelentette be, hogy a középiskolák végül csak május 10-én térnek át jelenléti oktatásra – a szerk.)
A mezőgazdaság harminc éve vesztes
Forduljunk rá a szakmai kérdésekre. Amilyen gyászos volt az előző év a járvány miatt a társadalom számára, olyan gyászosra sikeredett az agráriumban is. Ránéztem a KSH adataira, s azt láttam, hogy nagyobb volt a visszaesés a hozzáadott értéket tekintve a mezőgazdaságban, mint az iparban. Ez azért nem rontotta tovább az ország teljesítményét, mert az agrárium súlya kisebb a magyar gazdaságban, mint az iparé. De ettől még tény, hogy nagyobb volt a visszaesés. Mivel magyarázható ez, amikor még a legsúlyosabb járványügyi intézkedések alatt is megvolt a kereslet a mezőgazdaság termékei iránt? Nagyon leegyszerűsítve: enni, inni akkor is ettek, ittak az emberek.
A Covid kevésbé nyomta rá a bélyegét a mezőgazdaság tavalyi teljesítményére, sokkal inkább az időjárásban és a külső gazdasági körülményekben látom a folyamatok magyarázatát. A tavalyi egy közepes év volt az agráriumban, de látni kell, hogy a magyar mezőgazdaság teljesítményét befolyásoló három tényezőből kettőre – a világpiac alakulására és az időjárásra – nincs ráhatásunk. Csak a harmadikra, a költségtényezőre. Ez sok mindent meghatároz az eredményesség tekintetében.
Ha messzebbre tekintek, akkor pedig azt látom, hogy a magyar mezőgazdaság harminc éve vesztes. Vesztese a rendszerváltásnak, vesztese a 2004-es uniós csatlakozásnak. Óriási technológiai lemaradásban vagyunk, ami miatt sokkal jobban érvényesülnek a világpiaci, valamint az időjárástól függő kockázatok.
Úgy érti a veszteséget 2004-el összefüggésben, hogy piacot vesztett Magyarország, vagy politikai értelemben is?
Mindkét értelemben. 2004 óta a magyar „agrárbiznisz” – beleértve az élelmiszergyártást is – folyamatosan zsugorodik, miközben nő a Földön élő emberek száma és – ezzel párhuzamosan - az élelmiszer iránti igény. A szlovákok és a lengyelek abszolút nyertesei voltak az uniós csatlakozásnak az agrárium területén, az elmúlt tíz évben leköröztek minket. Most jött el a pillanat, hogy fordítsunk ezen a folyamaton.
Mielőtt mélyelemzésnek vetnénk alá az ágazatot, álljunk meg egy pillanatra. Mikor 2018-ban kijött a kormányból, egy pár évre eltűnt az első vonalból. Nyilvánvalóan újra próbálta építeni a hátországát…
Elkezdtem konkrét kérdésekkel foglalkozni.
…miért pont az agráriumban kereste azt a fókuszt, aminek a segítségével új alapokra tudta helyezni a saját karrierjét?
Nem a karrierépítés motivált, sokkal inkább az, hogy miközben mások versenyhátránynak tekintették, ha valaki elmegy dolgozni a saját választókerületébe, politikusként vidéken vállal munkát– voltak, akik egyenesen politikai száműzetésnek gondolták a mezőhegyesi, vagy választókerületi tevékenységemet – ezt én nem hátránynak, hanem egy óriási lehetőségnek tekintettem. Egészen az elmúlt évekig nem voltam birtokában sem vállalatirányítási, sem közvetlen gazdasági tapasztalatoknak; ezekre itt, Mezőhegyesen, a tízezer hektáros mintagazdaságban tettem szert. Itt nem a politikai blabla, a mellébeszélés számít, hanem az effektív gazdasági teljesítmény. Olyan politikussá akarok válni, aki meg is tudja valósítani azt, amiről beszél.
Mert ön szerint általában a magyar politikusokra ez nem jellemző, akár jobb- akár baloldaliról van szó?
A magyar politikában kevés olyan ember van, aki nem csak beszélni tud valamiről, hanem megcsinálni is.
A most a parlamentben ülő politikusok tehát megbuknának az élet nagy vizsgáján, ha valós kihívásokkal kellene szembesülniük például a gazdasági életben?
Tény, hogy sokaknak nincsen ezzel kapcsolatban tapasztalatuk. Az ország Budapest-központúvá vált, a politika is. „Budapestország” vagyunk Trianon óta. Meg kell nézni, hogy a kormányzatban, vagy az országos pártok elnökségében mennyi vidéki ember van, akinek meghatározó a szava egy-egy területen.
Ezt egy félrement szelekciónak látja?
Vagy tudatos kimetszése azoknak, akik vidékről jöttek. Ha azt nézzük, hogy az országos politikában szerepet vállalók közül hányan hajtják le a fejüket alvásra esténként vidéken, akkor alig találni ilyen embert. S most nem a parlamenti képviselőkre gondolok, hanem az ország politikai vezetőire, ellenzéket és kormánypártot is beleértve. Nagyon kevés olyan vezető politikus van, aki a fővárostól 150-200 kilométerre éli a hétköznapjait. Ezt én problémának tartom, mert az ország nagyobbik része vidéken él, és az ottani tapasztalatok csak akkor épülhetnek be a politikába, ha a vidéken élő emberek több lehetőséghez jutnak a döntéshozatalban. Ha kimaradnak, akkor nem születnek az ő érdekeiket szolgáló döntések.
Ez lenne akkor az új politikai programjának az alapja? Az agrárium megtámogatásával felemelni a vidéket, és így felépíteni egy új politikai bázist?
A rólam szóló képpel ellentétben nem számolom ki minden lépésemet tíz-tizenöt évre előre. Nem úgy történt, hogy idejöttem Mezőhegyesre, és már akkor tudtam, hogy ebből majd kinő egy vidékfejlesztési programjavaslat vagy egy politikai irány a Fidesz számára. Az itt szerzett tapasztalatok inspiráltak. Az ország egyik legelmaradottabb térségében vagyunk, Dél-Békésben. Kaptam egy mikrólehetőséget, amiből megpróbálok makrópolitikát csinálni.
Eközben azért történt egy s más, például 2019-ben – akárhogy kerülgetjük a témát – a Fidesz mégiscsak elvesztette az önkormányzati választást. Súlyos presztízsveszteségeket szenvedett, lásd Budapest. Törvényszerű, hogy a vidéken dolgozó politikustársaim egy különleges helyzetbe kerültek, hiszen míg a nagyvárosokban ellenzéki kormányzás van, vidéken alapvetően megmaradt a fideszes többség. Ebben a helyzetben kell boldogulni. A Fidesznek vissza kell tudnia találni a vidékhez, azokhoz a százezrekhez, akik úgy érzik, a fejlesztéspolitika több köréből is kimaradtak az elmúlt évtizedekben.
2022-re előre tekintve, a Fidesz végleg elvesztette azokat a városokat, amelyeket 2019-ben elvesztett?
Az biztos, hogy nagyon sokat kell azon dolgozni, hogy visszanyerjük ezeknek a választópolgároknak a bizalmát.
S azon gondolkodtak már, hogy miért vesztették el?
Nem hiszek abban az általánosító magyarázatban, hogy az ellenzék sikeresen változtatta volna kormányellenes népszavazássá az önkormányzati választást, mert épp a vidéki adatok ennek ellentmondanak. Azt hiszem, inkább településenként, „darabra” érdemes vizsgálni az okokat, amit nyilván meg is teszünk, de mindezzel persze nem akarom tagadni a tagadhatatlant: a Fidesz nem szerepelt jól a 2019-es önkormányzati választáson, a fideszes szavazók közül sokan inkább otthon maradtak.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a történtek ellenére ne mondjunk le a fővárosi és a nagyvárosi emberek támogatásáról, hiszen a Fidesznek van egy nagyon erős városi, polgári arca és – ez talán még fontosabb – tartalmas programja, érdemi ajánlata a nagyvárosok polgárai számára.
Most azonban az a legsürgetőbb feladat, hogy vidéken teremtsünk olyan feltételeket, amellyel osztrák vagy német minőségű életet lehet elérni. Ebbe a nagy képbe illeszkedik az a kormánydöntés, amely az eddigieknél jóval több pénzt csoportosít át vidékfejlesztési programokra a következő hat-hét évben.
Oda lehet látni a vidék felzárkóztatása mögé azt a politikai szándékot, hogy erősebben kösse magához a Fidesz a vidéken élő szavazókat?
A Fidesz nem napokban vagy hetekben, hanem évtizedekben gondolkodik. Mi nem a 2022-es parlamenti választás megnyeréséből vagy elvesztéséből vezetjük le a stratégiai döntéseinket, hanem hosszú távra tervezünk. Akkor sem fog összedőlni a világ, ha nem mi nyerünk. A miénk egy hosszútávfutó csapat. Ha netán megvonják tőlünk a bizalmat a választók 2022-ben, a munkát akkor is folytatjuk, hiszen világos jövőképünk és erős, összetartó közösségünk van. Ellenzékből is lehet építeni, mégha az elmúlt évtized ezt nem is bizonyította Magyarországon.
Visszatérve a feladatokhoz, azt gondolom, hogy mi elvégeztük a munkát a nagyvárosokban. Ha ránézünk az ország térképére, azt látom, hogy ezek a települések közelebb kerültek az elmúlt tíz évben Ausztria, illetve Nyugat-Európa nagyvárosainak életminőségéhez. Természetesen nem mondom azt, hogy már ott vagyunk, de a nagyvárosokban már az utolsó szakaszához érkezett a felzárkózás, míg a kisebb településeken gyakran még el sem kezdődött.
Mit értünk felzárkózás alatt?
Az infrastrukturális fejlődést, a jövedelmi viszonyok alakulását, a hozzáférést a kulturális javakhoz. Odáig sikerült eljutnunk, hogy a magyar nagyvárosok – az EU pályázati pénzekre vonatkozó szabályozása miatt – már kimaradnak a felzárkóztatandó európai régiókból. Messze jobb életfeltételeket, életminőséget tudnak már biztosítani, mint a vidéki kistelepülések.
A kormány dolga most az, hogy a mögöttünk hagyott tíz év után, amely Budapestről és - a Modern Városok Programnak köszönhetően – a nagyvárosokról szólt elsősorban, a következő tíz évben a fejlesztéspolitika fókuszát vidékre helyezze át.
Ebben nem mellékes szempont, hogy növekedési tartalék az ország keleti, elmaradottabb térségeiben van. Akkor tudunk Közép-Európa legerősebb országává válni, ha a hétköznapi élet minőségét mi tudjuk a legmagasabb szinten biztosítani. Kikerülhetetlen a helyben maradás feltételeinek megteremtése. Hogy megértsük, honnan indulunk: a 3200 magyarországi településből körülbelül hatszáz olyan van, amely még a mi életünkben könnyen lehet, hogy kiürül, elnéptelenedik. Óriási tehát a kontraszt a városok és a falvak kilátásai között.
Minket az különbözet meg más politikai erőktől, hogy országban, stratégiában, hosszú távban gondolkodunk. Az ellenzéknek egy mondata nincs az agráriumról, vidékfejlesztésről, nekik egy programpontjuk van: ne Orbán Viktor, helyben pedig ne Lázár János legyen! De hogy egyébként ezeken a településeken mit kell tenni, hogyan lehet jobbá tenni az életet, arról semmit nem tudnak mondani és – amint a mellékelt ábra sok helyütt mutatja – nem tudnak érte tenni sem.
De a Fideszen belül is kell egy doktrínaváltás. Világosság kell tenni, hogy 2022 után, ha kormányon maradunk, törlesztjük végre a magyar politikának a vidékkel, vidéki emberekkel szemben immár 30 éve halmozódó adósságát.
A következő agrárminisztert Lázár Jánosnak fogják hívni?
Nem hiszem, hogy ez felmerül.
Bármelyik minisztert Lázár Jánosnak fogják hívni?
Nincs ilyen ambícióm.
Lehet a helyben maradás politikáját pusztán az agráriumra alapozni? Mint említettem, az ágazat súlya nem jelentős, még a foglalkoztatás szintjén sem. Magyarul kevés ember él ma már meg a mezőgazdaságból.
Szélesebb értelemben érdemes beszélnünk az agráriumról, tehát nemcsak az alapanyag-termelésről van szó, hanem az élelmiszergazdaságról is. A magyar falu élete nem elválasztható attól, hogy milyen állapotban van ez az ágazat, a föld művelésétől kezdve a feldolgozott élelmiszerig.
De nézzük az ország egésze szempontjából! Ahhoz, hogy a következő tíz évnek is nyertesek legyünk, a járműipar már kevés. A németek közreműködésével időközben kiépült egy másik erős láb, ez a hadiipar, ami szerintem jól van így. A kérdés az, hogy tudunk-e egy harmadik erős támaszt adni a gazdaságnak, és mi legyen az? A Covid-járvány arra figyelmeztetett, hogy az önellátás képessége fel fog értékelődni a világban. Igaz ez a járványkezelésre, a vakcinákra is, de legalább ennyire igaz az élelmiszer-ellátásra. Az ország mezőgazdasága 20 millió embert tudna ellátni egészséges élelmiszerrel, a Magyarországon elfogyasztott élelmiszernek mégis mintegy 50 százalékát külföldön állítják elő. Ekkora importhányada van tehát ennek a piacnak, miközben alapanyag-exportőrök vagyunk. Olcsó alapanyagot viszünk ki és drága kész élelmiszert hozunk be, a haszon nagyobbik része pedig külföldön marad. Ezen mindenképpen változtatnunk kell. A szemünk előtt van a jó példa: a lengyelek tíz éven belül Európa egyik legnagyobb élelmiszeripari hatalmává válnak. Szóval ez nem egy lehetetlen küldetés.
Én azt vallom, hogy nyolcvan százalékban magyar élelmiszernek kell lennie a boltok polcain, és annak a 80 százalékát magyar tulajdonban lévő cégeknek kell előállítaniuk. Az nem javítja a magyar önrendelkezés lehetőségét, ha a Coca-Colát magyar élelmiszer-előállítónak számoljuk el a statisztikában, csak azért, mert itt van gyártótelepe. Ez önbecsapás. Ha azt akarjuk, hogy a magyar emberek munkájából legnagyobb mértékben a magyar embereknek legyen haszna, akkor meg kell teremteni a valódi nemzeti élelmiszeripart, mert ezt a rendszerváltást követően elmulasztottuk megtenni.
Ha jól értem, akkor a vidékfejlesztési stratégia nem az alapanyag-előállítás fejlesztését célozza elsődlegesen, hanem a következő szint, az élelmiszergazdasági háttér megerősítését.
Mezőgazdasági alapanyag-termelésben nem vagyunk rosszak, viszonylag alacsony költséggel jó minőségű alapanyagot tudunk előállítani. Ebből 3 milliárd eurós exporttöbbletünk van, ami jó alap. Ami problémát jelent, hogy hiányzik a megfelelő élelmiszer-feldolgozási kapacitás Magyarországon. A feldolgozott-élelmiszerek ipara 25 százalékkal esett vissza 2010 előtt, s bár azóta volt egy korrekció, nagyon mélyről jövünk fel. Kevés olyan terméklánc van, ahol megtermeljük az alapanyagot, és a végén polcra tesszük a készterméket. A baromfi ilyen, de szükség volna arra, hogy 5-6 másik ágazat esetében is nemzeti szinten fejlesszük a feldolgozóképességünket. Ezekkel a beruházásokkal egy komplett, nemzeti tulajdonban lévő iparág épülhetne föl. Ehhez a tejfeldolgozásban, további húskészítmények (például a sertés) piacán, a zöldség-gyümölcsfeldolgozásban, a konzerviparban látom a fejlesztések lehetőségét és szükségét.
Ehhez persze az is kell, hogy ne csak mennyiségben, de árban is versenyképesek legyenek a hazai gyártók.
Az árazásban a versenyképességet a technológiai fejlesztés, a digitalizáció fogja megteremteni. Erre ad lehetőséget az új vidékfejlesztési program élelmiszeripari lába.
Az a politikai kompromisszum született a kormányzaton belül, hogy erre a célra soha nem látott, 5000 milliárdos keretet biztosítunk (ez a közös agrárpolitika kettes pillére), élelmiszeripari fókusszal. Célunk az, hogy a feldolgozó vállalatok többségében nemzeti tulajdonban legyenek. Ez nem azt jelenti, hogy nem jelenhet meg külföldi befektető ezen a piacon, de csak közös vállalkozásban, többségi magyar tulajdon mellett.
Ez szükségszerűen felveti a magyar kiskereskedelem kérdését is.
Úgy van, tőlük nagyban függ a magyar élelmiszeripar jövedelmezősége. A mezőgazdaság ugyanis ott a legprofitábilisabb, ahol az alapanyagelőállítás, az élelmiszerfeldolgozás és az élelmiszer-kereskedelem is nemzeti tulajdonban van. És igaz ez a termőföldre is. Nekünk az a hitvallásunk, hogy a magyar termőföldnek magyar tulajdonban kell maradnia, és ez így is marad, az uniós bíróság előtt folyó - a vállalkozások és tőke szabad áramlását érintő - politikai pertől függetlenül.
Hogyan tudja garantálni az új vidékfejlesztési program, hogy ne csak és kizárólag NER-közeli üzletemberek jussanak forráshoz?
Mára eltűntek a mezőgazdaságban az érdekcsoportok közti különbségek. A szektor annyit veszített a jelentőségéből, politikai fontosságából, hogy ma a kicsik és a nagyok egymásra vannak utalva az érdekeit érvényesítésében. Azt tudom mondani a jövőre nézve, hogy mindenki nyerni fog, aki agrárvállalkozásként pályázik. Ez a forrástömeg ugyanis lehetővé teszi, hogy mindenki forráshoz jusson.
Nem titok, előkészítés alatt áll egy olyan kormányzati döntés, amellyel a folyamatban lévő, különböző élelmiszeripari, állattenyésztési pályázatokon indulók - ha megfelelnek a formai követelményeknek - nyerni fognak. A kormány a következő másfél évben 1500 milliárd forintot fog kiosztani fejlesztésekre: automatizálásra, digitalizációra, robotizációra. Mindenki számára megnyitjuk a kaput.
Ehhez persze a mezőgazdaságból élőknek is változniuk kell. A nagy területű növénytermesztéshez nyújtott földalapú támogatás elkényelmesítette a gazdatársadalmat: a 2007 és 2020 között kifizetett agrártámogatások 80 százaléka jövedelemerősítő volt, és csak 20 százalék ment fejlesztésre. Nekem az a véleményem, hogy szabályozási eszközökkel kell biztatni, sőt ösztönözni a szektort a fejlesztésre. A modernizáció nélkülözhetetlen, különben végleg leszakadunk.
Minden agrokultúra szembesül továbbá azzal a kérdéssel, hogy mennyiséget vagy minőséget gyártson. Nekünk mindkettő lehet és kell is törekendünk, hiszen az adottságaink megvannak hozzá. Ma már nem elég becsomagolni az élelmiszert, a vásárlók tudatosabbak, tudni akarják, honnan származik az, amit megvesznek. Az élelmiszeriparban szempont lett a nyomon követhetőség, a fenntarthatóság, ezeknek a követelményeknek mind meg kell tudnunk felelni.
Ilyen kritériumoknak nem csak a nagybirtokok tudnak megfelelni? A kormány szakítani készül a családi gazdaságokra alapozott agrárpolitikájával?
Mi mindig a kisgazdaságok pártja leszünk. De készek vagyunk együttműködni a nagyvállalatokkal, tőkeerős mezőgazdasági cégekkel. Az élelmiszeriparnak képesnek kell lennie technológiai értelemben integrálni a kicsiket és közepeseket, akiket nekünk gépvásárlással, modernizációval kell támogatnunk, hogy ki tudják szolgálni alapanyaggal a nagyvállalatokat a feldolgozóiparban. Ennek a rendszernek a végpontja a kiskereskedelem, ahol még van dolgunk.
Itt a mesterterv a kiskereskedelmi multik kiszorítására
Erre mi a tervük: az itt lévő multik teljes kiszorítása, vagy egy párhuzamos, versenyképes hálózat kiépítése nemzeti tulajdonban?
Egy biztos, hatósági szabályozási eszközökkel elejét lehetne venni annak, hogy az itt működő multik folyamatosan becsapják a vásárlóikat. Kettős mérce érvényesül ugyanis Európában, nem ugyanazt a minőséget árulják itt, mint mondjuk Németországban.
Rá akarják szabadítani a fogyasztóvédelmi hatóságot a multikra?
Nem, de nem is szabad nekik lefeküdni.
Úgy látja, hogy a fogyasztóvédelem lefekszik a multiknak?
Sokkal hatékonyabb is lehetne ez a munka. De erről nem mindenki gondolkodik ugyanúgy, mint én, még a Fideszen belül is van erről vita, hogy megegyezni kell a multikkal, vagy visszametszeni a privilégiumaikat, amelyek indokolatlan versenyelőnyt biztosítanak nekik a hazai szereplőkkel szemben. Én azon az állásponton vagyok, hogy amihez joga van egy nyugat-európai polgárnak élelmiszerbiztonság és fogyasztóvédelem terén, ahhoz joga van a magyar polgároknak is.
A magyar hatóságoknak kutya kötelességük megvédeniük a magyar fogyasztókat. Sokkal több lehetőség van ebben, mint amennyit kihasználunk.
De akár az építési szabályokkal is versenyelőnybe lehetne hozni a kicsiket a nagyokkal szemben. A magyar társadalomnak nem érdeke, hogy kevés, de nagy kiterjedésű áruház épüljön. Erről szól a plázastop. Sok kis üzletre van szükség, ahol jó szolgáltatást kapnak a vásárlók.
Ehhez a Tesco alkalmazkodott a mini boltjaival.
A jellemző azonban inkább az, hogy a multik beömlesztik egy áruházba az árut, és onnan lehet hordani ládaszám. Van, ahol már nincs kosár, nincs eladó, nincs kiszolgáló sem, hanem a legrosszabb, legprimitívebb módon, raklapról folyik a kereskedés. Ennek a helyzetnek a kezelésében sokat segíthetnek akár az építésügyi kérdések, akár a kereskedelem újfajta szabályozása. Nem akarunk mást, többet, mint amennyit a nyugat-európaiak megérdemelnek. Ez lenne az igazi rendszerváltás, nem a sehova nem vezető politikai dumák.
Mondok mást. A magyarországi online élelmiszer-kereskedelmet magyar kézben kell tartani. Itt egy új, radikálisan növekvő piac, amin a magyar szereplőknek jelen kell lenniük. Erre a kormányzatnak stratégiai ágazatként kell tekintenie. Mégpedig úgy, hogy támogatja a magyar tulajdonban lévő cégeket. Igenis, magyar politikusként vállalom, hogy a magyar politikának a magyar Coopot és a magyar CBA-t helyzetbe kell hozni. Az uniós játékszabályok keretein belül maradva, de ott elmenve a falig. Még messze nem vagyunk ott.
Miért nem tudtak eddig felnőni a nagyok mellé ezek a láncok? Pedig megvolt rá az idejük.
A rossz tulajdonosi struktúra miatt. Kellett nekik húsz év, hogy az átalakulás organikus módon végbemenjen. Nem állt rendelkezésükre megfelelő mennyiségű tőke, támogatás, közben a szabályozó állam hagyta, hogy bejöjjenek a nyugatiak és letarolják a piacot. A lengyelek és a románok ezt nem hagyták ilyen mértékben. Ők a saját piacukat jobban védték a privatizáció során. Az akkori magyar kormányok az országra szabadították ezeket a hálózatokat, amelyeket nem lett volna szükségszerű beengednünk azonnal és védtelenül megnyitni a piacainkat.. Ezt jobban végig kellett volna gondolni.
A tíz éves vidékfejlesztési stratégia végrehajtása végén milyennek szeretné látni az országot?
Ennyi idő alatt radikális változásokat lehetne elérni. Az ország járásokba van szervezve, így ezen a szinten kell megszervezni az oktatást, közlekedést, az egészségügyet – a közellátás minden formáját.
Miben lesz más egy vidéken élő élete, mint most?
Jó lesz a bölcsőde, óvoda, iskola, jó lesz a háziorvosi szolgálat, lesz patika, lesz bolt, ahol be tudnak vásárolni. Lesz tisztes megélhetést biztosító munkahely a közelben.
Ennyi? Ezek minimális alapfeltételei az életnek. A mínuszt felhúztuk nullára.
Mondom tovább: radikálisan kell javítani a közlekedést.
Jól mutatja a saját politikai közösségem tévedését is, hogy a kötött pályára szánt európai uniós fejlesztési pénzek nagy részét Budapestre akarjuk irányítani. Kötött pályát nem ott kell fejleszteni, ahol többféleképpen is lehet közlekedni, hanem ott, ahol gondot okoz akár 20 kilométerrel odébb is eljutni.
Nem véletlenül rosszabb az egészségi állapota a vidéki lakosságnak, mint mondjuk a fővárosi XII. kerületinek. Ez nemcsak a vagyoni, jövedelmi különbségeken múlik, hanem a szolgáltatások, ellátások megközelíthetőségén, elérhetőségén is.
A közlekedés a kulcsa a vidék felzárkóztatásának. Az egyik legjobb ötlet volt a Kecskemét-Békéscsaba autópálya megépítése, a Miskolc-Kassa autópálya, az összes megyei jogú város bekötése az autópálya-hálózatba, de ezt a munkát folytatni kell a kettes-hármas számú utakkal, a kerékpárutakkal, a településeken beüli úthálózat fejlesztésével. Hogyan lehet az a XXI. században, hogy vannak települések, ahol még földutakon járnak az emberek?
Egy komoly kormánynak azt kell célul kitűznie, hogy öt éven belül minden utca le legyen aszfaltozva, mindenütt legyen járda és meg legyen oldva a víz elvezetése.
Akkor értük el a célunkat, ha a vidéken élők helyben megtalálják a számításukat, mert jó munkahelyük van, mert a gyereket jó iskolába tudják járatni, és az összes állami szolgáltatás jó minőségben elérhető. Ebbe rengeteg pénzt kell és érdemes beletenni a következő időszakban.
Súrlódási veszteségek
Ennek a rengeteg pénznek pedig látja a forrását.
Ebben az országban nem az az alapvető gond, hogy nincs pénz, hanem az, hogyan osztjuk el a meglévőt.
Hát, valóban, erre sokan keresik a választ, milyen logika szerint is történik a pénzek elosztása ebben az országban.
”Súrlódási veszteség”, ahogy ezt cinikusan szokták nevezni, sajnos mindenütt van, ahol emberek döntenek pénzekről, forrásokról. Ez ellen küzdeni kell és természetesen mindig lehet hatékonyabbnak lenni, nyilván Magyarországon is, de az ezzel együtt is kijelenthető, hogy bizonyos régiók vagy iparágak lemaradásának nem ez az oka.
Ön szerint a Mészáros-birodalom kiépülése egy súrlódási veszteség?
Amit ön Mészáros-birodalomnak nevez, azért olyan feltűnő, mert kevés van belőle. Ez is az egyik káros mellékhatása a félbehagyott rendszerváltásnak, amire a mezőgazdaság kapcsán már utaltam. Az a nemzetstratégiai cél, hogy nemzeti kézben komoly erőforrások legyenek. A Mészáros-cégcsoporthoz hasonló vállalkozásból kellene még legalább egy tucatnyi.
Mészáros Lőrinc testesíti meg a magyar tőkés prototípusát, aki mindazon feladatok elvégzésére alkalmas, ami egy nemzeti tőkés réteg kialakulásához szükséges?
Testesítsék meg minél többen, épp erről beszéltem! Nem Mészáros Lőrinc a baj, hanem az, hogy nincs belőle több az országban. A rendszerváltáskor lábhoz tett fegyverrel adtuk át az országot a multinacionális nagyvállalatoknak és gazdasági erőknek. Kellett a kétharmados fordulat ahhoz, hogy ezt a történelmi mulasztást elkezdjük rendezni, gazdasági értelemben is visszaszerezzük a szuverenitásunkat. Hosszú és kemény menet lesz, de én legitim és reális célnak tekintem, hogy az erőforrások magyar kézben legyenek, és egy erős magyar, nemzeti tőkésosztály jöjjön létre.
Van még egy témánk, az új agrár-csúcsegyetem, amelynek alapítványi kuratóriumába az OTP vezére mellett ön is bekerült. Érdemes-e többet belegondolni a Csányi Sándorral alakuló szakmai partnerségébe - ami elég mélypontról indult? Mondjuk egy hosszú távú stratégiai szövetséget?
Ön szerint? Hogy ismeri őt, és hogy ismer engem?
Azt hiszem, igen, amit önökről tudok, az alapján el tudom képzelni.
Mindketten szuverén egyéniségek vagyunk, akik viszont be tudják látni azt is, ha a korábbi álláspontjuk újragondolásra szorul. Ami a stratégiai szövetséget illeti, az az élelmiszeripar, agrárium, kutatás-fejlesztés modernizációja érdekében jött létre. Orbán Viktor hozta létre ezt a „házasságot”, ő volt a házasságközvetítő, annak érdekében, hogy két olyan emberre bízza ennek a szektornak a gazdaságszervezési oldalát, akik már bizonyítottak ezen a téren, illetve megvan bennük az a gyakorlatias képesség, hogy amit mondanak, azt meg is csinálják.
Sokat segíthet Csányi Sándor pártfogása megtalálni Lázár János helyét a Fideszben az Orbán utáni korszakban?
Nincs ilyesmiről szó, ez föl sem merül. Először is, Orbán Viktor örök. Én mindig nagyon sokat tanultam a nálam idősebbektől, akikkel együtt dolgoztam. Így volt ez Orbán Viktorral, és így van most Csányi Sándorral is. Ez mindenféleképpen erősít. De nekem nem a politikában van erre szükségem, hanem ahhoz, hogy amit most csinálok, azt jól tudjam csinálni. A magyar gazdasági élet minden szereplőjével igyekszem konstruktív kapcsolatot kialakítani.
Milyen tudással felvértezett hallgatók fognak kikerülni az agráregyetemről, a tanulmányaikat mostanában befejezettekhez képest?
Olyan egyetemet tervezünk, ahová 10 ezer diák jár majd. Lesz egy gödöllői, ultramodern kampuszunk, ami versenyképes Nyugat-Európa vagy Amerika bármelyik egyetemével. Az egyetem az élelmiszeripari kutatás-fejlesztésében Európa élvonalába kerül. Olyan diplomát ad, amellyel kiváló mezőgazdász tudsz lenni, de akár a vidékhez kötött pénzügyi-gazdasági területen is hasznosítható tudással vértez fel.
Tehát kihívója lesz a Corvinus Egyetemnek is a hallgatókért folyó versenyben?
Kihívója lesz a gazdasággal foglalkozó összes egyetemnek.
A Piac & Profit magazin következő, április 22-én megjelenő számában a Lázár Jánossal készült interjún túl az alábbi témákról olvashatnak előfizetőink:
- Menedzserbetegségek kezelése Covid idején
- A hazai turizmus már készül a nyitásra
- Hogyan teljesítettek a magyar tőzsdei papírok a járvány egy éve alatt?
- Egy igazi céges sikertörténet: a kifli.hu felemelkedése
- Hogyan árazták át a bankok a hiteleiket az állami hiteldömpingre reagálva?
A kuratóriumi tagok örök időkre be vannak betonozva, elmozdíthatatlanul fognak ülni a hatalmas vagyon felett?
Egyelőre vagyonunk sincs, és alapítói jogunk sincs, hiszen a magyar állam nem ruházta még át az alapítói jogokat, vagyonjuttatásban pedig még nem részesültünk. Eddig 20 milliárd forintot kaptunk a gödöllői fejlesztésre, amely összességében 200 milliárdos beruházás lesz.
Ide is Mol- és Richter-papírok kerülnek majd vagyonjuttatásként, vagy mire sorra kerülnek, a többi egyetemi alapítvány között szétosztják, ami volt?
Ezt majd az állam eldönti. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke úgy számolt, hogy nagyságrendileg 5000 milliárd forint vagyon került vissza az államhoz, vagy jött létre az elmúlt tizenegy évben azzal, hogy a Fidesz-kormány visszaszerezte a magyar adófizetők vagyonának egy részét.
Ebből 3000 milliárd tőlem, meg további 2,8 millió honfitársunktól, mint adófizetőtől jött vissza, akik 2010-ig magán-nyugdíjpénztári tagok voltak.
Vagy az energetikai szektorból, ahol közvetlen visszavásárlások történtek. Azok közé tartozom, akik nem csak azzal foglalkoznak, hogy legyen vagyona az államnak, hanem azt is fontos kérdésnek tartják, hogy ezzel mi történik.
Azért ne kerüljön az államhoz vagyon, hogy ott szétlopják vagy rosszul hasznosítsák.
Jó példának tekintem a portugál, francia modellt, ahol a nagy állami vagyont felelős vezetőkre, vagy tulajdonosi joggyakorlásra képes entitásokra bízzák a közcél érdekében, egy-egy közfeladat ellátására. A mezőhegyesi részvények is bekerülnek egy alapítványba, ami megfelel ennek a feltételnek. Az egyetemeknek juttatott vagyon a köz- és a magánvagyon jegyeit egyaránt mutatja, hiszen az állam tulajdonából ugyan kikerül, ám szigorúan közfeladattal, közcéllal terhelt marad. Ez nem privatizáció, hanem egy-egy közcél hatékonyabb finanszírozásának a modellje. Az állam az alapítványokon keresztül teljesíti a közfeladatát, ahol jobban tud érvényesülni a jó gazda gondossága.
A kérdés itt leginkább az, hogy amennyiben egy következő kormány módosítani akarna ezen a modellen, meglesz-e rá a módja?
De miért is tenné? Hiszen a modell módosításának csak egy célja lehetne, hogy az új kormány másképp használja föl ezt a vagyont, például azért, mert privatizálni akarja, megszüntetve annak közcélhoz kötöttségét. Ennek az intézkedéssorozatnak köszönhetően erre nem lesz lehetőség, a mindenkori kormány nem tudja majd eladni a mezőhegyesi részvényeket vagy a mezőhegyesi földeket, hiszen ami bekerül az alapítványba, az elidegenítési és terhelési tilalom alá kerül: védett lesz.
Az egy másik kérdés, hogy a kuratórium tagjait le tudja-e váltani. Ebben az esetben mindenkinek együttműködési kötelezettsége van. Ha jön egy kormány, és új szempontjai lesznek, azt a kuratóriumoknak mérlegelniük kell. Föltéve, ha a szándék nem a privatizáció, a közérdeket szolgáló vagyon magánosítása.
A legutolsó lezárt évben, 2019-ben a korábbi éveknél jóval szerényebb eredményt ért el a mezőhegyesi ménesbirtokot működtető cég. Feltételezem, a beruházások rontották a mérleget.
Ez csak számviteli kérdés, a 2020-as évben már az adózás előtti eredmény is 600 millió forint volt, az EBITDA pedig 1,3 milliárd forint. Ami két éven belül fel fog menni 2 milliárdra, míg az adózás előtti eredmény mintegy 1 milliárd forintra fog emelkedni. Amit közfeladatok ellátására fogunk elkölteni. Ilyenkor meg szokták fogalmazni a kérdést, hogy minek kell egyáltalán állami földtulajdon? Valamikor 2016 táján szóba is került a kormányban, hogy el lehetne adni a mezőhegyesi ménesbirtokhoz tartozó földeket is – a működtető céget már korábban privatizálták – az árverés is ki volt tűzve, de Fazekas Sándor miniszterrel addig győzködtem a miniszterelnököt a vagyon megőrzéséről, hogy megbízott azzal, nézzek itt körül. Miután azt javasoltam neki, hogy maradjon állami tulajdonban Mezőhegyes, azt mondta, rendben van, de adjak valami célt neki. Legyen ez az ország legjobb mezőgazdasági vállalata, ahol a legkorszerűbb technológiákat lehet megnézni, tanulmányozni, hozzáférhető adatokkal. Európa legmodernebb tehenészetét hoztuk létre, robotok fejik a jószágokat, ez a technológia még a következő évtizedben is a legkorszerűbbek közé fog tartozni. Magyarország egyik legnagyobb vetőmag termesztői is vagyunk, akik képesek lennének az egész országot ellátni kukorica vetőmaggal. Olyan üzemfejlesztésben vagyunk benne, amivel már nem alapanyagot, hanem feldolgozott terméket tudunk értékesíteni. Hogy érzékeltessem az innovációban rejlő előnyöket: egy hektár takarmánykukoricán kerestünk 100 ezer forintot, egy hektár vetőmag-kukoricán kerestünk 300 ezer forintot, egy hektár feldolgozott, előállított késztermék vetőmagon keresünk egymillió forintot. Továbbá 5500 hektáron zajlik az öntözőrendszer fejlesztése, szintén a legmodernebb digitális technológiával, amit ugyancsak egy mintaprojektnek szán a kormány, és aminek nem lesz párja Európában sem.
Most eljutottunk arra a pontra, túljutva a konszolidáción, hogy a cég terjeszkedni kezdjen az agráriumban. Készen állunk arra, hogy invesztáljunk az élelmiszeriparban, vagy más, földművelő, növénytermesztő illetve állattenyésztő társaságokban. Gazdasági aktorként akvizíciókban gondolkodunk, amelyek már a tervezés fázisában járnak – nemcsak itthon, de Szerbiában és Romániában is.
Durva részletekről árulkodik egy lehallgatott beszélgetés.
