5p
A magyar szállodákba továbbra is Németországból érkezik a legtöbb vendég, a számuk azonban idén ismét elkezdett csökkenni. Ennek ellenére a külföldről érkező vendégek számában ezt nem lehet érzékelni. Megnéztük, ha nem Németországból, akkor honnan jönnek az újabb turisták.

A 80-as években a turista szinonimája nagyjából a Németországból érkező vendégeket jelentette, sőt később is az onnan érkezők adták a szállodai foglalások legnagyobb részét. Az utóbbi időszakban viszont, úgy tűnik, számottevő változást láthatunk. A vendégéjszakákat összesítve ma is a németek adják a legnagyobb számot, ám az adatsorban csökkenést láthatunk.

Az évtized elején még 1,8 millió éjszakát töltöttek a germán vendégek hazánkban, aztán ez folyamatosan csökkenni kezdett. Igaz, két éve volt egy komolyabb visszapattanás, de az idei adatok alapján, úgy tűnik, ez nem lett tartós. Ha az első kilenc havi adatokat vetjük össze, akkor látható, hogy ismét komoly visszaesés jött.

Tetézi a bajt, hogy a szomszédos Ausztria esetében is hasonló folyamatok zajlanak, a sógorok esetében is inkább a lemorzsolódás jellemző, pedig ők is rendre a top 5 küldő ország között szoktak lenni. Annak ellenére azonban, hogy a legfontosabb küldő ország esetében ilyen visszaesés látható, a magyar idegenforgalom nem állt fejre, sőt évről évre egyre több vendégéjszakát regisztrál statisztikáiban a KSH. Felmerül a kérdés, hogy honnan jönnek a vendégek, hiszen az összlétszámuk nem esik vissza.

A KSH kedden közzétett adatai például azt mutatják, hogy a külföldi vendégek száma 2,6, a vendégéjszakáké 1,4 százalékkal nőtt. A szálláshelyekre érkezett 577 ezer vendég közel 1,5 millió vendégéjszakát töltött el. Utóbbiak száma a szállodákban és a panziókban kismértékben, a közösségi szálláshelyeken jelentősen emelkedett. A vendégéjszakák hattizedét Budapest–Közép-Duna-vidék régióban töltötték a külföldi vendégek, 3,0 százalékkal többet, mint az előző év azonos hónapjában.

Nem feltűnő, de sokan jönnek a régióból

Ha valaki bármely hétvégén elmegy Budapesten a bulinegyedbe, akkor óhatatlanul összefut brit fiatalokkal. Ugyan a tapasztalatok szerint a legény és leánybúcsúra érkezők száma mintha kevesebb lenne (de legalábbis nem olyan látványos a dolog), összességében az Egyesült Királyságból érkezők száma folyamatosan növekszik.

A személyes tapasztalatokat és a statisztikákat összevetve meglepőbb lehet, hogy a környező országokból mennyien érkeznek. Bár itt-ott megütheti az ember fülét szláv nyelvű beszélgetés, mégis furcsa, hogy a cseh és a lengyel vendégek milyen sok vendégéjszakát töltenek nálunk. Szeptemberben például a Csehországból érkezőknél 95 ezres számot regisztrált a KSH, amely révén a németek és a britek után a harmadik legfontosabb küldő nemzet voltak.

Az ősz első hónapjában ugyan a lengyelek száma visszaesett, de augusztusban az onnan érkezők 212 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, ami már megközelítette a németországi turistákét, amire korábban nem igazán volt példa. Emellett a statisztikák szerint román és szlovák állampolgárok esetében is biztató bővülést láthattunk.

Az összlétszámuk ugyan alacsonyabb, de a bevételek szempontjából örvendetes tény, hogy a statisztikákat böngészve azt láthatjuk, hogy az ázsiai és az észak-amerikai vendégek által a szállodákban töltött éjszakák száma is növekszik.

Érdekesség ugyanakkor, hogy a kormány által komoly összegekkel támogatott nagy nemzetközi sportesemények hatását a nyers adatokból nem lehet kiolvasni. Hiába tartunk különböző nagy nemzetközi eseményt (ez alól a Forma 1 és a Sziget Fesztivál kivétel). szignifikáns megugrás nem látszik.

Szépen bővül a hazai vendégforgalom is

Az (politikai és önjelölt) elemzők egy része sokszor értetlenül áll az előtt, hogy a kormány annak ellenére is népszerű, hogy számos ellentmondásos intézkedés történt 2010 óta. Az egyik triviális magyarázat talán az lehet, hogy az életszínvonal folyamatosan növekszik, és ezt hajlandók az emberek felcserélni némi demokrácia deficitre.

Az idegenforgalmi statisztikák pedig azt jelzik, hogy a lakosság egy részének számottevően javultak az életkörülményei. Évről-évre folyamatosan növekszik a belföldi vendégéjszakák száma. Igaz ez még úgyis, hogy most szeptemberben ez a folyamat kis mértékben megtört. A KSH szerint a belföldi vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal volt kevesebb. A vendégszám 527 ezer, az eltöltött vendégéjszakák száma 1,1 millió volt. Ez utóbbi mutató értéke a szállodákban, közösségi szálláshelyeken és a kempingekben visszaesett, a panziókban és az üdülőházakban nőtt.

A régiókat − a Tisza-tó és Dél-Dunántúl kivételével − csökkenés jellemezte. Minden ötödik vendégéjszakát a Balatonnál regisztrálták a szálláshelyek. A statisztika azt is megjegyzi, hogy Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok összességében 2 milliárd forintot fizettek a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 72 százalékos növekedést jelent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG