1p
Görögország után negyedéves és éves összehasonlításban is Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a GDP-arányos államadósság. Az adósság csökkenésében nagy szerepet játszott a forint erősödése. Az adósság mérséklődése abból a szempontból is jelentős, hogy éves összehasonlításban a tagországok közül csupán 4 ország volt rá képes.

Az Eurostat adatai alapján az euróövezetben az államadósságnak a hazai össztermékhez viszonyított aránya átlagosan 88,2 százalék volt március végén az egy évvel korábbi 86,2 százalékot követően. Az Európai Unióban 80,4 százalékról 83,4 százalékra nőtt az arány.

Magyarországon 79 százalékot tett ki a GDP-arányos államadósság az idei első negyedév végén, és ezzel 4,1 százalékponttal - Görögországot leszámítva - a legnagyobb mértékben csökkent az egész Európai Unióban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Görögországban 20 százalékpontos volt a csökkenés. Az előző év azonos időszakához képest az államadósság Portugáliában emelkedett meg a leginkább, melyet Ciprus és Írország követ. Éves összehasonlításban 23 tagországban regisztrálták az államadósság emelkedését.


GDP-arányos államadósság 2012 első negyedévében (%)
Forrás: Eurostat

A GDP-arányos adósság változatlanul Görögországban volt a legnagyobb március végén, 132,4 százalékot tett ki, Olaszországban 123,3 százalék, Portugáliában 111,7 százalék volt. A legkisebb rátát Észtországban mérték (6,6 százalék), majd Bulgária (16,7 százalék) és Luxemburg (20,9 százalék) következik.

Negyedéves összehasonlításban 21 tagországban regisztrálták a GDP-arányos államadósság emelkedését, míg hat tagországban csökkent a ráta. A legnagyobb mértékben, 4 százalékponttal Litvániában emelkedett meg az államadósság, melyet Portugália követ 3,8 százalékpontos, valamint Spanyolország 3,7 százalékpontos emelkedéssel.

Az előző negyedévhez képest ugyancsak Görögországban csökkent a legnagyobb mértékben, 33 százalékponttal a GDP-arányos államadósság. Magyarországon 2011 negyedik negyedévéhez képet 1,8 százalékponttal csökkent GDP arányaiban az államadósság, így negyedéves összehasonlításban a görögök után nálunk csökkent a legnagyobb mértékben a ráta.


Az MNB korábbi tájékoztatása szerint az adósságot az első félévben 300 milliárd forinttal növelte a nettó adósságfelvétel, és 594 milliárd forinttal csökkentette a forint erősödése. A jegybank adatai szerint az évet 315,28 forintos euróval kezdtük, az első negyedév végére a forint azonban erősödni tudott és elérte a 295-ös szintet.

 

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG