3p

A gazdasági teljesítményeket nézve Magyarország a rosszabbul teljesítő országok közé került a második negyedévben.

A kormányzati nyilatkozatok még korábban azzal próbálták csitítgatni a magyar gazdaság zuhanása miatt aggódó hangokat, hogy nagyon nem mindegy, uniós viszonylatban mekkora lesz a visszaesés mértéke. Lehet ugyanis, hogy nagy a beszakadás mértéke, de ha más tagállamok - akár a régiónkban is - ennél is jobban beszakadnak, akkor a magyar gazdaság erősségéről és válságállóságáról árulkodhat. A koronavírus-járvány negatív hatásait ugyanis jobban ki tudta védeni a gazdaság a többi EU-s tagállamnál.

A Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közlése után a Pénzügyminisztérium közleménye is hasonló szemszögből közelítette meg a friss GDP-adatot, a tények azonban csak az Eurostat közléséből derültek ki. Ez alapján ugyanis távolról nézve sem annyira válságálló a magyar gazdaság, mint amennyire abban reménykedett a kormányzat.

Előző negyedévhez képest a magyar gazdaság 14,5 százalékos zuhanása ugyanis a harmadik legnagyobb. Ennél jobban csak a járvány által rendkívüli módon sújtott spanyol gazdaság (-18,5 százalék) és Nagy-Britannia teljesítménye (-20,4 százalék) zuhant be. A visegrádi négyeket és Romániát nézve is kimagasló a magyar gazdaság beszakadása:

  • Szlovákia gazdaságának teljesítmény 8,3,
  • Csehországé 8,4,
  • Lengyelországé 8,9,
  • Romániáé pedig 12,2 százalékkal csökkent.

Háromhavi gazdasági teljesítményt nézve a leginkább Finnország (-3,2 százalék), Litvánia (-5,1 százalék), valamint Dánia (-7,4 százalék) állta a sarat.

Egy fokkal szebb - de vélhetően a kormányzat várakozásának nem megfelelő - a kép akkor, ha az előző év azonos időszakához mért változásról van szó. Szezonálisan és naptárhatással kiigazítva a magyar gazdaság 13,5 százalékos csökkenése egy hajszállal jobb az uniós átlagnál (-14,1 százalék) és a hetedik legnagyobb a tagállamok sorában. Magyarországnál éves viszonylatban rosszabbul teljesített:

  • Belgium (-14,5 százalék),
  • Portugália (-16,3 százalék),
  • Olaszország (-17,3 százalék),
  • Franciaország (-19 százalék),
  • Nagy-Britannia (-21,7 százalék)
  • és Spanyolország (-22,1 százalék).

A régiónkat tekintve is szebb számokat látni a többieknél:

  • a lengyel gazdaság 7,9,
  • a román 10,5,
  • a cseh 10,7,
  • a szlovák pedig 12,1 százalékkal zuhant be a második negyedévben.

Érdemes külön szót szólni a svéd gazdaságról is, mely a járványhelyzet kezelését illetően teljesen különutas politikát folytatott abból a szempontból, hogy másokkal ellentétben ők nem állították le a gazdaságot és az életet. Bizonyos védelmi intézkedések betartásával igyekeztek a normál medrében tartani a hétköznapokat. Gazdasági értelemben mondhatni meg is lett ennek az eredménye, mivel negyedéves és éves bázison is az élvonalban van Svédország. Három hónap alatt 8,6, éves bázison pedig 8,3 százalékkal csökkent a gazdaság, ami ugyanis jelentősnek mondható, de a legalacsonyabb mértékű visszaesések között van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG