2p

Az iráni Forradalmi Gárda által használt épület volt a célpont, de a közelben több nagykövetség is van.

Gyaníthatóan izraeli légicsapásban meghalt szombaton Damaszkusz egyik nyugati kerületében az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat hírszerzésének vezetője, az ő helyettese, két további iráni katonai tanácsadó, valamint meghalt vagy megsebesült határozatlan számú szíriai és palesztin tisztségviselő - jelentette az iráni állami rádió, a tévé, a Mehr hírügynökség és a szíriai állami média.

A légicsapás a szíriai főváros szigorúan őrzött, Mazze nevű diplomatanegyedében ért egy lakóépületet, amelyet a Forradalmi Gárda használt - közölte a szíriai állami tévé. Az AFP hírügynökség egyik tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy az épület teljesen romba dőlt. A szíriai tévé szerint az épülethez a venezuelai és a dél-afrikai nagykövetség van a legközelebb. Egy meg nem nevezett tisztségviselő azt állította a tévében, hogy több rakéta csapódott be a háromemeletes épületbe, amelyben akkor tízen tartózkodtak. A környező épületek ablakai betörtek - tette hozzá.

Egy élelmiszerbolt-tulajdonos a közelben azt mondta, hogy öt robbanást hallott, majd amikor odament a helyszínre, látta, hogy sebesülteket visznek el az épület romjaitól.

Az iráni Forradalmi Gárda kedden azt közölte, hogy több rakétával támadott egy épületet, "egy hírszerzési főhadiszállást" az iraki Kurdisztán fővárosában, Erbílben, és ez Izraelé volt. Az iraki hatóságok szerint a rakétatámadás "négy civil" halálát és hat további ember sebesülését okozta.

Decemberben egy izraeli légicsapás szintén Damaszkusz egyik külvárosában megölte Szajjid Rázi Múszávi dandártábornokot, aki a Szíria és Irán közötti katonai szövetség koordinálásáért felelt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG