3p

A folytatódó ukrajnai háború Lengyelországra egyre nagyobb terhet ró, ezért Varsó japán fejlesztési támogatásban részesül - jelentette be szerdán az előző napi kijevi látogatása után a lengyel fővárosban tartózkodó Kisida Fumio japán miniszterelnök.

Kisida Fumio a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten megköszönte Lengyelországnak, hogy az Ukrajnába irányuló katonai és humanitárius támogatás logisztikai központja lett.

Közölte: Japán ezért hivatalos fejlesztési támogatást nyújt Lengyelországnak annak gazdasági fejlettsége ellenére.

Bejelentette, hogy Tokió elmélyíti a visegrádi csoporttal folytatott együttműködését is a V4 plusz Japán formátumban, és a térségbeli országokkal a Három tenger kezdeményezés és a Bukaresti Kilencek keretében is együtt fog működni.

Beszámolója szerint Morawieckivel megállapodtak a biztonsági együttműködés többirányú elmélyítéséről. Gazdasági téren a magas hőmérsékletű gázhűtéses reaktorokat, a tiszta szén- és hidrogéntechnológiákat jelölte meg lehetséges új együttműködési területként - írja az MTI.

Kisida Fuimo Kijevben járt. Fotó: a japán miniszterelnöki kabinet weboldala
Kisida Fuimo Kijevben járt. Fotó: a japán miniszterelnöki kabinet weboldala

Az ukrajnai háború mihamarabbi lezárása végett a japán kormányfő fontosnak nevezte "a hasonló gondolkodású országok" - köztük Lengyelország - egységének megőrzését, a Moszkvával szembeni szankciók és az Ukrajnának nyújtott támogatás folytatását. Ennek érdekében Japán az általa idén vezetett G7 csoport keretében is lépni fog - tette hozzá.

Mateusz Morawiecki úgy értékelte: "Szemünk láttára új geopolitikai rend születik", ebben a helyzetben szükséges a békéről, a stabilitásról, a szabadságról hasonlóan gondolkodó országok szoros együttműködése.

A lengyel miniszterelnök veszélyesnek nevezte a Kína-Moszkva-tengelyt. "Aggodalommal tölt el bennünket a kínai elnök moszkvai látogatása" - utalt Morawiecki Hszi Csin-ping előző napi, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalásaira. "Megpróbáljuk meggyőzni Kínát, hogy ne támogassa Oroszországot agresszív nemzetközi politikájában" - fűzte hozzá.

A japán miniszterelnököt szerdán Andrzej Duda lengyel elnök is fogadta, ezt követően Marcin Przydacz államtitkár, az elnöki hivatal külügyi irodájának főnöke a TVP Info közszolgálati hírtelevíziónak a Lengyelországra, valamint a térségbeli biztonságra nézve "jó hatásúnak" nevezte az ukrajnai háborúról, valamint a lengyelországi japán beruházásokról is szóló megbeszélést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG