Jun Szogjol konzervatív dél-koreai elnök ma fejezi be kétnapos hivatalos látogatását Japánban, amelynek célja, hogy a Koreai-félsziget japán gyarmatosításának idejére visszanyúló viszályokat félretegyék, és „jövőorientált kapcsolatokat” alakítson ki Tokióval. Jun útja 12 év óta az első ilyen látogatása Japánban dél-koreai vezetőnek.

A látogatás néhány nappal azután történik, hogy Jun kormánya engedményeket ajánlott Japánnak a dél-koreai bírósági döntések kapcsán, amelyek két japán céget köteleztek arra, hogy fizessenek jóvátételt 15 embernek, akik a második világháború alatt gyáraikban dolgoztak.

Joe Biden amerikai elnök Jun javaslatát „az Egyesült Államok legközelebbi szövetségesei közötti együttműködés és partnerség úttörő új fejezetének” nevezte. A dél-koreai ellenzék viszont hevesen ellenzi az ajánlatot, ahogy az ország népességének 60 százaléka is.

A múlt démonai nem nyugszanak

Szöul és Tokió már két évtizede folytat éles vitát a Koreai-félsziget 1910 és 1945 közötti japán uralomról és atrocitásokról. A dél-koreai kedélyeket nem hűti le a japán kormány érvelése, hogy 1965-ben a diplomáciai kapcsolatok felvételekor Tokió 800 millió dollárt fizetett kompenzációként – arról pedig igazán nem tehet, hogy az akkori szöuli kormány ebből alig juttatott a sértetteknek, az átutalt pénzt inkább az ország ipari termelésének beindítására fordította.

A dél-koreai kormányt és a polgárokat viszont hosszú ideje irritálja számos japán politikus évenkénti látogatása a háborús bűnösök sírjait is rejtő tokiói Jaszukuni-szentélybe és felhánytorgatják a japán tankönyveket is, amelyek szerintük nem számolnak be valósághűen a múlt századi atrocitásokról.

A Japán-ellenesség hevessége magyarázza, miért is nem követel a modern Szöul bocsánatkérést Észak-Koreától (holott az északiak több délit öltek meg a Koreai Háborúban, mint a japánok a 35 éves megszállás alatt) és Pekingtől sem (holott Kína a felelős a megosztott félszigetért, mivel beavatkozott az összeomló északiak megsegítésére a Koreai Háború alatt).

Fertőző lápvidék

Politikailag ez a múlt évtizedek óta fertőző ingovány. A történelmi viták megoldására tett ismételt erőfeszítések eddig kudarcot vallottak. A legfontosabb, hogy egy 2015-ös alku egy másik gyarmati korszak problémájának rendezésére – a japán bordélyokba elhurcolt koreai nőkre vonatkozóan – összeomlott. A megállapodást ugyanis Dél-Koreában a közvélemény csekély része támogatta.

Úgy tűnik, ez a helyzet a jelenlegi megállapodás esetében is. A dél-koreai belső ellenállás valószínűleg erős lesz, és nyitott kérdés, hogy ez a megállapodás fennmarad-e a következő dél-koreai kormányban.

A megváltozott belpolitikai vonal

A Japán–Dél-Korea versengés erős belföldi ideológiai színezetű, különösen Dél-Koreában. A dél-koreai baloldal nemzeti ideológiájában konkrétan a Japánnal szembeni kemény irányvonal központi szerepet játszik. Hasonlóképpen, a japán jobboldal sokkal kevésbé hajlandó elismerni azokat az atrocitásokat, amelyeket Tokió Koreában elkövetett. Ezért, amikor a japán konzervatívok vannak hatalmon (ahogy általában), és amikor a dél-koreai progresszívek is hatalmon vannak, a viszony különösen kiélezett.

Márpedig Dél-Korea mélyen megosztott társadalom, különösen a külpolitika terén. A tavalyi elnökválasztáson kevesebb mint egy százalékpont döntött.

A bal és a jobboldal mélységesen nem ért egyet a Japánnal (és Észak-Koreával, Kínával és az Egyesült Államokkal) kapcsolatos megközelítésekkel kapcsolatban. Ha a jelenlegi  elnök nem tudja megszerezni a közvélemény többségének támogatását a mostani megállapodáshoz, a következő baloldali elnök valószínűleg visszavonja azt.

Szövetségi kihatások

Ennek a kusza kapcsolatnak a szélén áll az Egyesült Államok és mindkét fél megpróbálta kihasználni az USA támogatását a másikkal szemben. Dél-Korea támogatta a bordélyba hurcolt nők emlékműveinek építését Amerikában, és Abe volt japán elnök pedig arra használta fel szoros kapcsolatát Donald Trump volt elnökkel, hogy megbízhatatlannak minősítse Dél-Koreát, miután kilépett a meggyalázott nőkre vonatkozó megállapodásból.

A dél-koreaiak morális érvelésének lehet visszhangja – a második világháborús veteráncsoportok is panaszkodtak, hogy a modern Japán figyelmen kívül hagyja háborús börtönrendszerének brutalitását –, de Japán stratégiai szerepe, mint az Egyesült Államok központi szövetsége Kelet-Ázsiában, ezt mindig felülírta. Ha az USA meg akarja őrizni stratégiai befolyását Kelet-Ázsiában, akkor abban Japánnak központi helyet kell elfoglalnia. Ez az amerikai szövetség fontosabb, mint az USA kapcsolata Dél-Koreával (vagy Tajvannal, illetve Ausztráliával).

Az eredmény az, hogy Amerika a „trilateralizmusra” helyezi a hangsúlyt – ez az USA–Japán–Dél-Korea együttműködés amerikai kifejezése. A dél-koreai baloldal régóta törekszik ennek elkerülésére – utalva az Észak-Koreával és Kínával kötött megállapodásokra, hogy elkerüljék a nyílt szövetséget Japánnal.

De Észak-Korea eszkalálódó nukleáris és rakétaprogramjai, valamint Kína agresszív  fordulata Hszi Csin-ping elnök vezetése alatt a Japánhoz való közeledés stratégiai értéke Dél-Korea számára gyorsan nő. Úgy tűnik, hogy Jun elnök felismerte ezt. A nagy kérdés az, hogy Dél-Korea következő, progresszív elnöke is így gondolja-e majd?

Phenjan, amely visszautasította az elakadt atommentesítési tárgyalások folytatására irányuló amerikai erőfeszítéseket, tavaly rekordszámú ballisztikus rakétát lőtt ki, és állítólag hetedik nukleáris kísérletére készül. Folytatja betiltott rakétakísérleteit, és a héten harmadik erődemonstrációján néhány órával a Jun-Kisida csúcstalálkozó előtt lőtt ki egy interkontinentális ballisztikus rakétát.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)