4p
A várakozásoknak megfelelően kemény fogadtatásban részesült az Európai Bizottság megválasztott elnöke az Európai Parlamentben, ahol két biztosjelöltje – köztük Trócsányi László – már a meghallgatások előtt elbukott. Erre még soha nem volt példa az EP történetében. Orbán Viktor kénytelen volt egy technokrata diplomatát, Várhelyi Olivért jelölni helyette. Várhelyi nagyobb eséllyel száll majd harcba, mint Trócsányi, könnyű menetre azonban ő sem számíthat.
Az új jelölt, Várhelyi Olivér és Orbán Viktor. Forrás: MTI/Mario Salerno

Történelmi vereséggel „ajándékozta meg” tegnap az Európai Parlament jogi bizottsága (Juri) Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság idén nyáron hatalmas alkuk közepette megválasztott – és az eredeti tervek szerint november elsején hivatalba lépő – elnökét.

Példátlan eset

A testület ugyanis – múlt heti döntését megerősítve – kvázi üzleti összeférhetetlenségre hivatkozva elutasította a magyar biztosjelölt, Trócsányi László, valamint a román biztosjelölt, a szociáldemokrata Rovana Plumb jelölését, akiket így az illetékes szakbizottságok már meg sem hallgattak. Erre még soha nem volt példa az EP történetében.

A volt magyar igazságügyi miniszter esetében a biztosi pozíció és a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda állami megrendelései között állapított meg összeférhetetlenséget a Juri, a román jelöltnek pedig azért nem szavazott bizalmat, mert szerintük nem számolt el olyan kölcsönökkel, amelyekből ingatlant vásárolt és saját pártját támogatta.

Bár mind a magyar, mind a román (ex)jelölt hamisnak tartja a vádakat, ez nem hatotta meg a Jurit, így Ursula von der Leyen tegnap délután kénytelen volt új jelölteket kérni a magyar és a román kormánytól.

Megfelelő jelöltekre van szükség, akik alkalmasak a nekik szánt területre. Ha pedig valami nem stimmel, akkor új neveket kell kérnünk

- közölte von der Leyen egyik szóvivője. A magyar biztosjelöltnek a bővítésért és szomszédságpolitikáért, a románnak pedig a közlekedésügyért kell majd felelnie.

Politikai helyett technokrata jelölt

Orbán Viktor tegnap a finn kormányfővel, Antti Rinnével tartott közös budapesti  sajtótájékoztatóján már be is jelentette, hogy Várhelyi Olivér nagykövetet, a brüsszeli állandó képviselet vezetőjét jelöli Trócsányi helyére.

Nem utasítottam el az elnökasszony kérését, de abba nem mehetek bele, hogy bárki más, például az EP válogasson magyar politikusok közül a magyar nép helyett

- fogalmazott a kormányfő. Szerinte ezért most egy technokratát jelöl a posztra, nem pedig egy politikai delegáltat. Mint ismert, Trócsányi a Fidesz listavezetője volt az EP-választáson.

De ki az a Várhelyi Olivér?

A 47 éves új biztosjelölt jogász, diplomata.

Szegeden született, és a helyi jogi karon végzett 1996-ban. Kezdetben fogalmozóként dolgozott a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának Harmonizációs és Jogi Főosztályán, majd a Jogi Osztály vezetője, jogi attasé, később a Magyar Köztársaság EU melletti Állandó Képviselete Jogi Szolgálatának a vezetője lett. 2008-tól 2011-ig az Európai Bizottság Belsőpiaci és Szolgáltatási Főigazgatósága Iparjogvédelmi Osztályán dolgozott osztályvezetőként.

2011-től a brüsszeli magyar Állandó Képviselet helyettes állandó képviselői posztját töltötte be, 2015 óta pedig ő a képviselet vezetője.

Lojális Orbán Viktorhoz

A Financial Times Várhelyiről annyit jegyez meg, hogy nagy tiszteletnek örvend, korábban az Európai Bizottság tisztségviselője volt, az elmúlt években pedig Orbán Viktor migrációellenes politikáját védte Brüsszelben.

A Politico szerint Várhelyi nagyon jártas az uniós politikában, közismerten nagyon lojális Orbán Viktorhoz, és határozottan védelmezi a magyar kormány politikai prioritásait a nagyköveti találkozókon.

Várhelyi Trócsányi jelölésének megakasztását múlt héten így kommentálta:

A jog felette kell hogy álljon a politikai hisztériának.

Miután pedig kiderült, hogy a miniszterelnök őt  javasolja Trócsányi helyett, azt írta:

Nagy megtiszteltetés és kiváltság, hogy a Bizottság magyar tagjának lettem jelölve!

Ez még csak a kezdet?

Mindezt figyelembe véve Várhelyinek valószínűsíthetően nagyobb „túlélési esélye” lesz az EP bizottságai előtt, mint volt Trócsányinak.

Fellélegeznie azonban még korai lenne: az FT brüsszeli forrásai szerint von der Leyen jelöltjei minden korábbinál keményebb meghallgatásokra számíthatnak az EP-ben, és könnyen elképzelhető, hogy a következő napokban tovább bővül majd a kigolyózott jelöltek névsora.

Várhelyi Olivér tapasztalt diplomata, ugyanakkor sajtóhírek szerint nem könnyű ember. De őt is ki fogják ütni? És mi lesz von der Leyennel? És mit szól ehhez a magyar kormányfő? Videókommentárunk:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG