2p

Lapértesülések szerint a magyar kormány próbálja megakadályozni a súlyosabb uniós szankciókat.

Azt követően, hogy hétfő este Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy elismeri a Donyec-medence két „népköztársaságának” függetlenségét, megindultak a várható diplomáciai folyamatok. Az orosz lépésre válaszul az Európai Unió szankciókat készül bevezetni Oroszországgal szemben, ezek kapcsán azonban nincs teljes egyetértés.

A Guardian cikke szerint az EU külügyi szárnya, az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) által javasolt szankciók többek között érintenék a jogszabályt megszavazó orosz képviselőket, a szakadár megyék képviselőit, továbbá az orosz katonai misszió parancsnokait is. Csakhogy a pletykák szerint Orbán Viktor ebben a szakaszban nem volt hajlandó támogatni a lépést. A lapnak beszámoló diplomata szerint komoly nyomás nehezedhet a következő időszakban a magyar kormányra. Miközben szerinte

felvetődik, hogy Orbán Viktor Moszkvához vagy európai szövetségeseihez pártol. Érdekesség, hogy eközben a magyar miniszterelnök Facebook oldalán korábban az jelent meg, hogy „Magyarország részese a közös uniós álláspontnak.”

Hogy ebből a helyzetből, hogy vágja ki magát Orbán Viktor az is kérdéses, hiszen az EU-s konfliktusok kapcsán az elsőszámú szövetségesére Lengyelországra most biztosan nem számíthat. Varsó ugyanis Putyin lépését követően még az éjszaka során a legszigorúbb szankciók kirovását javasolta.

A brit lap az Oroszországot sújtó lépések kapcsán olyan információkat közölt, amely szerint átfogó, a gazdasági kapcsolatokat is érintő intézkedéseket helyeztek kilátásba. Ez állítólag erős hatással lesz az Oroszországba irányuló importra és exportra, valamint az orosz bankokra is.

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az év egyik leggyengébb teljesítményét produkálta az ipar novemberben
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:30
Havi és éves alapon is csökkent az ipari termelés még tavaly novemberben Magyarországon. Októberhez viszonyítva 2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 5,4 százalékkal mérséklődött a szektor kibocsátása.
Makro / Külgazdaság Brutális támadás alatt a Fed: eljárás indult az elnök ellen
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 06:01
A Fed elnöke maga jelentette be, hogy idézést kapott, melyre kemény, már-már leleplező válasszal reagált. 
Makro / Külgazdaság Kamatstop Amerikában? – Donald Trump plafont sürget a hitelkártya-kamatokra
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 12:30
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy egyéves időtartamra 10 százalékos felső korlátot vezetne be a hitelkártyák kamataira, január 20-tól. Arra azonban nem tért ki, miként valósulna meg a terv, illetve hogyan kényszerítené a vállalatokat a betartására.
Makro / Külgazdaság Csúnya kudarcot szenvedett el a cseh jegybank
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 15:51
A cseh központi bank 72,9 milliárd cseh korona (körülbelül 3,5 milliárd dollár, 1 korona=15,87 forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet – a CTK cseh január hírügynökségét.
Makro / Külgazdaság Mi történt? Kínában is megtorpant az autóeladás
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 14:23
Kínában három éve a legkisebb ütemben, 3,9 teljes, 23,7 millió darabra nőtt a személygépkocsik kiskereskedelmi eladása tavaly. Egy évvel korábban, 2024-ben az éves növekedés 5,3 százalék volt – közölte a Kínai Személygépkocsi Szövetség (CPCA).
Makro / Külgazdaság Visszavettek a tempóból a románok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 13:49
Romániában 2,6 százalékkal kevesebb személygépkocsit gyártottak tavaly mint egy évvel korábban – közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Makro / Külgazdaság Már az euróbevezetés első hetében boldogok lehetnek a bolgárok
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 10:37
A Bolgár Értéktőzsde jelentős árfolyamemelkedéssel reagált az euró január elsejei bevezetésére, az idei első kereskedési héten a bolgár börze legrégebbi indexe, a Sofix 14,4 százalékkal 18 éves csúcsra emelkedett.
Makro / Külgazdaság Egyelőre hiába unszolja Trump az amerikai olajcégeket venezuelai beruházásokra
Privátbankár.hu | 2026. január 10. 08:12
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Fehér Házban tartott pénteki találkozón arra szólította fel a nagy amerikai olajvállalatok vezetőit, hogy legalább 100 milliárd dollár értékben ruházzanak be Venezuela olajiparának újjáépítésébe.
Makro / Külgazdaság A bécsi kutató megbecsülte az EU-Mercosur megállapodás ausztriai hatását
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:25
Oliver Reiter közgazdász, a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézetének (wiiw) munkatársa fejtette ki véleményét.
Makro / Külgazdaság Többen dolgoznak az Egyesült Államokban, de van, akiknek ez sem elég
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 16:45
A vártnál kevesebb munkahely jött létre, de a munkanélküliség csökkent decemberben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG