4p

A semmiből jött az új brit miniszterelnök adócsökkentési csomagja, és azonnal megrogyasztotta a brit gazdaságot - Liz Truss elismeri, hogy talán nem így kellett volna csinálni. Nem csoda: pár hét után máris bukásra áll a felmérések szerint.

Liz Truss brit miniszterelnök szerint jobban is elő lehetett volna készíteni a szeptember végén bejelentett adócsökkentési intézkedéseket. A terv komoly piaci felfordulást okozott és negatív hitelminősítői lépéshez is vezetett. Truss a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: kitart a pénzügyminiszter, Kwasi Kwarteng által szeptember 23-án előterjesztett adócsomag mellett, mert "a legrosszabb az lenne, ha nem tettünk volna semmit".

Elismerte ugyanakkor, hogy "jobban is elő lehetett volna készíteni a talajt" az intézkedésekhez. Truss közölte, hogy tanult az elmúlt napok eseményeiből, és a kormány a jövőben jobban előkészíti a hasonló horderejű szakpolitikai döntéseket.

Liz Truss, Nagy-Britannia új kormányfője - máris van, amit másképp csinálna... Fotó: EPA/NEIL HALL
Liz Truss, Nagy-Britannia új kormányfője - máris van, amit másképp csinálna... Fotó: EPA/NEIL HALL

Így borították fel a költségvetést

A brit kormány a meredeken emelkedő megélhetési költségek, a 10 százalék környékén járó, évtizedek óta nem mért infláció és az ezzel egyidejű gazdasági visszaesés hatásainak enyhítése végett az utóbbi évtizedek legradikálisabb adócsökkentési programját hirdette meg.

Kwarteng a londoni alsóházban - több más nagyhorderejű intézkedéssel együtt - bejelentette, hogy a jövő áprilisban kezdődő új pénzügyi évtől a személyi jövedelemadó jelenleg 20 százalékos alapkulcsa 19 százalékra csökken, a legmagasabb jövedelmekre megállapított 45 százalékos felső adókulcs megszűnik, és a magas jövedelműek adója egységesen 40 százalék lesz.

A kormány emellett - a korábbi tervvel ellentétben - nem emeli 25 százalékra a jelenlegi 19 százalékról a társasági adót.

Zuhanás minden fronton

A font a 45 milliárd font (több mint húszezer milliárd forint) értékűre becsült adócsökkentési program finanszírozhatósága és államadósság-növelő hatása körüli piaci aggodalmak miatt a héten rekordmélységekbe, egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe gyengült a dollárral szemben.

Szeptember 6-án kérte fel miniszterelnöknek Liz Trusst a néhai királynő, azóta így alakult a font árfolyama a dollárral szemben. Forrás: Privátbankár Árfolyamok
Szeptember 6-án kérte fel miniszterelnöknek Liz Trusst a néhai királynő, azóta így alakult a font árfolyama a dollárral szemben. Forrás: Privátbankár Árfolyamok

Mindeközben a közép- és hosszú futamidejű brit állampapírok hozama - a 2008-as globális pénzügyi válság óta először - 4 százalék fölé emelkedett és meghaladta a görög államadósság piaci finanszírozási költségeit.

A brit kormány adócsökkentési programját a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is bírálta.

Rendkívüli jegybanki beavatkozás és romló hitelminősítés lett a következmény

A megugró hozamok csökkentése és a piacok megnyugtatása érdekében a Bank of England a héten 65 milliárd font értékű soron kívüli állampapír-vásárlási programot jelentett be, azzal indokolva a rendkívüli intervenciót, hogy a brit pénzügyi eszközök markáns mértékben átárazódtak, és ha a piacok e "rendellenes működése" folytatódik, az már érdemi kockázatot jelentene Nagy-Britannia pénzügyi stabilitására.

Az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő a hétvégén leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról Nagy-Britannia "AA/A-1 plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a brit kormány adócsökkentési programja az államháztartási egyensúlytalanságok jelentős mélyülésének kockázatával jár, növeli az államháztartás hitelfinanszírozásának költségeit és nehezíti a 10 százalék közelében járó infláció megfékezését.

Pár hét után máris bukásra áll a miniszterelnök

A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov friss felmérése szerint a brit választók abszolút többsége, 51 százaléka véli úgy, hogy Trussnak - aki nem egészen négy hete tölti be a kormányfői posztot - le kell mondania a miniszterelnöki tisztségről.

Ugyanez a cég kimutatta azt is, hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt példátlan, 30 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyre tett szert a kormányzó Konzervatív Párttal szemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG