3p
Gyakorlatilag vége az Indiana államban zajló előválasztásoknak, Donald Trump hatalmasat nyert. Már régóta sejteni lehetett, hogy be fog következni, de most már biztos: az egyik legnagyobb déli államból elhozott nagyarányú győzelmével a milliárdos a Republikánus Párt jelöltje. A pártelit által támogatott Ted Cruz elismerte a vereségét.
Trumpnak van oka az örömre. Kép forrása: EPA/JUSTIN LANE

Az ingatlanmágnás korábban semmilyen közhivatalt nem töltött be, most mégis nagyon jó esélyekkel indulhat a fehér házi irodáért. Ráadásul az elemzők előzetes jóslataival ellentétben az sem igaz, hogy a nagyrészt propagandafrázisok puffogtatására alapuló kampány ne jönne be a amerikaiaknak – írja a Reuters.

Trump ezzel elkezdhet készülni a november nyolcadikán esedékes választásokra, ahol nagy valószínűséggel Hillary Clinton lesz az ellenfele, bár Bernie Sanders továbbra is versenyben van a demokraták jelöltségéért. Indianában demokrata oldalon egyébként meglepetés születik, Sanders az eddigi szavazatok alapján 52 százalékkal vezet Clinton 47 százaléka előtt a CNN szerint.

Mi jön most?

Az alapvetően demokrata többségű Egyesült Államokban a Republikánus Pártnak mindig nehéz dolga van, különösen mivel az utolsó republikánus elnök a sokak által mélységesen gyűlölt George W. Bush volt. Trump esélye egyrészt abban lehet, hogy a 2009 eleje óta hatalmon lévő Demokrata Párttal szemben is kezd elfogyni a szavazók türelme, ráadásul a milliárdos, Hillary Clintonnal ellentétben, nem tartozik a jelenlegi washingtoni politikai elitbe.

Ami mindenesetre biztos, az az, hogy Trumpnak sürgősen egyesítenie kell a republikánusokat, és a propagandafrázisok helyett tényleges programot is ki kell dolgoznia, mivel az például nyilvánvalóan nem megvalósítható, hogy Mexikó kormányával fizetesse ki a határra felhúzandó falat.

A CNN szerint a konzervatívabb republikánus szavazók nem vevőek a milliárdos nőkkel szembeni és erősen rasszista hangvételű kirohanásaira sem, ezért ezeken is sürgősen változatnia kell majd. Trump szerencséje az, hogy Ted Cruz visszalépésével a pártelit is kénytelen lesz beállni mögé, mivel a még versenyben lévő másik jelölt, John Kasich ohiói kormányzó gyakorlatilag esélytelen.


Már Clinton az ellenfél

Győzelmi beszédében a milliárdos magához képest kifejezetten visszafogott volt, egységre szólította a Republikánus Pártot és szavazókat. Trump szerint Ted Cruz nagyon kemény ellenfél volt, aki előtt igazán fényes jövő és karrier áll.

A republikánus elnökjelölt egyben hadat üzent Clintonnak is, csúnyán bírálva a volt First Lady külügyminisztert. Trump szerint Hillary pocsék elnök lenne, aki nem érti a kereskedelem működését.

Donald Trump útja idáig viszonylag sima volt, de a demokrata jelölt megveréséhez nem lesznek elegek a szokásos kirohanások, a milliárdosnak együtt kell működnie az eddig elhúzódó republikánus pártelittel ha nyerni akar.

A vert sereg

Ted Cruz rövid beszédben köszönte meg a szavazók eddigi támogatását, úgy fogalmazott, hogy Indianában mindent megpróbáltak, de az sem volt elég, és a választók egy másik utat választottak. Érdekes egyébként, hogy a texasi szenátor nem lépett vissza hivatalosan, csupán „felfüggesztette” kampányát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG