2p
Németországban nagyjából duplájára nőtt a menedékkérők száma az utóbbi egy évben, de a kilencvenes években a mostaninál is rosszabb volt a helyzet. Akkor pár év alatt egymillió ember kért menedékjogot, főleg a jugoszláv utódállamok háborúi miatt.
(Fotó: ENSZ, UNHCR)
Az Eurostat adatai szerint Németországban tavaly 173 ezer, az idén csak az első négy hónapban 97 600 fő folyamodott menekültstátuszért. A
német migrációs hivatal jelentése szerint pedig májusban 25 992 kérelmet nyújtottak be, ami az előző évinek 108 százaléka, tehát több mint duplája. (A két statisztikai hivatal adatai nem teljesen egyeznek meg.)

A hatóságok 16 784 személynek, a kérelmezők 34 százalékának adtak menedékjogot. A legtöbb menekült Szíriából, Szerbiából, Albániából, Koszovóból és Irakból érkezett, Afganisztán a hatodik helyre szorult vissza.

Szigorították a szabályokat

Amint a hosszabb távú adatokból kiderül, a kilencvenes években volt olyan, amikor egyetlen évben (1994) 450 ezer ember kért menedékjogot, illetve három év alatt több mint egymillió. Ez a volt Jugoszlávia utódállamainak háborúi idején történt.

Amint a német hivatal korábban írta, ezután szigorították a menekültügyi szabályokat, és korlátozták a menekültkérelmek beadásának lehetőségét. Akik más, biztonságosnak számító országokból érkeztek, azokat kötelezték, hogy ezekben az országokban adják be a menekültkérelmüket. Ennek nyomán akkor erősen visszaesett a kérelmek száma.

Nálunk tízszereződés volt

A Törökországból érkezők száma is magas volt akkoriban, főleg kurd nemzetiségűek jöttek, akik bár nem mindig kaptak menekültstátuszt, vissza sem toloncolták őket.

Az egész EU-ból egyelőre a márciusi adatok látszanak megbízhatóknak, ezek szerint 60 170 fő folyamodott menekültstátuszért márciusban, míg egy évvel korábban csak 32 165.

Magyarországon májusban 9800, az év egészében 45 095 fő folyamodott menekültstátuszért, míg egy évvel korábban, 2014. januárjától májusáig csak 3800.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG