2p
Negyedéves összevetésben nőtt, éves szinten viszont valamivel csökkent a GDP-arányos államadósság.
Sok az üres zseb

Az Eurostat közleménye szerint a GDP-arányos államadósság az idei első negyedév végén az EU egészében 84,1 százalék volt, szemben a tavalyi utolsó negyedév végi 83,6 százalékkal, miközben az adósság mértéke az eurózónában 89,2 százalékról 89,5 százalékra emelkedett. Éves összehasonlításban ugyanakkor a GDP-arányos államadósság az idei első negyedév végén az EU egészében 84,3 százalékról 84,1 százalékra csökkent, míg az euróövezetben 91,2 százalékról 89,5 százalékra esett.

A vizsgált időszakban – nem annyira meglepő módon – a görög államadósság volt a legnagyobb, ez elérte a GDP 176,2 százalékát. Utána 134,7 százalékkal Olaszország és 130,5 százalékkal Portugália következett a dobogón. A legkevésbé eladósodott országok listáját Észtország vezeti, itt az adósság a GDP 9,2 százalékát teszi ki, míg Luxemburgé 23,0 százalékát, Bulgáriában pedig 28,6 százalékot. Magyarország a maga 74,3 százalékos GDP-arányos államadóssága az EU egészét nézve a 16. legkedvezőbb adat.

Látványos ugrások voltak

Negyedéves összevetésben az unió 12 tagállamában nőtt, míg 15 tagországban csökkent az államadósság (Írországról nem közölt adatokat az Eurostat 2017 első negyedévére vonatkozóan). A legnagyobb növekedést Csehországból jelentették, ahol 3,1 százalékponttal emelkedett a GDP-arányos államadósság, majd 3,0 százalékponttal Luxemburg, 2,6 százalékponttal Horvátország, 2,3 százalékponttal pedig Franciaország következik. A legnagyobb mértékben Görögországban (mínusz 2,9 százalékpont), Hollandiában(mínusz 2,2 százalékpont) és Ausztriában (mínusz 2,0 százalékpont) csökkent az államadósság a bruttó hazai termék arányában.

Az Eurostat adatai szerint Magyarország GDP-arányos államadóssága az idei első negyedév végéig 74,3 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 76,6 százalékról, viszont az előző negyedéves 74,1 százalékhoz képest emelkedett.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG