2p

Úgy tűnik a kormány is érzékelte, hogy az eredeti elképzelések alapján a bértámogatás csak egy szűk kör számára nyújt segítséget, így egy módosítást máris bejelentettek.

Ahogy arról korábban több cikkben is foglalkoztunk, a vállalat egy jelentős része csalódással vette tudomásul a bértámogatási rendszer magyar változatát, mivel a feltételek nagyon szűkre szabták az eséllyel pályázók listáját, miközben egy ilyen jellegű állami segítségre nagyon nagy szüksége volna a hazai vállalatoknak.

Talán ez is hatással lehetett arra, hogy György László szerint egyszerűsödik a támogatás igénylése. Az az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján jelezte, a kamarák, az érdekképviseletek és a kormány egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére.

György László közölte, egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre, a támogatásokért egyszerűen és gyorsan, a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni. A változások közül kiemelte, hogy a támogatás napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz. A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek. A bértámogatás módosításáról szóló kormányrendelet már hétfőn este megjelenhet - tette hozzá az államtitkár.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG