1p

Lapinformáció szerint döntött  a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs: legfeljebb évente 120 napra lehet kiadni rövid távra a lakásokat.

Az mfor.hu úgy értesült: a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) keddi ülésén átment az a - főleg a szállodaüzemeltetők által erőltetett javaslat -, hogy évi 120 napban maximalizálják a rövid távú lakáskiadást Magyarországon. Úgy tudjuk, hogy a Pénzügyminisztérium által vezetett testületben a pénzügyi tárca és a Gazdasági Versenyhivatal képviselői ellenezték a szigorítást, de a többség egyetértett vele.

Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs alakuló ülését követően a Pénzügyminisztériumban 2020. június 24-én. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás
Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatót tart a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs alakuló ülését követően a Pénzügyminisztériumban 2020. június 24-én. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

Várható, hogy a kormány már szerdán tárgyalja a javaslatot. Egyelőre nem tudni azonban, hogy mikortól lépnének életbe a szigorítások. Egyes források szerint ez már idén szeptemberben megtörténhet, s az év hátralévő részére arányos korlátozás lenne. Az is lehet, hogy csak 2021. január 1-től vezetnék be ezt a rendelkezést - írja a lap.

A rövidtávú lakáskiadásban érintett vállalkozások egy részét tömörítő két szervezet még egy utolsó kísérletet tesz: levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy a kormány ne fogadja el a GOT álláspontját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG