1p
Kedvezőbb befektetői megítélés alá eshet Magyarország, miután az ország kilenc év után kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, egy éven belül fel is minősíthetik az országot a hitelminősítők.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője egyértelműen pozitív hírnek nevezte, hogy az Európai Bizottság a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja. Az, hogy Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, a magyar gazdaság helyzetén közvetlenül nem, csak közvetetten, a piac stabilizálásán keresztül segít - vélekedett a szakértő.

Török Zoltán kifejtette: az országot sok szempont alapján ítélik meg, és ez egy fontos tényező ebből a szempontból, hiszen a döntés azt jelzi, hogy az Európai Bizottság megítélése szerint Magyarországon idén és jövőre is 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány, vagyis hogy az ország költségvetési helyzete stabil. A mostani döntés abban is segíthet Török Zoltán szerint, hogy Magyarországot felminősítsék a következő egy éven belül.

Már számítottak az eljárás esetleges megszüntetésére

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője szerint várható volt a szerdán bejelentett döntés, az elemzők optimistább része már az év elején várta, hogy Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ő alapvetően pesszimistább volt, több plusz intézkedést látott szükségesnek, de végül a kormány által bejelentett intézkedések elegendőnek bizonyultak.

A bejelentés a következő hetekben az országról alkotott kép árnyalását jelentheti majd azok számára, akik messzebbről nézik Magyarországot. Ehhez, - vagyis hogy Magyarországot átrakják egy másik csoportba a nemzetközi háttér, és pozitív adatok is hozzájárulhatnak. "A mai döntés egy fontos utolsó darab a puzzle-ban" - fogalmazott Kondrát Zsolt, kiemelve, hogy a döntésnek alapvetően kedvező hatása lehet a következő hónapokban.

A szakértő szerint nem biztos, hogy a döntés az árfolyam további erősödését jelenti, hiszen azt a kamatcsökkentések korlátozzák. Kondrát Zsolt prognózisa szerint idén és jövőre is 3 százalék lesz a költségvetési hiány, de ez, mint mondta hibahatáron belül van.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e választási költségvetés, kifejtette: a rezsicsökkentés már ennek minősül, nem kerül sokba, de hatásos. Elképzelhető, hogy ha lesz költekezés, akkor lesz bevétel hozzá, és a kormány figyel majd arra, hogy "ne lógjon ki a lóláb" - mondta az elemző.

Erősödhet a forint

"A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése rövid távon mindenképpen jó hír a hazai tőkepiacnak. A továbbiakban azonban a Fed várható szigorítása miatt a feltörekvő devizáknál tapasztalt gyengülés jellemezheti a forintot is, ezért újra előtérbe kerülhetnek a deviza befektetések" - nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Szerinte pozitív hír a tőkepiacnak, hogy az ország csaknem 9 év után pozitív ajánlást kapott a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére vonatkozóan.

"Az eredmény rövid távon lendületet adhat a hazai eszközök iránti keresletnek, és átmenetileg a forint erősödése várható. Mivel azonban a mai döntést a piac nagyrészt már beárazta, ezért a továbbiakban az a nemzetközi csökkentő trend jellemezheti a forintot is, amely a múlt heti Fed bejelentés után a feltörekvő devizáknál tapasztalható. Így a befektetéseknél ismét előtérbe kerülhetnek a deviza befektetések" - hangsúlyozta Horváth István.

Ugyanakkor megjegyezte: a végső, júniusi döntést követően a tőkepiacok és a hitelminősítők is azt fogják figyelni, hogy az elmúlt egy-két évben jellemző költségvetési fegyelem fennmarad-e, ennek függvényében fog változni Magyarország külső megítélése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG