2p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A hangulat még jó a piacokon, de ez előbb-utóbb megváltozhat.

A még mindig jó nemzetközi piaci hangulat és a hazai gazdasági folyamatok is az alapkamat újabb csökkentését valószínűsítik a K&H Alapkezelő szerint. Ugyanakkor a szakemberek azt valószínűsítik, hogy fordulat állhat be, ezért érdemes lehet realizálni az eddigi hozamokat.

„Az eddigi pozitív nemzetközi hangulat nagyon kedvező volt számunkra, ami az állampapírhozamok mérséklődésében és a forint fokozatos erősödésében is jól látható. Emellett az infláció igen alacsony, a gazdasági növekedés viszont továbbra is gyenge lábakon áll.  Az alapkamat irányát meghatározó fő tényezők tehát egyértelműen arra utalnak, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) holnapi kamatdöntő ülésén újabb 20 bázisponttal csökkenhet a jegybanki alapkamat. Ha pedig kizárólag a hazai gazdasági folyamatokat tekintjük, a mostani ütemben folytatva év végére akár 3%-ra is süllyedhetne a jegybanki alapkamat” - mondta el Horváth István az alapkezelő befektetési igazgatója. .

Jövőre emelkedhet az alapkamat

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a a Monetáris Tanács (MT) már több korábbi közleményében is hangsúlyozta óvatosságát a kiszámíthatatlan nemzetközi piaci hangulat miatt, hiszen a Fed eszközvásárlási programja körüli bizonytalanság miatt a piacok erősen ingadoznak, és a feltörekvő piaci eszközök - így a magyar papírok kockázata is - egyre emelkedhet.

Abban az esetben tehát, ha a piaci hangulat jelentősen romlana, az MNB-nek is fel kell hagynia az alapkamat csökkentéssel. Ezzel szinkronban van, hogy a piac már csak mérsékelt teret lát a további csökkentésre. Sőt, mi több, a K&H Alapkezelő szerint jövőre újra elkezdhet emelkedni a hazai alapkamat, miközben az euró/forint árfolyamot a 300-as szint fölé emelkedhet, érdemes ezért még idén realizálni a magyar eszközökkel eddig elért hozamot” – javasolja a befektetési szakember.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György megszólalt, és világraszóló teljesítményről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 07:22
Az aranytartalék kérdését járta körül a korábbi jegybankelnök.A jegybanki alapítványok körüli súlyos botrányok kérdését most nem említette Matolcsy György a podcastjában.
Makro / Külgazdaság Tíz éve nem torpant ennyire meg az új lakások eladása az év elején
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 15:55
Az első negyedévben kevesebb mint feleannyi lakást adtak el, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közzétett lakáspiaci kimutatásából.
Makro / Külgazdaság Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 11:04
Folytatódnak az egyeztetések.
Makro / Külgazdaság Holnap jön a GDP-adat, Nagy Márton előre magyarázkodik a rossz bizonyítvány miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 10:34
Már csak 1 százalékos növekedést vár a kormány az idei évre. Holnap nullás GDP-adattal jöhet ki a KSH. Akciótervek azért vannak a tarsolyban. 
Makro / Külgazdaság Formálódik Donald Trump és Kim Dzsongun következő találkozója, de van egy feltétel
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 09:19
Észak-Korea újra tárgyalna az Egyesült Államokkal, feltételekkel.
Makro / Külgazdaság Nincs ok a panaszra, dübörög a magyar turizmus
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 08:30
Szépen alakultak a turisztikai számok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG