2p

Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint – közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).

A naptárhatástól megtisztított adatok alapján a forgalom 6,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma 5,8 százalékkal csökkent 2025 júliusához viszonyítva, a nem élelmiszer jellegű termékeké 6,7, az üzemanyagoké pedig 4,4 százalékkal csökkent.

Az előző hónaphoz viszonyítva a naptárhatástól és szezonalitástól megtisztított adatok szerint 0,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában.

A KSH pénteki közlése szerint Magyarországon az előző év hasonló időszakához képest 4,9, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1 százalékkal nőt a kiskereskedelmi forgalom.

Az év első hét hónapjában a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 5,8 százalékkal volt kisebb a kiskereskedelmi árbevétel, mint 2025 azonos időszakában.

A január-júliusi időszakban a naptárhatástól megtisztított adatok azt mutatják, hogy az élelmiszerek forgalmazásából származó árbevétel 4,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a nem élelmiszer jellegű termékek és az üzemanyagok tekintetében pedig 7,4, illetve 2,9 százalékos volt a visszaesés.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG