4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A lényeget sajnos nem volt idő írásba foglalni, így két nagyotmondó politikus emlékeire kell hagyatkoznunk a szingapúri találkozóról - Trump úgy emlékszik, Kim Dzsongun nukleáris leszerelést ígért neki, az észak-koreaiak pedig úgy tudják, az USA feloldja a szankciókat. Kár, hogy ebből semmit se írtak le a felek.
(EPA/KEVIN LIM/THE STRAITS TIMES)

Donald Trump és Kim Dzsongun találkozója valóban történelmi volt: hivatalban lévő amerikai elnök még sosem vett részt hivatalos találkozón észak-koreai diktátorral. Ennek fő oka az, hogy miközben egy ilyen tárgyalás eredményessége erősen kétséges, közben azonban legitimálhatja a diktátor hatalmát - márpedig Trump kvázi egyenlő félként kezelte Kim Dzsongunt.

A találkozó értékelése a nemzetközi szakértők körében meglehetősen vegyes. Bár jó eséllyel valóban új szakasz kezdődött a két Korea történelmében, aminek a végén akár tényleg be is következhet a Koreai-félsziget atomfegyver-mentessé tétele, egyelőre erre semmi kézzel fogható, konkrét dolog nem utal, kénytelenek vagyunk a résztvevő felek utólagos közléseire hagyatkozni azzal kapcsolatban, mire is jutottak a történelmi tárgyaláson.

Bár aláírtak valamiféle megállapodást a felek, ezt inkább egyfajta nyilatkozatnak tekinthetjük - a négypontos dokumentum szerint a két ország megújítja kapcsolatát, békére törekszik; Phenjan a nukleáris leszerelésre törkeszik, és a koreai háborúban eltűntek eltűntek (élők és holtak) hazajuttatása mellett is elkötelezi magát. Nagyjából ennyi van a dokumentumban, minden mást csak Trump és az észak-koreaiak elbeszéléséből tudunk, leirat nem készült a tárgyalásokról.

Kim Dzsongun állítólag megígérte: leszerelik az atomfegyvereket

Trump megígérte Kim Dzsongunnak, hogy felfüggesztik a közös amerikai - dél-koreai hadgyakorlatokat, ez szakértők szerint fontos engedmény. Kérdés, hogy mit kapnak ezért cserébe az amerikaiak - Trump szerint a koreai kolléga megígérte az atomfegyverzet megsemmisítésének azonnali megkezdését, de nem volt idő arra, hogy ezt a keddi dokumentumba is beleírják. Ahhoz képest, hogy ennek a vállalásnak mekkora súlya van (főleg azokhoz képest, amiket volt idő beleírni a dokumentumokba), ez elég fura kifogásnak tűnik.

Trump állítólag megígérte: feloldják a szankciókat

Phenjan viszont egyáltalán nem említ ilyen ígéretet az eseményt követő kommunikéjében. Írtak viszont arról, hogy Trump (nem részletezett) "biztonsági garanciákat" ígért Észak-Koreának, valamint az országot sújtó szankciók feloldását is. Ez a másik oldalról legalább akkora súlyú bemondás, mint Trump oldaláról a nukleáris leszerelésre vonatkozó állítólagos ígéret - ha tényleg egyeztettek ilyesmiről a felek, annak szerepelnie kellene a dokumentumban. Az Észak-Koreai Központi Hírügynökség jelentését egyelőre nem kommentálta az amerikai vezetés, mindenesetre Trump a találkozó után beszélt arról, hogy érvényben maradnak a szankciók.

A legfontosabb dolgokról semmi bizonyíték sincs - emiatt kételkedik mindenki

Trump sajtótájékoztatóján egyébként a jelenlévő újságírók a tárgyalás leiratát kérték, ám az elnök jelezte: ilyesmi nincsen, nem rögzítették a beszélgetést. A nukleáris leszerelésről azt mondta: Kim "valószínűleg meg akarja ezt tenni, legalább annyira vagy még jobban is, mint én, és én tudom, mikor akar valaki megállapodást kötni és mikor nem" - idézte a The Wall Street Journal Trump szavait. Továbbá idézte Trumptól azt is: "Lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy hat hónap múlva itt állok majd önök előtt és azt mondom, hahó, tévedtem".

A szakértők szerint tehát valóban történelmi volt a találkozó, diplomáciai fordulat mindenképp történt, ami akár alapja is lehet egy valódi változásnak Észak-Koreával kapcsolatban. Mivel azonban nincs leirat a tárgyalásokról, ahogy mindkét fél által aláírt, részletes megállapodás sem, egyelőre erős a szkepticizmus az eredményeket illetően - ráadásul mindkét tárgyalófél erős a nagyotmondásban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az OECD-n kívüli országok húzhatják az olajkereslet növekedését
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 18:14
Idén napi 1,4 millió hordóval, jövőre további 1,3 millió hordóval emelkedhet a globális olajkereslet az OPEC előrejelzése szerint. A szervezet a világgazdaság növekedési ütemével kapcsolatban is előrejelzéseket adott az idei és a jövő évre.
Makro / Külgazdaság Elkezdődött az új birodalomépítés korszaka, Venezuela csak az első lépés
Imre Lőrinc | 2026. január 14. 16:07
Az olajról, Kínáról, és az új birodalomépítési törekvésekről szólt az Egyesült Államok venezuelai beavatkozása – erről beszélt a Bécsben már 31. alkalommal megrendezett Közép- és Kelet-európai Fórumon az UniCredit Befektetési Intézetének igazgatója. Edoardo Campanella a lapunknak adott interjúban a dél-amerikai ország mellett kitért Grönland helyzetére is. Illetve azt is megtudtuk, hogy hol zárhat idén a magyar növekedés régiós összevetésben.
Makro / Külgazdaság Élő beszélgetés László Csabával – a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 15:16
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött az elektromos fordulat az Audinak
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 11:16
Az elektromos modellek megrendelései mintegy 58 százalékkal ugrottak meg.
Makro / Külgazdaság Közel háromszorosa a román infláció a magyarnak
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 10:42
Decemberben 9,69 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Makro / Külgazdaság Nem elég, hogy csúsznak az utak, még a dízel is drágább lesz
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 09:46
A benzin nem drágul legalább.
Makro / Külgazdaság Válságot hagy maga után Lázár János
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 08:30
Bár úgy tűnt, a miniszteri teendőit az áprilisi választásokig már nem ellátó politikus által irányított építőipar szeptemberben és októberben kikerült a negatív spirálból, novemberben jött a feketeleves.
Makro / Külgazdaság Ön is kérdezheti élőben László Csabát! Ma délután fél 4-kor a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. január 14. 07:54
A volt pénzügyminiszter lesz a vendége a Klasszis Média immár 6. évfolyamába lévő egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 16:40
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknak megfelelően az előző havival azonos, 2,7 százalék volt az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme decemberben az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics kedden közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Az olcsó energia sem tudott segíteni a magyar gazdaságnak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 12:45
A magyar gazdaság 2025-ben is gyenge, nagyjából 0,5 százalékos növekedést érhetett el, ami folytatása az elmúlt évek stagnálásának. Pedig a kormány egyik korábbi magyarázata, ami a magas energiaárakat okolta, szerencsére tavaly már nem állta meg a helyét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG