2p
Ha minden igaz, hamarosan nekimegy Törökország a kurdoknak.

A Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia ellenőrizte északnyugat-szíriai Afrín térsége elleni török hadművelet minden pillanatban megkezdődhet - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A katonai beavatkozás előkészületei lezáródtak. A török haderő rövid időn belül elintézi Afrín és Manbídzs ügyét - fogalmazott az elnök.

Manbídzs térsége szintén az YPG fennhatósága alatt áll, de különálló terület közvetlenül az Eufrátesz jobb partján. Azzal, hogy az Eufráteszi Pajzs fedőnevű török hadművelet 2016 augusztusa után kiszorította az Iszlám Állam dzsihadistáit a határ menti térségből, Ankara Afrín és Manbídzs egyesítését is meg tudta akadályozni.

Ankara terrorszervezetnek tekinti az YPG-t és attól tart, hogy a szíriai kurd fegyveresek térnyerése felerősíti a több mint tízmilliós törökországi kurd kisebbség függetlenségi törekvéseit. Az NTV török hírtelevízió információi szerint az YPG mintegy 10 ezer milicistája állomásozik Afrínban.

Az Ihlas török hírügynökség hétfői jelentése szerint a térséggel északról határos török Kilis tartományban a harckocsik és a tarackok már csak a vezérkar parancsára várnak. A török tüzérség szombat óta a nyugatra található Hatay tartomány felől több tucat lövést leadott Afrín irányába.

Fontos amerikai partner

Az YPG ugyanakkor meghatározó szerepet játszik abban a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű lázadószövetségben, amely az amerikai vezetésű koalíció legfontosabb helyi partnere az Iszlám Állammal szemben. Az SDF, amelyet az Egyesült Államok fegyverekkel és kiképzéssel is támogat, Szíria területének mintegy egynegyedét tartja az ellenőrzése alatt az ország északi és keleti részében.

Annak kapcsán, hogy Washington egy 30 ezer fős új, határvédelmi alakulat létrehozásán dolgozik az SDF parancsnoksága alatt Erdogan úgy fogalmazott: Törökországnak az a feladata, hogy még születése előtt megfojtsa ezt a terrorhadsereget. Erről itt írtunk bővebben is. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG