3p

A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 

Csakúgy, mint 2025-ben, idén is forgalmas nyári szezonra számít a Budapest Airport, emelte ki Francois Berisot, a társaság vezérigazgatója egy pénteki háttérbeszélgetésen. Tavaly 19,6 millió utast szolgáltak ki, ami 2 millióval magasabb szám, mint az előző évben.

Mint fogalmazott, köztudott, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéret üzemeltető cégnek vannak kapacitásbeli korlátai. Hogy ez ne okozzon gondot, meggyőzték a légitársaságokat, hogy olyan időszakokba időzítsék a légijáratokat, amikor van szabad kapacitás, vagyis elsősorban a csúcsidőszakokon kívül idősávokba. 

A vezérigazgató a járatbővítésekről szólva kitért arra, hogy nemrég indította el új járatát az American Airlines Philadelphiába, az Air Canada pedig Torontóba.

Kiemelte: tavaly 154 célállomás 45 légitársasággal állt az utasok rendelkezésére, idén pedig 166 célállomás érhető el Budapestről 49 légitársasággal.  

A cargo üzletágban 426 ezer tonna légiárut kezeltek tavaly, az éves növekedési tendencia hasonló volt, mint az utasforgalomban. A Budapest Airport ezzel mára megelőzte a cargo területen Bécset és Münchent. Ebben az üzletágban idén 15 százalékos növekedést várnak. 

Egyúttal megkezdték a reptér felkészítését a jövőre, ez a Terminal+ projekt elindítását jelenti. 

A repülőtér új termináljának alapkövét 2026. február 20-án tette le Orbán Viktor akkori miniszterelnök és Nicolas Notebaert, a Budapest Airportban résztulajdonos VINCI Airports elnöke. A fejlesztési program a következő 10 évben összesen 1 milliárd euróból valósul meg, és magába foglalja több más mellett egy új, 35 ezer négyzetméter alapterületű fő terminálépület kialakítását, és egy új, 15 ezer négyzetméteres utasmóló építését.

Erbs Laurence, Budapest Airport forgalmi vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy – együttműködve a légiforgalmi irányítással – csökkentették a késések számát. Az utasbiztonsági ellenőrzéseknél pedig kapacitásbővítéssel még a sűrűbb időszakokban is tíz perces időhatár alatt maradt az átvizsgálási idő. 

Kérdésre válaszolva a vállalat vezetői elmondták, hogy a Terminal 1 ideiglenes megnyitása idén a május 28-át megelőző és követő napokban, azaz a Bajnokok Ligája döntőjéhez kapcsolódóan nagyon kedvező volt, de ez egy egyszeri és rendkívüli intézkedés volt. 

Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e hasonló forgalomnövekedés idén is, mint tavaly, a vezérigazgató elmondta: eddig 3 százalékos bővülést tapasztaltak, a közel-keleti konfliktusnak jelentős a negatív hatása. Hogy pontosan mi fog történni, azt még nem lehet megmondani, tette hozzá.

A kerozinnal kapcsolatos kérdésekre reagálva Francois Berisot közölte, hogy a Budapest Airportnál nincs üzemanyaghiány, a kihívásokat a beszállítóknak kell megoldaniuk. A kerozin egy része a konfliktussal érintett régióból származik, ez az árakra hatással van, de ezt a légitársaságoknak kell menedzselniük.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató azt is elmondta, hogy nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. Nincs szükség külön tárgyalásra, a célok nem változtak, a tulajdonosoknak – a VINCI-nek és a magyar államnak – továbbra is érdeke a Budapest Airport fejlesztése, fogalmazott. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG