2p
Egy bizalmas ENSZ-jelentést szerzett meg a Reuters, amiben az áll: Észak-Korea 2017-ben 200 millió dollárt keresett a szankciók által érintett termékek exportjával, emellet fegyvereket adott el Szíriának és Mianmarnak is - olyan országoknak, ahol az elmúlt évben a hatalom előszeretettel támadott rá saját polgáraira.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciókat felügyelő küldöttsége számára készült az a jelentés, ami felfedi: Észak-Korea szenet szállított oroszországi, kínai, dél-koreai, malajziai és vietnami kikötőkbe. Mindezt úgy oldották meg, hogy hamis papírokon a szén származási helyeként Oroszországot vagy Kínát tüntették fel.

A nukleáris fegyverkezési program miatt Észak-Koreára kivetett szankciók alapján az ország nem szállíthat külföldre szenet, vasat, ólmot, textilt vagy épp tengeri halat. Egyúttal nagyon komolyan korlátozzák az ország által behozható nyersolaj és finomított olajszármazékok mennyiségét is (ez utóbbi miatt Oroszország már jelezte: háborúba kényszerítik Phenjant a szankciókkal >>)

Észak-Korea a fegyverszállítási embergót is több alkalommal megszegte az elmúlt években: a jelentés szerint több bejelentés nélküli szállítmány is érkezett Szíriába és Mianmarba, hozzájárulva a ballisztikus rakéták és vegyifegyverek fejlesztésére irányuló programokhoz.

Hogy nem omlott még össze Észak-Korea gazdasága? Mindig akad, aki besegít

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még augusztusban hozott határozatot az észak-koreai szén, vasérc, ólom és haláru exportjának tilalmára, megfosztva ezzel Phenjant becslések szerint évi egymilliárd dollár értékű keményvaluta-bevételétől.

Nemrég pedig újabb, még szigorúbb szankciókat szavazott meg a BT Észak-Korea ellen az ismétlődő ballisztikusrakéta-tesztek miatt - ezúttal elég kemény büntetést szabtak ki Kim Dzsongun rezsimjére: nem csak a nyersanyagoktól zárnák el az országot, hanem a külföldön dolgozó észak-koreai vendégmunkások által hazaküldött pénztől is. Részletek >>

Hogy a Kim Dzsongun vezette diktatúra még nem omlott össze, az annak köszönhető: időről-időre kiderül, hogy kínai és orosz hajók a nyílt tengereken nyersanyagot adnak át észak-koreai tankereknek. Több esetről is beszámoltunk: ebben a cikkben részletes bizonyítékok vannak arról, hogy Kína tilosban jár, itt pedig arról volt szó, hogy több alkalommal orosz tankhajók töltöttek fel észak-koreai tankhajókat

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG