3p
Újabb szankciókat szavazott meg a Biztonsági Tanács.
2017. szeptember 13-án készített képen az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil szervezet, az ICAN aktivistái Donald Trump amerikai elnököt és Kim Dzsongun első számú észak-koreai vezetőt, a Koreai Munkapárt első titkárát ábrázoló maszkban tüntetnek berlini amerikai nagykövetség előtt. (MTI/AP/DPA/Britta Pedersen)

A 15 tagú Biztonsági Tanács (BT) egyhangúlag, Kína egyetértésével szavazta meg a Washington által javasolt új büntető intézkedéseket.

Durván visszavágták az olajexportot

A szankciók értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját. Az előbbi mennyiségét az elfogadott határozat évi 4 millió hordóban, a finomított termékekét pedig évi 500 ezer hordóban határozza meg.

A határozat felhívja az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 12 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást. A cél: ezzel is megfosztani a phenjani rezsimet a vendégmunkások által hazaküldött pénztől.

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete a voksolás után azt nyilatkozta:

az újabb határozat egyértelmű üzenet Phenjannak, hogy minden további ellenszegülését további szankciók sora és elszigetelődés követi majd.

Nem ez az első szankció

A szankciókat nukleáris és rakétaprogramja miatt hozták Észak-Korea ellen, immár sokadszor. Washington 2008 óta folyamatosan szankciókkal próbál nyomást gyakorolni Phenjanra, mindeddig eredménytelenül. Az Egyesült Államokat, Japánt és Dél-Koreát rendszeresen fenyegető ázsiai kommunista ország november végén újabb sikeres ballisztikusrakéta-kísérletet hajtott végre olyan rakétával, amely állítása szerint képes elérni az Egyesült Államok bármely pontját.

Elemzők az újabb szankcióktól azt várják, hogy döntő hatása lesz az észak-koreai gazdaságra és így sikerülhet meghátrálásra késztetni Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort.

Elege lett Trumpnak: Észak-Korea fertőzte meg a világot?

Az amerikai vezetés hivatalos nyilatkozatban vádolja a Észak-Koreát a WannaCry nevű vírus elterjesztésével. A program hatalmas károkat okozott világszerte és bár az amerikai nemzetbiztonsági szervek tudtak a Windows gyengeségéről, megtartották maguknak az információkat - ezzel pedig több százezer felhasználónak váltak elérhetetlenné az adatai, miközben a Microsoft anyagi főnyereményként könyvelhette el az ügyet. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 12:41
Közel 800 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből. Ennek ellenére a tőkehelyzet javult valamelyest a forint év végi gyengülése miatt, így „csak” közel 1700 milliárd forint mínuszban van a saját tőke.
Makro / Külgazdaság Meghalt az abortusztabletta feltalálója
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 10:46
98 éves korában elhunyt a francia tudós, aki feltalálta az abortusztablettát.
Makro / Külgazdaság Friss jelentés: 1 milliárd eurónál is több uniós forrás ment el diszkriminatív projektekre
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:59
Hat ország példái közé tartozik a romák szegregált lakhatása és a menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontok létesítése is.
Makro / Külgazdaság 250 millió méh szabadult ki egy felborult kamionból
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:29
Az amerikai Washington államban a hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy vigyázzanak a méhrajokkal. 
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:06
Egy kisebb árcsökkenést láthattunk a hazai benzinkutakon, és a következő napokban is csak minimális változás várható az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:20
A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország végleg eleshet a zárolt uniós források nagy részétől. Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő. A hitelbesoroláson ezzel együtt nem rontottak, de az ahhoz kapcsolt, leminősítésre utaló negatív kilátás sem változott.
Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
Makro / Külgazdaság Erre büszkék Nagy Mártonék
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:08
Soha nem látott ütemben töltik és költik a SZÉP-kártyákat a magyarok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG