4p
Legalább hat kínai hajó segített Észak-Koreának az ENSZ szankciók kijátszásában - jelentette a The Wall Street Journal. Erről elég részletes bizonyítékok kerültek elő, amit már az ENSZ-nek is bemutatott az Egyesült Államok, de Kína elég ügyesen megúszta eddig a büntetést. Ha továbbra is segítenek az őrült diktátornak, Trump kereskedelmi háborút indíthat Peking ellen.
EPA/How Hwee Young

Részletes bizonyítékok vannak arról, hogy Kína tilosban jár

A lap hivatalos dokumentumok és vállalati feljegyzések, a hajózási-szállítmányozási adatbázisok megvizsgálása után jutott arra a megállapításra, hogy legalább hat kínai hajó segített Phenjannak. Ezek a hajók Hongkongban bejegyzett kínai vállalatok tulajdonában voltak, részvényeseik kínai állampolgárok, akik anyaországi címeket adtak meg - írta a lap.

A The Wall Street Journal az MTI összefoglalója szerint arról ír, hogy műholdas fotók és amerikai tisztségviselők által gyűjtött, különféle hírszerzési információk részletes bizonyítékokat szolgáltatnak a szankciók kínai megsértésére. A teherhajókat név szerint beazonosították és mozgásukat is nyomon követték. Így rögzítették azt is, hogy vagy észak-koreai kikötőkben vetettek horgonyt és szállítottak onnan árut Oroszországba és Vietnamba, vagy a nyílt tengeren rakták át szállítmányukat az egy másik hajóra. A lap hírszerzési forrásokra hivatkozva tudósít arról is, hogy a kínai hajók manőverek egész sorát hajtották végre, hogy ezzel próbálják leplezni az ENSZ-szankciók kijátszását.

Amerika figyelt - Kína az ENSZ-ből egy kicsit megint hülyét csinált

Az Egyesült Államok az információkat továbbította az ENSZ szankciókkal foglalkozó bizottságához és decemberben formálisan is felkérte a testületet, hogy nyilvánítsa ki: a szóban forgó teherhajók megsértették a világszervezet büntetőintézkedéseit. Kína ellenezte a kérést, viszont azt lehetővé tette, hogy négy másik teherszállító hajót - amelynek nem volt köze a titkos szállításokhoz - feketelistára tegyenek. A Kína által megjelölt hajókat aztán az ENSZ valóban a tilalmi jegyzékre tette, de az amerikai hírszerzés által beazonosított hat hajó nem volt közöttük.

Nem ez az első eset -Trump kereskedelmi háborút indít?

Nemrég egy dél-koreai lapban jelentek meg fotók arról, hogyan adnak át kínai tankerhajók nyersolajat észak-koreai hajóknak a nyílt tengeren. A kínai külügyminisztérium akkor természetesen cáfolta, hogy ne tartaná tiszteletben az ENSZ Észak-Korea ellen hozott szankcióit.

Az alábbi képet a Csoszun Ibo koreai lap tette közzé:

Trump elnök már akkor úgy értékelte: rajtakapták Kínát, ahogy tilosban jár; nehezményezte, hogy „nem ez volt a megállapodás", és felvetette további agresszív kereskedelmi lépések lehetőségét is Kínával szemben. Ehhez képest a most megjelent WSJ-cikk alapján Amerika továbbra is újabb információkhoz jut arról, hogy Peking segíti Phenjant - ha Trump tartja a szavát, akkor ebből akár egy komolyabb kereskedelmi háború is kialakulhat.

Az elnökválasztási kampányban egyébként Trump folyamatosan ezzel kampányolt, aztán amikor tényleg elnök lett, inkább baráti viszony kialakításába kezdett Kínával - talán azért is, mert sorra jöttek azok az elemzések, amelyek arról szóltak, milyen negatív hatása lenne egy kereskedelmi háborúnak az amerikai gazdaságra.

A kialakuló "baráti" kapcsolatot azonban egyre inkább beárnyékolja, hogy Kína segíti az Egyesült Államokkal egyre rosszabb viszonyban lévő Észak-Koreát.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy nem Kína az egyetlen, aki segíti az őrült phenjani diktátort: az utóbbi hónapokban legalább három alkalommal orosz tankhajók töltöttek fel észak-koreai tankhajókat üzemanyaggal a tengeren, hozzájárulva ezzel a kommunista rezsim túléléséhez. Ezt szintén műholdakkal tudták nyomon követni - a kérdés az, hogy állami szinten szervezik-e az oroszok Phenjan megsegítését.

Már rég össze kellett volna omlania a gazdaságnak ilyen szankciók alatt - hacsak valaki nem segít...

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még augusztusban hozott határozatot az észak-koreai szén, vasérc, ólom és haláru exportjának tilalmára, megfosztva ezzel Phenjant becslések szerint évi egymilliárd dollár értékű keményvaluta-bevételétől.

Nemrég pedig újabb, még szigorúbb szankciókat szavazott meg a BT Észak-Korea ellen az ismétlődő ballisztikusrakéta-tesztek miatt - ezúttal elég kemény büntetést szabtak ki Kim Dzsongun rezsimjére: nem csak a nyersanyagoktól zárnák el az országot, hanem a külföldön dolgozó észak-koreai vendégmunkások által hazaküldött pénztől is. Részletek >>

Januárban pedig további természetes és jogi személyek ellen rendelt el szankciókat az Európai Unió, amelyeket ráadásul a következő hetekben újabbak követhetnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG