3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Összességében 5,1 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak, vannak hajmeresztő tételek.

A KSH legfrissebb adatai szerint a növényi termékek ára 6, az élő állatok és az állati termékek ára pedig 3,8 százalékkal emelkedett 2017 decemberében a megelőző év azonos időszakához képest. Ezzel éves szinten a mezőgazdasági termelői árak 5,6, a mezőgazdasági ráfordítási árak 0,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, tudta meg a Privátbankár.hu.

Éves alapon így a gabonafélék ára 9,2, ezen belül a búzáé 6,9, a kukoricáé 9,9 százalékkal lett magasabb. A gyümölcsfélék ára 21 százalékkal emelkedett, ebből az almáé 26, a szőlőé 12 százalékkal drágult. Az élő állatok termelőiár-szintje ugyanakkor 2,3 százalékkal csökkent. A vágóbaromfi ára ugyan 2,7 százalékkal nőtt, ezzel szemben a vágósertésé 7,2 százalékkal volt alacsonyabb. Az állati termékek ára szintén 17 százalékkal emelkedett. A tejért 15, a tojásért 33 százalékkal kértek többet a gazdák.

Az év egészében is drágulás volt

Tavaly az év egészét tekintve a mezőgazdasági termelői árak 5,6, ezen belül a növényi termékeké 3,3, az élő állatok és állati termékeké 9,3 százalékkal lett magasabb. A gabonafélék ára 4,9 százalékkal emelkedett, a gyümölcsöké 20 százalékkal nőtt. A tej 24, a vágósertés 11, a vágóbaromfi pedig 1,8 százalékkal hozott többet a gazdáknak, a zöldségekért ugyanakkor 0,3 százalékkal kevesebbet kértek el – különösen kiemelkedő volt a burgonya, ennek az ára 7,5 százalékkal csökkent.

Drágább lett gazdának lenni

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 0,1 százalékkal voltak magasabbak, ami a folyó termelő­fel­használás árszínvonalának 0,4 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszín­vonalának 3 százalékos növekedéséből adódott. A legnagyobb mértékben a műtrágya- és a takarmányárak csökkentek, előbbi 6,6, utóbbi 3,2 százalékkal.

A takarmányok árcsökkenésén belül az egyszerű takarmányok ára 3,4, a keveréktakarmányoké 3 százalékkal volt alacsonyabb. A növényvédő szerek ára enyhén, 0,4 százalékkal emelkedett. Mindeközben az energia és kenőanyagok ára 5,7 százalékkal nőtt, amire főként az üzemanyagárak 8,1 százalékos emelkedése volt hatással. Ezzel párhuzamosan az épület- és gépfenntartási költségek 5,5, illetve 2,6 százalékkal nőttek, az állatgyógyászati készítmények pedig 1,9 százalékkal drágultak.

Romantika 1500 forintból - mennyiből lehet megúszni a nagybevásárlást?Az év eleji csúcsdöntés után februárban egy hajszállal lejjebb került a nagybevásárlás ára a hazai hipermarketekben, tavalyhoz képest azonban ismét jelentős, 7 százalékot közelítő áremelkedést mértünk. Jó hír, hogy a tojásárak mégsem nőnek az égig, 11 éves a Privátbankár.hu Árkosár-felmérése. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szerbia többet tud idén költeni, mint tervezte
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 11:31
Módosították a szerb költségvetést.
Makro / Külgazdaság NIncs inflációs nyomás az ipar részéről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 08:45
Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság Tavalyhoz képest boldogság töltheti el a vásárlókat a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. augusztus 31. 05:57
Enyhe áremelkedést hozott az augusztus a diszkontokban, azonban a 2025-ös árszínvonalhoz képest továbbra is olcsóbb a bevásárlás.
Makro / Külgazdaság Futószalagon gyártják Oroszországban az atomerőműveket – a megrendelőnek örök hűséget kell fogadni
Elek Lenke | 2026. augusztus 30. 16:54
Soha nem látott mértékben bővíti a Roszatom a külföldi megrendeléseinek számát. 
Makro / Külgazdaság Magyarország kimaradt a vaskos üzemanyagár-emelkedésből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 16:39
Szinte az egész unióban vaskos volt a drágulás múlt hónapban.
Makro / Külgazdaság Trumpnak ez az egy dollár fáj legjobban, mindent megtesz, hogy visszaszerezze
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 11:19
Még a legnagyobbakkal is egy asztalhoz ülhet hamarosan az amerikai elnök. Le akarja szorítani a háborúja miatt elszálló üzemanyagárakat.
Makro / Külgazdaság Ma végre kiderül, rátalál-e Európára ez a fontos szigetország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 09:49
Pár óra múlva jönnek az eredmények a referendumot követően.
Makro / Külgazdaság A vártnál korábban sikerült: jó hírt hozott Paksról Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 17:37
A fenékküszöb már szombaton összeér.
Makro / Külgazdaság Bemondtak egy összeget: sokmilliárdos kiesést okoz a Brexit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 16:42
Iparági elemzők szerint évente csaknem 12 milliárd font exportkiesést okoz a brit gazdaságnak a Brexit.
Makro / Külgazdaság Eldurvult a vámvita: nem akármilyen figyelmeztetést adtak ki az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 29. 14:40
A pánikszerű vécépapír-felvásárlástól tartanak.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG