1p

Meg sem mozdultak mégis ezer meg ezer milliárddal hízlalták az ország vagyonát, ezzel a manőverrel.

Az orosz aranytartalék értéke a nemesfém drágulása miatt egy év alatt rekord nagyságban, 130 milliárd dollárral (43 ezer milliárd forint) nőtt – jelentette a RIA Novosztyi hírügynökség az orosz központi bank adataira hivatkozva. A bank adatai szerint amíg 2025. január 1-jén 195,7 milliárd dollár értékű aranytömb volt a raktárakban, addig az idei év elején már 326,5 milliárd dollárnyi. Mindez az aranypiaci fellendülésnek köszönhető: az aranyár ebben az időszakban 1,7-szeresére nőt, 2600-ról 4400 dollárra unciánként.

Ugyanakkor fizikai értelemben a készletek kissé csökkentek, 0,2 millió unciával, vagyis körülbelül 6,2 tonnával. December 1-jén a készlet 74,8 millió uncia, vagyis 2326,5 tonna volt. Az arany részesedése az orosz tartalékokban a hírügynökség szerint január elején 43,3 százalék volt. Ugyanakkor a devizák részesedése a múlt év során mindössze 3,6 százalékkal nőtt, elérve a 428,3 milliárd dollárt. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már a rendőrség is keresi a Győrből eltűnt 1,7 milliárd forintot
Privátbankár.hu | 2026. február 8. 12:04
A győri önkormányzat lakáskasszájából eltűnt tetemes összeget gyorsan pótolták, miután híre ment a hiánynak. A polgármester elmondta: már büntetőeljárás kereteiben vizsgálják, mi történt a pénzzel. 
Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG