3p

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elítélte Hegyi-Karabah "erőszakos elfoglalását", szankciókat sürgetett a felelősökkel szemben, és felszólítottak az Európai Unió Azerbajdzsánnal ápolt kapcsolatainak felülvizsgálására - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.

A 419 igen szavazattal, 9 nem ellenében és 36 tartózkodás mellett elfogadott EP-állásfoglalás szerint Azerbajdzsán szeptember 19-i, "előre eltervezett és indokolatlan" katonai támadása Hegyi-Karabah ellen a nemzetközi jog és az emberi jogok súlyos megsértését, valamint a tűzszünet elérésére tett korábbi kísérletek egyértelmű megsértését jelenti.

Az EP-képviselők felszólították az EU-t és a tagállamokat, hogy haladéktalanul nyújtsanak segítséget Örményországnak a Hegyi-Karabahból érkező menekültáradat és a humanitárius válság kezeléséhez.

Azt szeretnék, ha az EU szankciókat szabna ki a tűzszünet többszöri megsértéséért és a Hegyi-Karabahban elkövetett emberi jogi visszaélésekért felelős bakui kormánytisztviselőkkel szemben. Emlékeztették az azeri vezetést, hogy teljes felelősséggel tartozik az enklávéban élő emberek biztonságának és jóllétének szavatolásáért, továbbá követelték az azeri csapatok által elkövetett, háborús bűncselekménynek minősülő visszaélések kivizsgálását.

Az Európa Parlament válaszokat és lépéseket sürget. Fotó: Depositphotos
Az Európa Parlament válaszokat és lépéseket sürget. Fotó: Depositphotos

Az EP-képviselők aggodalmukat fejezték ki az Örményország területi egységét fenyegető "irredentista és uszító" azeri kijelentések miatt, és figyelmeztették Bakut, hogy tartózkodjon az esetleges további katonai akcióktól. Felszólították továbbá Törökországot, hogy tartsa vissza szövetségesét a további háborúskodástól.

Leszögezték: az EU külpolitikai célkitűzéseivel összeegyeztethetetlen az, hogy olyan országgal alakít ki stratégiai partnerséget, amely durván megsérti a nemzetközi jogot és a nemzetközi kötelezettségvállalásokat, valamint amely maga is aggasztó emberi jogi helyzetet idéz elő. Az EP-képviselők ezért arra szólítottak fel, hogy az EU szakítsa meg a Bakuval folytatott, partnerségről szóló tárgyalásokat, és amennyiben a helyzet nem javul, fontolja meg az Azerbajdzsánnal kötött uniós vízumkönnyítési megállapodás alkalmazásának felfüggesztését.

Az EP emellett felszólította az Európai Uniót, hogy csökkentse függőségét az azeri gázexporttól, és Örményország elleni katonai agresszió vagy jelentős hibrid támadás esetén teljesen állítsa le az azeri kőolaj és földgáz uniós importját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG