3p
Hiányoznak a tartós gazdasági növekedés feltételei, Matolcsy György elmondta, mit kell ehhez tenni.

A magyar gazdaságban hiányoznak a 4 százalék feletti tartós gazdasági növekedés feltételei, ezért le kell bontani a korlátokat, elsősorban a bürokráciát - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán egy budapesti konferencián.

A növekedés útját álló második legnagyobb akadály lebontása érdekében azt sürgette, hogy az uniós beruházási forrásokhoz döntően a magyar tulajdonú kis-, és középvállalatok jussanak hozzá. Ezt támogatja az MNB az növekedési hitelprogramjának összehangolása az uniós forrásokkal, és a jegybank kamatpolitikája - mondta.

A jegybankelnök szerint a magyar hitelintézeti rendszer is korlátja jelenleg a gazdasági növekedésnek, ennek is át kell alakulnia. Matolcsy György elengedhetetlennek nevezte a Budapest-program kidolgozását is, mivel uniós forrásokból Budapestet csak korlátozottan lehet fejleszteni.

Küzdelem az államadósság ellen

Véleménye szerint szükség van államadósság csökkentési programra is. Közölte: az MNB 24 hónapja töretlen kamatcsökkentési ciklusa következtében évi 300 milliárd forinttal, a GDP 1 százalékával csökken 2015-től évente a magyar adósságszolgálat kamatfizetési része. Hozzátette, hogy az uniós források 2020-ig átlagosan évi 1500 milliárd forintos beruházási többletet hoznak a költségvetésbe, ennek mintegy 30 százalékos adócentralizációjával számolva évi 400-500 milliárd forint az uniós forrásokból a költségvetésbe áramló különleges többletbevétel, és ezt a kettőt célzottan az államadósság csökkentésére kellene felhasználni . 
Matolcsy György szerint 2016-tól - az uniós forráslehívások kezdetétől- 2020-ig 5 év alatt évi 3 százalékkal lehetne csökkenteni a célzott forrásfelhasználással a magyar államadósság rátáját.

Kijelentette: az uniós és az eurózóna válságának nincs vége, ez pedig árnyékot vet a magyar gazdaság növekedésére is. Hangsúlyozta, hogy a magyarhoz hasonló mértékű, fenntartható pénzügyi konszolidációra és gazdasági stabilizációra nincs példa az unióban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a fenntartható pénzügyi egyensúlyból automatikusan nem következik a tartós, és dinamikus gazdasági növekedés. A gazdaság 2014-ben egyértelműen növekedési fordulatot mutat, de a magyar gazdaságban az örökölt korlátozó tényezők, a jelenlegi globális, uniós, eurózónás feltételek között nincsenek meg a tartós növekedés feltételei - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG