4p
Svako ima svojih pet minuta, neko jednom, neko više puta – énekelte majdnem fél évszázaddal ezelőtt a bosnyák műdalok egyik avatott előadója. A szörnyűséges produkció refrénje ezt követően gyakran visszatérő eleme volt a jugoszláv dal- és nótairodalomnak. A fordítás körülbelül így hangzik: mindenkinek megvan (az életben) a maga öt perce, kinek egyszer, kinek pedig többször is. Aleksandar Vučićnak megadta az élet, hogy személyesen hívja meg Szerbiába az amerikai elnököt. Igaz, ez nem tartott öt percig.
Aleksandar Vučić, Donald Trump és Melanie Trump. Forrás: Twitter/Aleksandar Vucic

A cikk a Privátbankár.hu és BALK együttműködésében jelenik meg.

Aleksandar Vučić szerb elnök egyik nagy álma, hogy Belgrádba édesgesse Donald Trumpot.

Ez az én kívánságom. Senki nem fogadta el, és senki sem mondta azt, hogy ezt tényként kell kezelni, de én kitartok mellette

– jelentette ki nemrégiben.

Fél perc volt csak

A szerb elnök jó marketinges vagy call centeres lehetne, mert számtalanszor elismétli, amire szeretné rávezetni az “ügyfelet”. Az ügyféle ezúttal Donald Trump, a felkínált “portéka” pedig a belgrádi látogatás.

A ENSZ székházában minden szeptemberben menetrendszerű “kirakodó vásárt” rendeznek, amit világszervezeti körökben “őszi ülésszaknak” neveznek.

Ezen a találkozón a világ bármely vezetője előhozakodhat a legvadabb gondolataival vagy ötleteivel, és ezek összességét nevezik “világpolitikának”.

A nagy fogadás

Az amerikai elnök fogadást rendezett a közgyűlése alkalmából, és ezen megjelent a szerb elnök is, aki néhány szót váltott a házigazda ország vezetőjével. Erről el is dicsekedett a belgrádi Pink Televíziónak.

A beszélgetés legkevesebb fél, de legfeljebb másfél percig tartott.

Vagyis az élet felkínálta a lehetőséget Aleksandar Vučićnak, hogy az amerikai elnökkel szemtől szembe kerülve személyesen hívja meg.

Meghívtam, hogy látogasson el Szerbiába. A lengyelek után a szerbek szeretik őt leginkább

– mondta a szerb elnök.

Vučić elmondása szerint a “rövid találkozó” során Trump biztosította:

Tisztában van azzal, hogy a szerb nép milyen jó és nagy nemzet.

A szerb elnök szerint Trump arra is emlékszik, hogy korábban ígéretet tett Szerbia felkeresésére, ahol – mint Vučić mondta – nagy népszerűségnek örvend.

Kóborlás a folyosókon

A szerb elnök az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakának megnyitását arra is kihasználta, hogy a koszovói albánokon gúnyolódjon, mivel Koszovó nem tagja a Világszervezetnek.

Vučić szerint ezért Hashim Thaçi koszovói elnök a folyosókon kóborol.

A Pinknek nyilatkozva a szerb elnök feltett egy szónoki kérdést, miután közölte, hogy mikor szólal fel az ENSZ-közgyűlésének ülésén.

Hashim, azt kérdezném, hogy te mikor szólalsz fel? Hát soha, ha itt vagy, ha nem. Szerbia az ENSZ tagállama, ti viszont nem. És jó, ha ezzel tisztában vagytok, és elgondolkodtok azon, hogy hajlandóak vagytok-e a kompromisszumra.

Aleksandar Vučić amerikai útja során több ottani külügyi alkalmazottal is beszélt, köztük az Egyesült Államok új balkáni különmegbízottjával, Mathew Palmerrel is.

A szerb elnöki nyilatkozat szerint az amerikaikkal lehet “értelmes és racionális” beszélgetést folytatni.

Hogy ehhez mit szólnak az oroszok? Hmmm.

Trump még nem, Erdoğan viszont jön

A török elnök hamarosan a térségben portyázik, és nemcsak Magyarországot keresi fel, hanem Szerbiát is.

Erdoğan november 7-én, a magyar-török felső szintű stratégiai tanács újabb ülése alkalmából látogat Magyarországra, és öt új tiszteletbeli konzult nevez ki a kétoldalú kapcsolatok folyamatos fejlesztése érdekében.

A szerb sajtó arról számolt be, hogy a török elnök október 7-én és 8-án felkeresi Szerbiát is, ahol augusztus 29-én lett volna jelenése, de üzleti ügyei és más irányú utazásai miatt a találkozót elhalasztották.

Nem elképzelhetetlen, hogy tévedés történt, és a török elnök nem kétszer látogat a térségbe, hanem csak egyszer, és valaki félreértett egy dátumot.

De az is lehet, hogy egy hónapig marad. Mi lenne ez ahhoz a több száz évhez képest, amennyit az ősei errefelé “domináltak”?

Ha maradunk ennél a logikánál, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy Trump sem csak Szerbiát keresi fel, ha már egyszer erre jár.

Hanem mondjuk Koszovót is, ami elég nagy pofon lenne a szerbeknek.

Ennél már csak az lenne fájóbb, ha Trump kizárólag Koszovót tisztelné meg a látogatásával, és kihagyná Szerbiát.

De vajon az amerikai elnök felkeresi-e majd Magyarországot, ha már úgyis a térségben röpköd?

Varga Szilveszter, a BALK főszerkesztőjének írása. Az eredeti cikk itt érhető el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG