1p
Fellegi Tamás, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter január első felében informális egyeztetéseket folytat Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap szakembereivel, Christine Lagarde vezérigazgatóval valamint az igazgatóság más tagjaival. Az IMF magyar misszióvezetője korábban elmondta, hogy a program előkészítő munkálatai akkor folytatódhatnak, ha a kormány hajlandó egy készenléti hitelprogramról tárgyalni.

A valutaalap szerdai nyilatkozata szerint nem született döntés arról, hogy folytatódnak-e a hivatalos tárgyalások Magyarországgal a pénzügyi segítségről. Christoph Rosenberg, az IMF magyar misszióvezetője a Reutersnek nyilatkozva azt is hozzátette, hogy a kormánynak alapvető fontosságú kérdésekről kellene tárgyalnia, ha azt akarja, hogy egy IMF-programról folytatott megbeszéléseken haladást érjenek el.

A küldöttségvezető hozzátette, hogy az IMF arról tájékoztatta a magyar kormányt, hogy tekintve Magyarország sebezhetőségét, egy megállapodott feltételekkel kötött készenléti (SBA) hitelmegállapodás lenne a legjobb az ország számára.

A misszióvezető a Reutersnek elmondta, hogy a program előkészítő munkálatai azonban nem folytatódhatnak addig, amíg a kormány nem jelzi, hogy hajlandó SBA alapon tárgyalni, ezért nem született döntés arról, hogy kezdődjenek-e, és ha igen, mikor, hivatalos tárgyalások az IMF által támogatott programról.

A tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter sajtóirodája hivatalos állásfoglalásában hangsúlyozza, hogy az IMF és az EB által biztosítandó pénzügyi konstrukció formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a hivatalos tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés.

A magyar kormány korábban megfogalmazott álláspontja alapján kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, felajánlva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság szakértői számára a tartalmi egyeztetést az együttműködés elemeiről és a jövőbeni megállapodás pénzügyi, makrogazdasági és politikai vonzatairól.

Rosenberg a Reutersnak azt is elmondta, hogy pótlólagos aggodalmak merültek fel a magyar kormány által javasolt új törvényekkel kapcsolatban, ami a tárgyalások megszakadásához vezetett korábban decemberben. Rosenberg elmondta, hogy a tárgyalások részeként benne foglaltatik a szoros konzultáció a javasolt jegybanktörvényről és a pénzügyi stabilitási törvényről. A jegybanktörvényről ma szavaz a parlament. Részletek>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG