4p

Jön a Porsche Cayenne SUV-rivális a Ferraritól. Az új típus várhatóan jelentősen megdobja az olasz gyártó eladásait.

A 75 éves Ferrari sportautógyártó kedden mutatta be első négyajtós sorozatgyártású autóját, a Purosangue névre keresztelt SUV-ot. Érdekes fordulat ez azután, hogy 2016-ban a cég akkori vezérigazgatója, Sergio Marchionne még úgy nyilatkozott, hogy először őt kell agyonlőni, ha azt akarják, hogy a Ferrari terepjárót gyártson. Úgy tűnik, gyorsan meggondolta magát, vagy mégsem? Noha a Purosangue úgy néz ki, mint egy SUV – hasonlóan a Porsche Cayenne, a Lamborghini Urus vagy a Maserati Levante modellekhez – azonban mérete, formája és nagyobb magassága ellenére a vállalat ragaszkodik ahhoz, hogy a Purosangue – ami olaszul „telivért” jelent – egy sportkocsi, amelyet az alapoktól kezdve igazi Ferrariként terveztek.

A gyártó szerint lehet, hogy a Purosangue formája eltér az eddig megszokott Ferrarikétól, de minden másban olyan lesz, mint a többi Ferrari. Az új modellt egy 6,5 literes, 715 lóerős V-12-es motor hajtja, amelyet az első tengely mögé szereltek, nem pedig fölé, mint a legtöbb SUV és crossover esetében.

A Ferrari azt állítja, hogy a motor – és a jármű hátulra szerelt transaxle-jének – elhelyezése jóformán teljesen egyenletesen osztja el a jármű súlyát a négy kerék között, ami javítja a stabilitást. (A transaxle egy olyan mechanikus szerkezet, amely a gépkocsi sebességváltójának, tengelyének és differenciálművének funkcióit egyetlen integrált egységben egyesíti.)

Ferrari Purosangue. Fotó: Ferrari
Ferrari Purosangue. Fotó: Ferrari

Bár a Ferrari leginkább a kétüléses sportautóiról ismert, a vállalat az 1960-as évek eleje óta épít négyüléseseket, és a 2011-ben bemutatott FF kupé óta összkerékhajtású modelleket is gyárt. Ennek ellenére még a Ferrari is elismeri, hogy a Purosangue-gal új területre merészkedik a nagy múltú márka.

A Purosangue indulóára Olaszországban 390 ezer euró (157 millió forint) lesz, közölte a Ferrari, ezzel pedig a cég második legdrágább szériamodelljét dobják piacra a 440 ezer eurós SF90 hibrid sportkocsi után.

A kiszállítások 2023 második negyedévében kezdődnek Európában, a harmadik negyedévben az Egyesült Államokban, és a jövő év végére minden más piacon elérhetővé válik – közölte az autógyártó.

Magas induló ára ellenére a Purosangue valószínűleg népszerű lesz a Ferrari tehetős ügyfelei körében, így vélhetően a Felcsútra vezető utakon is fel-felbukkan majd. 

Várhatóan óriási lesz a kereslet az új modell iránt, hiszen a rivális Porsche két SUV-ja, a 2002 óta létező Cayenne és a 2014-ben bemutatott Macan együttesen a Porsche termelésének mintegy 55 százalékát adta az elmúlt egy éveben. Ezzel szemben a Ferrari nem akarja hagyni, hogy a Purosangue ennyire népszerű legyen: a vállalat azt tervezi, hogy a Purosangue gyártását a teljes éves termelésének legfeljebb 20 százalékára, vagyis évente csak körülbelül háromezer darabra korlátozza.

Ez nem túl jelentős szám, így biztosan hamar elkapkodják az elkészült példányokat, már csak azért is, mert a másik olasz rivális, a Lamborghini szuper SUV-jából, a négyliteres, ikerturbós, V8-as, 666 lóerős Urusból már több mint 20 ezer darabot szereltek össze, mióta alig négy évvel ezelőtt megkezdődött a gyártás. 2022 első félévében ez a modell adta a gyártó teljes volumenének 61 százalékát. Igaz ugyan, hogy ez a modell már potom 105 millió forinttól kapható.

Szintén hasonló célból, a Maserati eladásainak fellendítése érdekében érkezett 2016-ban a piacra az 50 millió forinttól elvihető Levante, amely az első két évben valóban nagyot dobott a gyártó eladásain, és ott van még a 80 millió forinttól kapható angol luxusmárka első terepjárója az Aston Martin DBX négyliteres 550 lóerős V8-asa is, amely 2019 őszétől fordította pozitívba a 2010 óta veszteséges angol gyártó pénzügyi mérlegét. Várhatóan a Ferrari is hasonlóan jó eredményeket ér majd el az új modellel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG